Félmunka volt az Erkel felújítása, és ez sokba fog kerülni

Publikálás dátuma
2018.08.16 06:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
Öt évvel ezelőtt nyílt meg a rekonstruált Erkel Színház, amelyet Ókovács Szilveszter főigazgató szerint 2020 végén újra be kellene zárni. Az indok: fel kellene újítani.
Vasárnap hosszú interjút közölt a távirati iroda a Magyar Állami Operaház főigazgatójával, Ókovács Szilveszterrel, aki egyebek mellett arra is kitért: időszerű lenne az Erkel Színház széleskörű felújítása, amely becslése szerint mintegy 30 milliárd forintba kerülne és két évbe telne. A laikus olvasó erre felkaphatta a fejét: 2013-ban az épületet már egyszer felújították, ennyire rossz minőségű munkát végeztek volna? Erről nincs szó: a több mint százéves épületet egy 2012-es kormánydöntés értelmében csupán öt évre újították fel 1,7 milliárd forintból. Az ötéves ciklus idén novemberben jár le – hangsúlyozta Ókovács az interjúban, akit lapunk is keresett kérdéseivel, ám szabadságára hivatkozva nem állt rendelkezésre. Az MTI-nek adott interjúban viszont diszkréten hallgatott arról, hogy miután a kormány 2012-ben kiemelt jelentőségűnek nyilvánította az Erkel felújítását, végül az épület részleges felújításának a legolcsóbb terve mellett döntött. Létezett ugyanis egy 5,4 milliárd forintos, illetve egy 3,6 milliárd forintos terv is.  A Laki Épületszobrász Zrt. és a Zoboki-Demeter és Társai Építésziroda végül alig tíz hónapot kapott arra, hogy „játékra alkalmassá” tegye az épületet. Korszerűsítették a színpad műszaki berendezéseit, megújult az épület gépészeti rendszereinek jelentős része. Igaz, a rendszerek nagy részét csak javítani tudták, cserélni nem. Az auditórium rekonstrukciója során a kényelmi szempontok mellett arra is ügyeltek, hogy ne változzanak az Erkel Színház híresen jó akusztikai adottságai. A színházterem megújulásán túl látványos elem lett az épület kicserélt homlokzata, átépített főbejárata, a közönségforgalmi terek egyedi tervezésű burkolata. A spórolós „félmegoldás” ismeretében érdekes volt hallgatni a 2013. november 7-i megnyitón Orbán Viktor miniszterelnököt, aki arról beszélt: „a színházak, operaházak és koncerttermek a nemzeti kultúra templomai”. 
Ókovács Szilveszter mostani interjújából (is) kiderül, hogy az Erkel újabb felújítása elsősorban a színpadot és a mögötte álló épületrészeket érintené – sok előadást azért nem tudnak játszani az Erkel Színházban, mert egyszerűen nem férnek el a színpadon. A teátrum színpadmélysége mindössze kilenc méter, alig harmada az Operaházénak. Mondhatni, ez a méret egy vidéki kultúrház léptékének felel meg. Kérdés azonban, hogy ha a színpadhoz hozzányúlnak, az mennyire változtathatja meg a terem hangzását. A 2013-as felújítás tehát több volt egy tisztasági festésnél, de kevesebb a szükséges rekonstrukciónál – az épületet korábban 56 éve, 1962-ben újították fel jelentősebben.  Az 1990-es években, ha az operaház főigazgatóit, Ütő Endrét, majd Szinetár Miklóst kérdezték az Erkel Színház épületéről, egybehangzóan állították: pocsék állapotban van. Ütő Endre főigazgatósága idején egy japán–angol vállalkozás elképzelése kapott majdnem zöld utat: az Erkelt lebontották volna, a szomszédjában szálloda, színház, mélygarázs és föld alatti bevásárlóközpont létesült volna. A döntéshozók azonban a 2000-es évek elejéig arról sem jutottak dűlőre: az Erkel függetlenedjen-e az Operaháztól, privatizálják-e, vagy maradjon továbbra is állami fenntartásban. Kérdés volt az is, hogy legyen-e népopera, musical színház, koncertterem, vagy pedig az új Nemzeti Színház otthona. Utóbbit leszámítva – hiszen a kérdés aktualitását vesztette – mindezek beleférnek Ókovács Szilveszter most ismertetett elképzeléseibe is. 
Az Erkel Színház felújítására 2005 elején írtak ki PPP-konstrukciós – a köz- és magánszféra partnerségére építő – előpályázatot. A Mányi István Építészstúdió és a KÉSZ Kft. pályázata az épület teljes megújításából indult ki. A terv a színpadot, valamint a hozzá kapcsolódó épületrészeket visszabontásra és teljes újjáépítésre javasolta, a nézőteret illetően a színház fő építészeti elemei megmaradtak volna. A Dunasétány Kft. és a Zoboki, Demeter és Társaik Építésziroda közös pályázata több koncepciót is felvázolt. Volt, amely az Erkel Színház általános felújítására vonatkozott, volt, amely részleges átépítést helyezett kilátásba, illetve teret kapott azon elképzelés is, amely a színház teljes lebontására és új épület felépítésére vonatkozott. Akkor – tizenhárom évvel ezelőtt – az Erkel-projektet 22,3 milliárd forint bekerülési értékre tervezték, ám az előpályázat végén nem hirdettek eredményt. Új Erkel Színház építéséről, vagyis a régi épület elbontásáról pedig 2008-ban és 2009-ben is született kormányhatározat. A bontás szükségességét többek között azzal indokolták, hogy az épület a statikája miatt nem korszerűsíthető. A Főber Zrt. akkori szakvéleményéből ez nem volt kiolvasható, az viszont igen: az épület állapotának konzerválását 4-5 milliárd, az Erkel korszerűsítése 15-16 milliárd, míg az Erkel bontásával – ám néhány műemléki elem megtartásával – járó új épület emeltetésének költségét 25-28 milliárd forintra becsülték.

Világvárosi választék Budapesten

A jövő évi költségvetésben az Operaház 8,2 milliárd, a Modern Opera 500 millió forinttal szerepel. A Budapest Music Centerhez (BMC) tartozó kortárs teátrum, a Modern Opera – Opera X létesítéséről két éve döntöttek, megnyitását 2020-ra tervezik. Az Eötvös Péter Kossuth-díjas karmester, zeneszerző művészeti vezetésével megvalósuló 700 fős budapesti  befogadó operaház nem lesz konkurenciája az Ókovács vezette operának, rétegműfajt képviselve kisebb, a hagyományostól eltérő ízlésű közönséggel számol. Gőz László, a BMC vezetője 2016-ban arról beszélt, hogy az 5 milliárd forintos beruházás 40 százalékát, 2 milliárd forintot vissza nem térítendő állami támogatásként kapják, a maradék 3 milliárd forintot hitelből és saját tőkéből fedezik. H. K.

Frissítve: 2018.08.16 06:00

Egy tenor is elég

Publikálás dátuma
2019.04.20 13:05

Fotó: AFP/ ROBIN UTRECHT
Ha van olyan szép hangja és tud úgy énekelni, mint Joseph Calleja, ugyan miért volna szükség háromra. Mert egyedül jött, énekelt, és győzött, bár nem vitt mindent a máltai sztártenor Joseph Calleja. Dolce, szól egy olasz zenei utasítás, gyakran látható kottákban, Böhm László Zenei műszótára szerint ilyenkor lágyan, gyöngéden kell játszani, énekelni. Eléggé ilyen volt, ahogyan Calleja megjelent és énekelni kezdte a herceg első áriáját a Rigolettóból. Nagyon szépen, ugyanakkor megfelelő erővel, teljes terjedelmében testesen szólt hangja, mindazonáltal egyfajta édesség (az olasz kifejezés eredetei jelentése) is jellemzője volt, hiányzott belőle minden bántó élesség. A következő szám Macduff jelenete volt, szintén Verditől, a Macbethből. Drámaian, keményebb hangon jelenítette meg a figurát, hallhatóan tudatosan építette fel a két karakter és a helyzetek közötti különbséget. Nota bene, amikor a herceg megjelenik, a történések elkövetkezendő sötét fordulatairól még nem kell tudnunk, a tenor azt próbálhatta érzékeltetni, itt még akár kedves csirkefogónak is vélhetnénk. Zavaró azonban egy ilyen apró mozaikokból felépülő est, olyan, mintha az énekesek portfóliójukat mutogatnák egy impresszáriónak: én mindezekre képes vagyok. Tudjuk persze, nem egyszerű egy ilyen kaliberű művészt akár csak egy teljes opera előadására is szerződtetni, marad az ária- és dalválogatás, bevett szokás ez. Jöttek tehát a tragikus olasz operai hősök, Cavaradossi természetesen, és egy francia is Werther Massenet-tól. És továbbra is minden elég erővel, a magasban is testesen szólt. Azt mindenesetre megállapíthattuk, Calleja akárhogyan is viszonyul a nagy elődökhöz való hasonlítgatásokhoz – lásd vele készült riportunkat –, valóban nem az új Pavarotti, legalább is, ami hangszínét illeti, biztosan nem az: az övé jóval puhábbnak tűnik, a nagy előd éles tenorját mindig is zavarónak éreztem. A második részben dalok jöttek, de nem a legkönnyedebb fajtából, még Tosti, Donaudy is meglehetős színvonalat képviselt, érdekes volt a máltai Vella huszadik századibb hangvétele, kicsit nyersebb harmóniái üdítőleg hatottak, a szépségesen szép hangok özönében. A siker meglehetős volt, de nem átütően nagy, ez azért is lehetett, mert énekesünk kerülte a bravúroskodást, és az énekkelt művekkel sem ment egy bizonyos színvonal alá. Valószínűleg Calleja egy teljes operában, jellemek felépítése során képes megmutatni, mit tud igazán, ha úgy érzi, megértett rá, és egyszer elénekli Otellót – erről is beszélt nekünk –, az minden figyelmet megérdemlő teljesítmény lehet tőle.

Joseph Calleja áriakoncertje

Verdi, Puccini, Massenet, Mascagni, Leoncavallo áriák és zenekari operarészletek, Csajkovszkij, Tosti, Donaudy, Vella, Leoncavallo zenekarkíséretes dalai Joseph Calleja tenor Magyar Állami Operaház Zenekara, karmester Pier Giorgio Morandi Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. április 19.

Frissítve: 2019.04.20 14:07

Elmosott határok - orosz képzőművészet a Mikve Galériában

Publikálás dátuma
2019.04.20 12:30
Katrin Nenasheva: 300. A művész munkáiban saját testét használja
Fotó: Népszava/ Molnár Ádám
Az orosz és magyar képzőművészet határátlépései, mindannyiunkat érintő provokatív kérdésfelvetései állnak a Mikve Galéria kiállításának középpontjában.
Szokatlan, meghökkentő és elgondolkodtató munkákat egyaránt láthatunk a Mikve Galéria időszaki kiállításán. A Nyomotokban - Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben című kiállításon huszonkilenc művész, művészcsoport és művészeti szervezet mutatkozik be maradandó nyomokat hagyva a nézők emlékezetében. A Budapest Art Week keretében megnyílt tárlat egyúttal a Budapesti Tavaszi Fesztivál központi tematikájához is kapcsolódik, az orosz művészetet fókuszába állítva. Teszi ezt olyan könnyed módon, párhuzamot képezve a magyar alkotók munkáival, hogy a tárlatot szemlélve nem kizárólag egy budapesti, hanem egy minden pontján európai kiállítótérben találjuk magunkat. Világszerte ismert alkotók munkásságába is betekintést nyerhetünk, mint Andrei Monastyrsky, Anatoly Osmolovsky, vagy az ő műveik által is inspirált AES+F, a ChtoDelat, Oleg Kulik és a Blue Noses Group. Hozzájuk hasonlóan kiemelkedő magyar művészek alkotásai szerepelnek a tárlaton, mint Szűcs Attila, Szabó Dezső, vagy a nemrég elhunyt, páratlan életművet maga után hagyó Birkás Ákos, akiknek szemléletmódja szintén nagy hatást gyakorolt a következő generációkra. Galambos Áron, Tranker Kata, Kis Varsó, Mátyási Péter vagy Szabó Ádám alkotásai önmagukban is sajátos utakat és jelentéseket nyitnak meg a rendkívül izgalmas, labirintusszerű helyszínen.  
Míg időnként egyértelmű a kapcsolódás egyes alkotók között, máskor nekünk kell felfejtenünk az egyes művek között átívelő szálakat: Mátyási Péter miniatűr Rengetegétől az AES+F művészcsoport hősiességet tematizáló képeiig, a provokatív performanszairól elhíresült Blue Noses fotósorozatától Birkás Ákos Sérült képéig, vagy a Chto Delat (Mi a teendő?) művészcsoport politikai aktivizmust és művészetet összefogó projektjeitől az olyan hazai kezdeményezésekig, mint a Műtő vagy a Bartók-negyed. A provokáció, a társadalmi feszültségek és problémák megjelenítése, az állandó megkérdőjelezés, a dolgok sarkaiból való kifordítása szinte minden alkotásban jelen van, helyenként válaszlehetőségekkel, máskor a nézőnek szegezett kérdésekkel dolgozva. Egy-egy kép erejéig olyan egyéni és kollektív helyzetek villannak fel, amelyek nem ritkán a mindennapossá vált erőszakot, ambivalenciát és ellentmondásokat domborítják ki, elmosva valóság és művészet közti határokat. Egyes művek előtt állva könnyedén jöhetünk zavarba, esetleg érezhetjük magunkat egyre feszültebb, kényelmetlen helyzetben – ezek az érzetek azonban kivétel nélkül szükséges folyamatokat indíthatnak el bennünk. Olyan művészetkoncepció valósul meg a Mikve Galéria kiállításán, amely a kortárs alkotók munkái mentén nagyon aktuális létszemléletet tükröz. Nevezetesen azt, hogy valami nincs így rendben. Kérdés, hogy mit kezdünk ezzel.

Infó

Nyomotokban. Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs képzőművészetben, látogatható április 23-ig a Mikve Galériában. A kiállítás a Budapest Art Week és a Budapesti Tavaszi Fesztivál eseménysorozatának része. Kurátor: Vékony Délia 

Frissítve: 2019.04.20 12:30