Prágai Tavasz;Andrej Babis;

2018-08-21 16:35:50

Tüntetők fojtották a szót a cseh miniszterelnökbe egy megemlékezésen

"Szemétkosárba Babissal" - skandálták a prágai tavasz 50. évfordulóján felszólaló, ám dokumentumok szerint az egykori rezsim ügynökeként működő elnök beszéde alatt. A jelenlévők nagy része ellenzéki volt.

A Szovjetunió vezette Varsói Szerződés öt tagállamának hadseregei - köztük a magyar csapatokkal - 1968. augusztus 21-én rohanták le Csehszlovákiát, hogy véget vessenek a prágai tavaszként ismert politikai és gazdasági reformfolyamatnak, amelyet Moszkva a korabeli szocialista tábor számára veszélyesnek minősített - írja az MTI. A katonák és a lakosság közti legvéresebb konfliktus a korabeli Csehszlovák Rádió prágai épületénél játszódott le, ahol 17 civil személy vesztette életét. A megszállást követő hetekben 137 csehszlovák állampolgár halt meg.

"Az eseményekről akkor szabadon tájékoztató rádió a lakossági ellenállás jelképe lett" - jelentette ki Andrej Babis miniszterelnök a megemlékezésen, ahol gyakorlatilag nem lehetett őt hallani. A néhány száz résztvevő jelentős része ugyanis a kormányfő beszéde alatt zajongott, fütyült, piros lapot mutatott fel és Babis elleni jelszavakat skandált.

Dokumentumok bizonyítják, hogy Babis a rendszerváltás előtt ügynök volt  - vetik a miniszterelnök szemére a tiltakozók. A cseh közvélemény azt is sérelmezi, hogy az elnök a közelmúltban visszaélt az európai uniós támogatásokkal, amiért jelenleg büntetőeljárás folyik ellene. Babis a vádakat tagadja, s azt állítja, hogy politikai támadásokról van szó.

Hasonló módon zavarták meg a résztvevők Radek Vondrácek, a képviselőház elnökének beszédét is. Vondrácek a parlamentben a Babis vezette kormányzó ANO mozgalom tagja. A rendezők ismételt felszólítására, hogy megemlékezésről, és nem tüntetésről van szó, a tömeg nem reagált.

A megemlékezés végén felavatták a prágai rádiónál életüket vesztett személyek új emléktábláját. Csehországban kedden országszerte számos megemlékezést tartanak az 1968 augusztusi eseményekkel kapcsolatban. A rendezvénysorozat kedden este a prágai Vencel téren nagyszabású ünnepi koncerttel zárul.