Izrael;aszály;

2018-08-27 13:56:33

Kiszáradhat a tó, aminek vízén Jézus járt

Apadóban vannak Izrael vízforrásai az izraeli vízügyi hatóság szerint, írta a Jediót Ahronót című újság honlapja.

Öt aszályos esztendő után annyira drámai a helyzet, hogy ha a következő télen átlagos vagy akár annál nagyobb mennyiségű csapadék esne, már az sem tudná megállítani a vízforrások kiszáradását, miközben ráadásul várhatóan ismét átlag alatti lesz csak csapadék - derül ki a vízügyi hatóság vasárnap kiadott jelentéséből.

Izrael legnagyobb édesvízi tartalékának, a Kinneret-tónak (bibliai nevén: Genezáreti-tó) az összes eddig mértnél alacsonyabb a vízállása. A súlyos változás már szabad szemmel is jól látható: néhány éve Máágan kibucnál egy szigetecske tűnt fel a vízben, amely néhány napon belül már félszigetté válik, mert a part felé eső részekről eltűnt a víz. Ezért a tóból már nem pumpálnak vizet az országos hálózatba, sőt azt tervezik, hogy a tengervíz-sótalanító telepek vizét fogják visszavezetni a Kinneret kiszáradásának megakadályozására. 

A 10-es kereskedelmi tévé híradása szerint már jelenleg is a sótalanítók fedezik a lakossági vízfogyasztás mintegy 80 százalékát, és a jelenleg működő öt sótalanító mellé két újabbat fognak építeni. A Kinneret mellett a források hozama és a felszín alatti édesvízkészlet is drasztikusan csökken: az elmúlt öt év súlyos szárazsága nyomán mintegy 2,5 milliárd köbméternyi víz hiányzik. 

Izrael helyzete azonban még így is viszonylag jónak tekinthető a kiszáradással küzdő térségben a szomszédos országokhoz képest, mert előzetesen felkészültek az ínséges időkre tengervíz-sótalanítók és - a lakossági fogyasztás közel 80 százalékát ipari-mezőgazdasági felhasználásra visszaforgató - víztisztító telepek építésével.