„Ennek az országnak a szerencsétlensége az t. i., hogy ezen ország lakosai nem képesek egy napot, egy olyan napot kiválasztani, a melyen szívük együtt doboghasson” – kesergett a legendás magyar széthúzás felett 1902-ben az Országgyűlésben Benedek János, függetlenségpárti képviselő. Bánatának oka az volt, hogy Magyarországon nem volt nemzeti ünnep. Egy bő évtizeddel korábban, 1891-ben már a Ház elé került gróf Andrássy Tivadar törvényjavaslata „az ipari munkának vasárnapi szüneteléséről”, amely előírta volna, hogy „Szent István király napján, mint nemzeti ünnepen” is munkaszünetet kell tartani, de ezt végül nem fogadták el, mert augusztus 20. túlságosan is egyházi, ráadásul katolikus ünnepnek tűnt. Hiába érveltek sokan, köztük a református Tisza Kálmán is a nemzeti ünnep szükségessége mellett, nem jártak sikerrel.
A hivatalos, állami ünnep iránti igény érthető volt, de egy nyelvi, vallási és politikai értelemben megosztott országban nem volt egyszerű mindenkinek tetsző napot találni. Az I. világháború és Trianon után némileg könnyebbé vált kijelölni a nemzeti ünnepet, de először, 1927-től a korábban elhanyagolt március 15. lett hivatalos ünnepnap. Persze új értelmet nyert Szent István király napja is, hiszen kiválóan egybecsengett „Szent István birodalmával”, vagyis a teljes revízióval. Jellemző, hogy 1928. augusztus 20-án avatták fel a Szabadság téren az úgynevezett ereklyés országzászlót, a revíziós rendezvények már-már szakrális helyszínét. De ekkor sem volt még egyértelmű, mit ünnepelne az állam, hiszen csak 1938-ban, az államalapító halálának 900. évfordulóján alkottak törvényt „Szent István király dicső emlékének megörökítéséről”, és nyilvánították nemzeti ünneppé augusztus 20-át. Ebben az évben terjesztették ki a Szent Jobb körmenetet, és hordozták körbe az országon az ereklyét.
Augusztus 20-át régóta jellemzi valami furcsa eklekticizmus, ami abból fakad, hogy a katolikus ünnep mellé igyekeztek bezsúfolni valami mást, valami nemzetit is. Így került a képbe az aratás és a kenyér. Eredetileg Szent Istvánnak semmi köze nem volt az új kenyérhez, az aratás végét Péter-Pál napján, június 29-én ünnepelték, esetleg július 15-én. Először 1927-ben kapcsolták össze a két ünnepet: Mayer János földművelésügyi miniszter a Szent Jobb körmenet után népviseletbe öltözött földműveseket vonultatott fel a Várban. Később, az 1930-as években a Paulini Béla újságíró által életre hívott Gyöngyösbokréta mozgalom rendezett operett-aratóünnepeket e napon, amelyeknek nem sok közük volt a valódi népi kultúrához.
E mesterségesen teremtett hagyomány túlélte a háborút: 1945. augusztus 20-án, Rákospalotán már új kenyér ünnepet rendezett a kommunista vezetés. A kisgazdákkal konkuráló kommunistáknak fontos volt újraértelmezni a napot, így született meg az az ideológiai katyvasz, amelyben egyszerre ünnepelték az új kenyeret, vagyis a parasztság munkáját, és "Szent Istvánt, az országalapító forradalmárt". A Szent Jobb körmenetet ugyan 1948-ben betiltották, de az augusztus 20-i ünnep megmaradt: 1949-ben erre a napra időzítették a sztálinista alkotmány elfogadását, majd a Népköztársaság napjává nyilvánították. 1951-ben Nagy Imre már mint az alkotmány ünnepét és „a terménybeadási kötelezettség teljesítésének első határidejét” köszöntötte. A Népköztársaság napja egészen 1989-ig fennmaradt, díszletként megjelent a kenyér is, igaz, a Kádár-korban ez háttérbe szorult, hangsúlyosabb lett a budapesti vízi- és légi parádé, illetve a tűzijáték.
A rendszerváltás után hasonló problémával szembesült a politika, mint száz évvel korábban: kellene egy mindenkinek megfelelő és elég kifejező állami ünnep. 1991-ben az Antall-kormány három dátumot terjesztette a parlament elé: március 15-ét, augusztus 20-át és október 23-át, jelezve, hogy a háromból egyet ki kíván emelni, mint állami ünnepet. A kormánypártok augusztus 20. mellett érveltek, mondván: ez fejezi ki ezeréves történelmünket, a keresztény ország eszméjét. Az akkor még liberális Fidesz nevében felszólaló Németh Zsoltnak hasonló ellenvetései voltak, mint a száz évvel korábbi ellenzéknek: "az egyházi és állami ünnepek összemosása nem szerencsés". Azóta az ünnep külsőségei ismét egy sajátos keveréket alkotnak, valójában az elmúlt évszázad elemeiből állnak össze: van körmenet, vissza-visszatér valamilyen formában a légi parádé, és az új kenyér is előkerül, most épp a "magyarok kenyere" formájában.
