Lázadó apácák az Operettben

Publikálás dátuma
2018.09.10. 13:52

Fotó: Szalmás Péter / Népszava
A Budapesti Operettszínház premierje, az Apáca show látványos és energiával teli, ám színházilag sok adósságot hagy maga után.
Míg az Operában keresztény évadot hirdetnek, addig a szomszédos Budapesti Operettszínházban Apáca show-t adnak. Persze az utóbbi is keresztényi szellemben, megbékéléssel, megbocsátással ér véget. Ahogy kell. De addig azért el kell jutnunk. Az ikonikus filmből született musicalt a nyáron a szegedi Dóm téren mutatták be és most elérkezett a Nagymező utcába. Szente Vajk, aki egyik aspiránsa a teátrum élére kiírt igazgatói pályázatnak, már az előadás elején érzékelteti, hogy itt bizony minden villódzik, hangos és energiával teli lesz. Mert a show, az mégis csak show. A néző pedig azt várja egy ilyen „műsortól”, hogy kapja fel, mint egy bődületes erejű forgó szél, repítse el, és ez az érzés kerítse a hatalmába egészen a tapsig. A hatást tehát nem lehet megspórolni, kérdés, hogy milyen árat fizetünk érte. A történet egyszerű. Egy bárénekes szorongatott helyzetében felcsap apácának, ahol aztán nem csak ő változik meg valamelyest, hanem a környezete és az őt körülvevők is. A sztori annyira együgyű, hogy tényleg muszáj valamivel ellensúlyozni. Erős dalok, markáns zene és karakteres színészi játék tudná valamelyest átfordítani a sekélyességet. A szövegkönyv magyar fordítását maga a rendező és Galambos Attila jegyzi. Próbáltak is túllépni a korlátokon néhány eredeti jelzővel, kifejezéssel. Drucker Péter karmesteren és a zenekaron sem múlik a dolog, a színészek részéről pedig több értékelhető énekesi teljesítmény is megjegyezhető. A kórusok sem szólnak rosszul, a ráhangoltsággal sincs baj, csakhogy az összhatás egyszerűen túl sok. Az egész egy szuszra akar elkápráztatni, nem hagy időt a csendekre, az elmélyülésre. A díszlet, egy hatalmas, nyilván a Dóm téren jól mutató a diszkógömböket idéző kinyíló gömb (Rákay Tamás munkája), elveszi a helyet a tánctól. Túri Lajos Péter pedig úgy koreografálta meg az előadást, mint egy túlfűtött televíziós showt. Folyamatosan hajszolja a táncosokat és velük a nézőket. A legnagyobb adósság színházilag jelentkezik. Elnagyolt viszonyokat, kevéssé hihető érzelmeket kapunk. Így sajnos, hiába a sok energia, nem jön az a bizonyos forgószél. Peller Anna a főszerepben mindent belead, mégsem tud elementáris lenni. Janza Kata zárdafőnökasszonyként remekül énekel, Szabó P. Szilveszter szellemesen önironikusan játssza a gengszterfőnököt és ez igaz a bandatagokra, közülük is leginkább Faragó Andrásra. Az apácák közül Jenes Kitti és Dobos Judit tűnik ki. A nézők többsége állótapssal fogadta az operettszínházi premiert. Kérdés, hogy ebből a tapsrend végén a színpadon is megjelenő rendező, vagy az erkélyen visszafogottan üldögélő Lőrinczy György főigazgató profitál majd, legalábbis az önbizalmat illetően.  

Októbertől országos turnéra indul

Az Apáca show-t augusztusban a Szegedi Szabadtéri Játékok keretén belül mutatták be. A Budapesti Operettszínházban ebben az évadban a tervek szerint negyvenszer tűzik műsorra, majd a produkció októbertől országos turnéra indul, érintve Pécset, Miskolcot, Zalaegerszeget, Nyíregyházát, Szombathelyet, Veszprémet, Debrecent és Győrt. 

Szerző

Hollywoodi megszállás Velencében

Publikálás dátuma
2018.09.09. 21:36

Megérdemelten kapott Arany Oroszlánt Alfonso Cuarón az amerikai filmek uralta versenyen.
Magyar szemszögből sikerrel zárult a jubileumi 75. Velencei nemzetközi filmfesztivál: Nemes Jeles László Napszállta című filmje megkapta a nemzetközi kritikus szervezet, a Fipresci-díját. Ez nem hivatalos fesztivál elismerés, de ez nem von le semmit az értékéből, sőt: presztízsértékű, hiszen a „kekec ítészek” gondolták magyar filmet a mezőny legjobbjának. Ez a mezőny pedig idén igen erős volt, ugyanakkor más szempontból szokatlanul kiegyensúlyozatlan. Ha röviden kell jellemeznem a helyzetet, akkor azt kell mondanom: Hollywood és az amerikai stúdiórendszer megszállta a rendezvényt. Ahhoz, hogy ezt értelmezni tudjuk, vissza kell nyúlnunk az idei Cannes-i fesztiválig, melynek művészeti igazgatója, Thierry Frémaux nemet mondott a streaming szolgáltatók által gyártott művek versenybe válogatására. A velencei vezér, Alberto Barbera viszont tárt karokkal várta a Netflix és az Amazon Studios műveit – előbbitől hat produkciót. Sőt, a klasszikus stúdiókat is: a Warner, a Universal és a 20th Century Fox is adott filmet Velencének. Így a felhozatal zömét amerikai művek tették ki, és nem egy alkotó panaszkodott, hogy a legrégebbi európai fesztiválról épp az európai filmesek szorultak ki. Egyszóval, Nemes Jeles László második egészestés rendezésének már a programba kerülése is gigantikus bravúr volt. Különösen, hogy a Napszállta igen sok szempontból üzent hadat a most divatos történetmesélős filmkészítésnek, innovációban az európai szerzői filmek és a nagy alkotók előtt tisztelegve. Nemes mellett ezt a vonalat még az angol Mike Leigh képviselte a Peterlooval, de korát és életművét figyelembe véve, ő alanyai jogon élt ezzel a jogával. Igaz, a hivatalos zsűritől egyik mű sem kapott semmilyen elismerést. Mondjuk, a tagok összetétele alapján ez nem túlságosan meglepő: a friss Oscar-díjas Guillermo del Toro mellett főleg színészek voltak a grémium tagjai, mintsem nagy újítók. Ami a 75. Velencei filmfesztivál díjait illeti, sokan azt gondolhatják, hogy az egyik nagy mexikói rendező odaadta a fődíjat, az Arany Oroszlánt a másik nagy mexikói rendezőnek, Alfonso Cuarónnak. Ez bár kézenfekvőnek tűnik, muszáj elismerni, a Jancsó Miklóst példaképének tekintő Cuarón bearanyozódott műve, a Roma valóban kiemelkedett a versenymezőnyből. A rendező őslakos dadája, Cleo alakjának emlékeire épülő, a közönséget az 1970-es évek Mexikójába repítő dráma zseniális mozi, ami a stúdió produkciók dömpingjében egészen innovatívnak számít. 
Cuarón volt annyira vagány, hogy az egész művet varázslatos fekete-fehér kompozícióban forgassa le, melynek minden egyes motívumában ott van egy varázslatos részlet. Ilyenkor értem meg a mozi szerelmeseit, hogy miért kell kiállni és harcolni a nagy vászon és a közösségi élmény mellett, mert tényleg nem tudom elképzelni, hogy élvezhető lenne a Roma egy mobiltelefon képernyőjén. Pedig a műre ez a sors vár, hiszen a Netflix mutatja be nemsokára. Egyik szemem sír, a másik nevet tehát, mert így Magyarországon is elérhető lesz a film – a magyar felirat persze nem garantált. Másrészt Cuarón filmje nem csak vizuálisan lehengerlő, hanem a történetmesélésben is: érzelmekről tud igen mélyen és bármiféle pátosz nélkül beszélni, mindemellett egy őrült kor társadalomrajzát is odaskiccelni mellé. Úgy gondolom, hogy Alfonso Cuarón a mostani középgeneráció legjobb rendezője, akinek személyes művei gyönyörűek és akkor sem jön zavarba, ha rábíznak egy blockbustert – elvégre ő rendezte az egyetlen komolyan vehető Harry Potter filmet is. Ami a zsűri által kiadott többi díjat illeti, fogalmazzunk úgy, hogy semmi meglepő nem történt, kötelezően díjazták azokat, akiket illik. Az Ezüst Oroszlán, a zsűri nagydíja jó helyen van a görög Jorgosz Lanthimosznál. A kedvenc című műve egy roppant humoros és obszcén komédia a tizennyolcadik századi intrikák korából. Főszereplője, Olivia Colman brutálisan jól játszik és leiskolázza Rachel Weiszt és Emma Stone-t – nem véletlen tehát, hogy Colman lett a legjobb színésznő a Lidón. A színész díjat Willem Dafoe kapta, aki Vincent Van Gogh-ot alakítja Julian Schnabel The Eternity’s Gate című biográfiai alkotásában. A legjobb rendező Jacques Audiard lett a című westernjével, ami miatt szintén nincs okunk panaszkodni, remek darab. Ezekkel a művekThe Sister Brothers  kel sokat fogunk még találkozni a most kezdődő Oscar kampányok során. Ami viszont kakukk tojás, az Ethan és Joel Coen elismerése a legjobb forgatókönyv kategóriában a The Ballad of Buster Scruggs című alkotásukkal. Különösen, hogy ez egy szkeccsfilm, melynek csak az első epizódja kiemelkedő. De legalább nem volt olyan silány, mint néhány kifütyült film: például Brady Corbet Vox Lux című tévedése, melyben Natalie Portman ripacskodja szét a popsztár karakterét vagy az egykor szebb napokat látott Florian Henckel von Donnersmarck (A mások élete) Werk ohne Autor, ami 188 percben kínozza a nézőt a huszadik századi német történelem unalomig ismert fordulataival.

Bűvésztrükkökkel a TAO-csalók ellen

Publikálás dátuma
2018.09.09. 20:23
Fekete Péter államtitkár
Fotó: Vajda József / Népszava
Az előadó-művészeti TAO támogatásról kevesebb szó esik, mint a sport, különösen a foci részére juttatott pénzekről, pedig ezen a téren is vannak visszaélések. Az államtitkár megoldást még nem kínált, de legalább már ismeri a problémát.
Sokan várták a TAO-ról rendezett eszmecserét a pénteki tatabányai országos színházi évadnyitón a Magyar Művészeti Akadémia által rendezett konferencián. A kulturális kormányzatot Fekete Péter kulturális államtitkár képviselte, aki eddig még nyilvánosan nemigen szólalt meg az ügyben. Egy végzett bűvészhez illően, nem is jött üres kézzel. Ha nem is a cilinderből, hanem a számítógépéből elő is húzott egy hat pontot tartalmazó, már többekkel egyeztetett listát. Ebben az állt, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni, ha a rendszert át szeretnék alakítani. Márpedig át szeretnék, mivel köztudomású, hogy sok a visszaélés. A hat pont főleg általánosságokat tartalmazott. Hisz ki vitatkozna azzal, hogy a TAO-rendszernek a közjót kellene szolgálnia, vagy nem adhat alkalmat a szabályok kijátszásra. Azzal is szinte az összes asztalnál ülő egyetértett, hogy a független társulatok számára is szinte alapvető lételem a TAO, és ezen nem szabad változtatni. Csakhogy a lényeg a részletekben lakozik. Keszég László, a Magyar Színházi Társaság vezetője el is mondta, hogy a mostani rendszerrel az a baj, hogy túl sok helyen szivárog. Arról megoszlottak a vélemények, hogy a kommersznek kedvez-e a TAO kényszer, vagyis az, hogy akkor több a TAO bevételem, ha többet játszom, növelem a nézőszámot. Így azonban óhatatlanul hígul a repertoár, nagy a csábítás a szórakoztató produkciók előnybe részesítésére. Arra a felvetésre is többféleképpen reagáltak a jelenlévők, hogy képezzenek-e a TAO-bevétekből egy olyan alapot, amelyet egy bizottság visszaosztana azoknak, akik erre rászorulnak. Kosztolánczy Gábor, a MÜPA gazdasági vezérigazgató helyettese egyenesen azt mondta, ez az elv ellentétben áll azzal, amire ő megbízást kapott. Mások a szolidaritásra hivatkozva nem zárkóztak el teljesen ettől a gyakorlattól. A legtöbbet a rendszer ellenőrzésének szigorításáról esett szó. Az viszont költői kérdés maradt, hogy az elmúlt hónapokban az előadó-művészeti TAO-val kapcsolatban megjelent tényfeltáró cikkeknek lett-e bármilyen következményük, elkezdődött-e bármilyen vizsgálat, vagy felelősségre vonás a gyanús esetekben (a G7 tárta fel, hogy egy kis társulat több százezres – külföldi – nézettséget tüntetett fel, így három év alatt több mint egymilliárd forinthoz jutott). Úgy látszik, hogy változtatási szándék ide vagy oda, mindenki elkönyveli, hogy csalók márpedig mindenhol vannak, miért éppen itt ne lennének. Persze azt többen elmondták, egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora labdát kapnak a visszaélésre azok, akik erre játszanak. Elhangzott, hogy pontosan meghatározott fékeket kellene beépíteni a rendszerbe. Fekete Péter arról is beszélt, hogy a Pénzügyminisztérium nyitott a változtatásra, csak azt kérik, hogy a módosítások harmonizáljanak a sport, vagy a filmes TAO-nál bevett gyakorlattal, ne kerüljenek be újabb, idegen elemek. A színházi szakma jó szándékával és együttműködési szándékával tehát nincs gond. Kérdés, sikerül-e végül előhúzni abból a bizonyos kalapból a megoldást, ami megszünteti vagy alapvetően mérsékli a tényleg bosszantó anomáliákat.
Szerző
Témák
TAO