Előfizetés

Operabál – azaz inkább estély – 1946-ban

Del Medico Imre
Publikálás dátuma
2018.08.12. 18:00

Fotó: Szent-Tamási Mihály / Fortepan
A háború befejezése után ismét megkezdte működését az Operabarátok Egyesülete. A dalszínház életében való újra megjelenésének első jeleként három programpontból álló rendezvénnyel lépett a közönség elé: A Rajna kincse című Wagner-mű előadása, utána vacsora az Operaházban, azt követően pedig tánc. Ha nem is nagy bál – hiszen a táncparkett nem egyesítette a színpadot a nézőtérrel –, mégis olyan kulturális esemény, ami révén többletbevételhez lehet juttatni az Operaházat.
Két külügyminisztériumi kollégámmal, Karcsival és Miklóssal elhatároztuk, hogy – természetesen meghívva egy-egy ifjú hölgyet – mi is jelen leszünk. Megvettük a jegyeket, foglaltattunk asztalt, ki-ki megjelent hölgyével az Andrássy úti palotában. Feltűnt nekem, hogy máskor vidám Károly barátom nincs jó hangulatban. Partnere, érettségi előtt álló gimnazista, nem osztotta Karcsi levertségét, élvezte élete első báli estélyét. Karcsi az előadást követő vacsora alatt próbálta ugyan a jókedv tettetését, de nemigen sikerült neki. Partnere szerencsére nem sokat érzett ebből, mert roppant csinos lévén, nagyon kelendő volt a táncosok körében. Vacsora után alkalmam volt Karcsival négyszemközt maradni. Bánatosan mesélte el, hogy miért olyan levert. Előrebocsátom, az operaestély időpontja 1946/47 fordulója, vagyis hetven évvel ezelőtt járunk.
Karcsi a megbeszélt időpontban jelent meg a kislány lakásán. A mama fogadta és türelmét kérte, hogy lánya még nem útra kész. Bevitte a szalonba, ahol barátnőjével beszélgetett, aki – nekem rokonom volt – ugyanúgy mesélte el a történetet, mint a fehér asztalnál Karcsi. A hölgyek egy-egy karosszékben ültek és csevegtek. Az egyik hölgy cigarettát vett elő, mire Karcsi sietve zsebébe nyúlt, előrántotta öngyújtóját és nem vette észre, hogy azzal együtt kirepült a zsebéből a hölgyek lába elé egy pőre koton. A mama pedig így szólt Karcsihoz: "Kedves Károly, valamit elvesztett." Karcsi odanézett. "Reméltem, hogy megnyílik a föld, hogy elsüllyedjek..." Mivel azonban a csoda nem történt meg, Karcsi kénytelen volt lehajolni és újból zsebre tenni a csomagolás nélküli óvszert. Szerencséje volt, mert abban a pillanatban belibegett a tollászkodását éppen befejezett kislány és közölte, hogy mehetnek. Karcsi, örülvén, hogy az egészségügyi cikk lekerült a napirendről, buzgón helyeselt és elindultak. "Mit fog rólam gondolni a mama?" – fejezte be Karcsi. Azt, hogy milyen gondos fiatalember vagy – feleltem.
Karcsi az est hátralevő részében szorgalmasan töltögetett saját magának és mire a mulatság véget ért, már láttam, hogy nekem kell hazakísérni a kislányt is, nemcsak az én partneremet. Hogy nemcsak az említett két hölgyet, hanem egy harmadikat is nekem kell hazafuvaroznom, akkor derült ki, amikor Miklós barátom közölte, hogy számít rám: hazakísérem az ő partnerét is, mert ő az est hátralévő részét – karrierje érdekében – Bolgár Elek külügyi államtitkár lányának fogja szentelni. Ott álltam hát az Opera ruhatára előtt három szép lánnyal. Szerencsére sikerült találnom egy taxit, amibe bepasszíroztam a hölgyeket – akkoriban szokásos Austin típusú, apró kocsi volt. Karcsi, látván, hogy nem fér be, belekapaszkodott a hátsó csomagtartó-rácsba, de két másik sofőr segített a miénknek és visszatartották. Karcsi pedig elindult a nagy magyar éjszakába.
Csak hétfőn reggel, a hivatalban tudtam beszélni vele. Nem sokkal azután, hogy elmentünk, valahol az Andrássy úton elkapta az éjszaka egy hivatásos tündére. Tőle eltávozva hazament. Amikor délben felébredt, megállapította, hogy vadonatúj Parker töltőtolla nincs meg. Biztos kiesett a zsebéből, gondolta, ott kell legyen az Andrássy úti nőnél. Ha letagadja, botrányt fog csinálni. A házszámot nem tudta, de emlékezett a kapualjra. Mivel akkoriban a lakóházak kapuit reggel 6 és este 10 óra között nyitva tartották, hamar megtalálta "vendéglátóját", aki örömmel látta viszont: de jó, hogy eljött, itt hagyta a Parkert.----
Hát akkor szerencséd van – mondtam. Szerencsém? – kérdezte Karcsi. Ha te látnád azt a nőt! Rémes! Inkább veszett volna oda a Parker!

Hegyi Iván: Ó, csak a filmdal jönne már!

Hegyi Iván
Publikálás dátuma
2018.08.12. 17:00

Presser Gábor szépen teleírta a slágerlistát 1980-ban. Abban az évben jelent meg a Loksi című dupla album a Boksszal, az Embertelen dallal, a Ha eljönnek az angyalokkal, és akkoriban mutatták be Dobray György filmrendező alkotását, Az áldozatot, amelyben Komár László énekelte egy bárban, miközben Kristály nyomozó (Reviczky Gábor) Vandával (Sáfár Anikó) randevúzott, hogy "Ó, csak a hajnal jönne már..." 
A nyomasztó hangulatú film ugyancsak sötét tónusú dalát alighanem többen dúdolták, mint ahányan a hazai thrillert megnézték, pedig akadt, nem csupán a mozi-ínyencek számára csábító jelenet is a vásznon. "Vanda" félmeztelenül állt az ablakban, a detektív pedig megkérdezte tőle: – Nem zavar, hogy néznek? (Szemben egy lakótelepi ház magasodott.) Mire a megszólított így felelt: "Ja, a jogtanácsos úr? A felesége évek óta gipszágyban fekszik. Ez az egyetlen öröme..." Presser, aki a hatvanas évek közepén együtt muzsikált az újjáalakuló Scampolóban Komárral, nem ragadt meg egyvalaminél, s az LGT ellátása mellett az énekes stílusának – valamint a publikum ízlésének – messzemenően megfelelő rock and rollt komponált. A szöveget nem Dusán Sztevanovity, hanem a filmnovellát is jegyző Juhász Sándor írta. "A kerti úton suttogás, száz árnyék útra kél; fakó, furcsa látomás, és úgy fél Rácz Adél" – hangzott a vetítés során, s a sorok tökéletesen illettek a drámai történethez. Juhász sokoldalú ember, valóságos polihisztor volt: a forgatókönyveken túl verseket írt – Károly utca címmel halála után, 1995-ben adták ki válogatott költeményeit –, festőművészként többször kiállított itthon és külföldön, továbbá rajzfilmeket rendezett, s jó néhány ismert slágerszám szövege fűződik a nevéhez. Tőle van a Száguldás, Porsche, szerelem, a Mondd, kis kócos, továbbá Elvis-átültetések egész sora: A szerelem kormányoz (Can't Help Falling in Love), Árva, bús, éjszakán (Are You Lonesome Tonight), Ne sírj, apám (Don't Cry Daddy), Egy perc az élet (It's Now or Never), Sírás a kápolnában (Crying in the Chapel). Az utóbbi stimmelt élete egy szakaszához, mert volt, hogy egy hűvösvölgyi romtemplomban lakott. Ötvenkilenc éves korában, rákbetegségben halt meg 1993-ban (Komár csaknem húsz évvel később követte őt), ám nyolcvanban még nyilván örömmel olvasta – a szerzőtárs Presserrel együtt – a kritikát: "Nem eget rengetően nagy dal, félhangonként emelkedő versszakaival, halványan behízelgő dallamával. (...). Mégis. Perfekt kis darabról van szó, remek filmzenéről." Az évtized nem egy beszámoló szerint muzikálisan is unalmas fordulóján a rock and roll a reneszánszát élte idehaza. A Hungaria tarolt a Rock and Roll Party című album dalaival – a Micsoda bulitól a Csókkirályig –, de Hobo és Deák Bill sem hiába nyomta a Rolling Stones bluest vagy a Ki vagyok én? -t ("nem vagyok munkás, nem vagyok paraszt"); hogy a Loksi-albumon szintén szereplő "Szentimentális rakenrollról" meg ne feledkezzünk. A V'Moto-Rock korabeli slágere meg passzolt a hajnali nótához, hiszen Demjén azt énekelte a publikum nem kristálytiszta, de annál átszellemültebb vokálja kíséretében: "Várj, míg felkel majd a nap." Az "áldozati" szám megjelent Komár első nagylemezén, a Táncoló fekete lakkcipőkkel, a Fehér holddal és egy Szörényi–Bródy szerzeménnyel, a Családi rockyval együtt. ("Egy, két, hár', négy gyerekem lesz, ha megtalálom azt a lányt...") Ám a korongról a legjobban a filmdal hasított, pedig a profi Komár nem tett kivételt: mindegyik dalát mindenütt a tőle telhető legnagyobb alázattal adta elő, kilengést még haknikon sem engedett meg magának. A fellépéssel éppen meg nem örvendeztetett rajongók meg ültek a rádió előtt, és azt kívánták: ó, csak a "Hajnal" jönne már...

Kulcsár István: Utolsó szavak

Kulcsár István
Publikálás dátuma
2018.08.12. 16:00
Vincenzo Camuccini festménye
Már régen gyűjtögetem "nagy" vagy ismert emberek utolsó szavait. Hitelességükért a legcsekélyebb mértékben sem állok jót. Sok köztük a legenda, nem kis részüket minden bizonnyal később találták ki és adták az elhunytak szájába, nem egyszer gúnyos szándékkal. Megjegyzem, figyelemre méltó, hogy az itt következő utolsó szavakkal az ajkukon az életből távozó emberek között nincsen egyetlen nő sem. Lehetséges, hogy a "gyengébb nemhez" tartozók szótlanul halnak meg, de még valószínűbb, hogy lányok, asszonyok lévén, nem számítottak "nagynak" vagy ismertnek. Netán embernek.
Jöjjenek tehát az állítólagos utolsó szavak (a teljesség igénye nélkül, nem kronologikus sorrendben).
Arkhimédész: NE ZAVARD KÖREIMET!
Julius Ceasar: ET TU, MI FILI, BRUTE?! (Te is fiam, Brutus?!)
Jézus Krisztus: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI?! (Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet?! – Máté 27, 46)
II. János Pál pápa: ÁMEN
Johann Wolfgang von Goethe: MEHR LICHT! (Több fényt!)
Zrínyi Miklós: RÚTUL BÁNÉK VELEM AZ DISZNÓ.
Napoleon Bonaparte: FRANCE, ARMÉE, JOSÉPHINE (Franciaország, hadsereg, Joséphine)
Ferenc Ferdinánd: ZSÓFIA, DRÁGÁM! NE HALJ MEG! ÉLNED KELL A GYERMEKEINKÉRT!
Ferenc József: FELKELEK, MINT MÁSKOR.
II. Sándor cár (miután bombát dobtak a hintójára): VIGYETEK A PALOTÁBA! OTT AKAROK MEGHALNI.
John F. Kennedy elnök (válaszul a texasi kormányzó nejének szavaira, miszerint "nem mondhatja, Elnök Úr, hogy Dallas nem szereti és tiszteli önt"): NEM, EZT NEM MONDHATOM.
Sir Winston Churchill: ANNYIRA UNOM.
Gróf Tisza István (merénylő lövésétől halálra sebzetten): ENNEK ÍGY KELLETT TÖRTÉNNIE.
Józef Bem tábornok (törökországi emigrációban): LENGYELORSZÁG, ÉN MÁR NEM SZABADÍTALAK FEL...
Rajk László (az akasztófa alatt): NEM EZT ÍGÉRTÉTEK!
Vlagyimir Majakovszkij szovjet-orosz költő, (aki a lexikonok, tankönyvek szerint öngyilkos lett): TOVARISCSI, NYE SZTRELJAJTYE! (Elvtársak, ne lőjetek!)
Bartók Béla: TELI BŐRÖNDDEL MEGYEK EL INNEN.
Jókai Mór: MOST ALUDNI FOGOK.
Máhrer György (az Amerika Hangja magyar adásának szerkesztője): NE HÍVJATOK MENTŐT, MÁR JÓL VAGYOK.
Duke Ellington: A ZENE SZERINT, A ZENÉÉRT ÉLEK, ÉS ÍGY FOGNAK RÁM EMLÉKEZNI.
Weöres Sándor (feleségének, Károlyi Amynak arra a kérdésére, hogy "Mi fáj, Sándor?"): FELMEGYEK A MAGASSÁGOS EGEKBE. AZ FÁJ.
Tupac Shakur amerikai rapper (a rendőrnek arra a kérdésére, hogy ki lőtt rá): FUCK YOU!
A 2014. márciusában eltűnt maláj repülőgép kapitánya (az irányítótoronynak): ALL RIGHT! GOOD NIGHT!
Az Alekszandrov-együttest Szíriába vivő orosz Tu-154-es másodpilótája: PARANCSNOK! ZUHANUNK.
Joszéf Trumpeldor (a cári hadsereg volt altisztje, aki az orosz-japán háborúban elveszítette fél karját, majd cionista, utóbb a palesztinai zsidó fegyveres ellenállás megteremtője lett, s amikor az arabokkal vívott fegyveres összeütközésben halálos lövést kapott, Horatiust héberül idézte): SZÉP ÉS MAGASZTOS HALNI EZÉRT, HAZA. (Illyés Gyula fordítása). Ezt Izraelben minden iskolásnak, cserkésznek, katonának kötelezően megtanítják. Hiteles szem- és fültanúk szerint viszont Trumpeldor nem ezt mondta, amikor meglőtték, hanem azt: JOB TVOJU MATY! (Az anyával való nemi érintkezésre való felhívás - a szerk.)
Kiss József, a 20. század elejének ünnepelt költője, a Hét alapító főszerkesztője (halálos ágyán, a fiának arra a kérdésére, hogy szájába dugja-e a meggyújtott szivart, amit kért, elhaló hangon): NANÁ, A SEGGEMBE!