Összefogással közös ügyeinkért

Publikálás dátuma
2018.09.13 13:00

Fotó: Gruppo Tökmag/
Magyar és külföldi képzőművészek vidéki gazdákkal, hallássérült óvodásokkal és egy régi bányászfalu lakóival dolgoztak együtt egy négyéves nemzetközi program keretében
Út szélén festő gyerekek, szüretelő gazdák, osztálytermi foglalkozások – szokványos felvételek a mindennapi életünkből. A Ludwig Múzeum Közös ügyeink című 2018 elején megrendezett kiállítása, és a mögötte álló négyéves nemzetközi program (CAPP – Collaborative Arts Partnership Programme) azonban olyan megvilágításba helyezte ezeket a hétköznapi helyzeteket, amelyektől szemléletformáló, együttműködésre sarkalló, közösségépítő projektekké váltak. Ennek beszámolóit, kutatásait, s leginkább történeteit, fotóit tartalmazza az a most megjelent kötet, amely hét művészeti kezdeményezést tár elénk, kilépve a múzeum falai közül.
„Nagyon érdekes, ami 1990 óta történik a világ múzeumaiban, és amit egy olyan fogalommal szoktak körülírni, mint participáció, vagy részvétel. Ennek első és legfontosabb jellemzője, hogy nem kötelező, de olyan utakat nyit meg, és olyan lehetőségeket kínál a képzőművészek és a társadalom iránt elkötelezett személyek számára, aminek igenis lehet fóruma a hagyományos értelemben vett múzeum”
– mutatott rá a projekt egyik legnagyobb eredményére, az intézményi keretek lebontására Germán Kinga művészettörténész a kötetbemutató kerekasztal beszélgetésen.
A képzőművészek és az általuk meglátogatott közeg különféle módokon alkotott csoportosulásokat, melyekből akár baráti kapcsolatok is kifejlődhettek. Míg egyesek azt modellezték, mit jelent a közösség, és hogyan lehet kreatívan feloldani az alkotói munkák során felmerülő konfliktusokat (Arborétum), addig mások a helyi tudás és alapanyagok felhasználásával építettek környezetbarát pavilont az oszkói Gyüttment Fesztiválra (Folytatjuk?). A látássérültek és látók közti kapcsolatteremtés volt a Meglátjuk! középponti eleme, hasonlóan a Művészek az osztályteremben című projekthez, amelynek keretében többek között hallássérült gyerekekkel foglalkoztak a művészek. Utcai Dávid ez utóbbi résztvevője elmondta, nagy élményt jelentett számukra a vizualitás, mint közös nyelv megtalálása.
Az Úszó ház és a Sárkány Lee projektek egy korábbi történet életre hívását tűzték ki célul. Előbbi esetben az örökség, a család és az otthon fogalmain keresztül hozott létre egy vízre bocsátott házat a régi bányászfalu lakóiból, helyi gyerekekből és értelmi sérült fiatalokból álló csoport. Az utóbbi keretében pedig az öngyilkosságot elkövető Kolompár István képregényének színházi előadását alkották meg Komlón, Kolompárhoz hasonló helyzetű fiatalok együttműködésével. A projektek nemzetközi voltára az egyik legjobb példa lehet a Berlinben élő Antje Schiffers által hazai libatenyésztőknek, dinnyetermesztőknek, borászoknak ajánlott barter („Szeretek gazda lenni, az is szeretnék maradni”), amelynek keretében a művész festményt készített a gazdák házáról, s cserébe azok kisfilmet készítettek a munkájukról.
A beszámolókból kitűnik, a közös munka hatására megváltozott a résztvevők kortárs művészetről, valamint a múzeumok szerepéről való gondolkodása, s megnyíltak előttük a projektek lehetőségei. Így a „közös ügyeink” nem csupán jól hangzó jelző maradt, valódi társadalmi felelősségvállalás és mindannyiunkat érintő, hétköznapi pillanatok állnak mögötte. A bemutatott művek legfőbb üzenete, hogy amint a művészek kiléphettek alkotói, s a hallás- vagy látássérült gyerekek a többségi társadalom által megszabott keretekből, úgy érdemes a nézőnek is kimozdulnia előfeltevéseinek hálójából. Így eshetett meg a Szijártó Zsolt, kultúrakutató által elmesélt eset is: körbenéztem egy osztályteremben, és azt vettem észre, hogy egy kínai kislánnyal amőbázom.
2018.09.13 13:00
Frissítve: 2018.09.13 13:00

Mégsem találták meg a hat éve ellopott Picasso-festményt

Publikálás dátuma
2018.11.19 11:31

Fotó: /
A holland írónő azt mondta, hogy „tréfa áldozata lett”. Egy belgiumi színházi produkció alkotói csapták be a megtalálót.
Álhír, hogy felbukkant egy hat éve ellopott Picasso-festmény: a kép megtalálását bejelentő holland írónő elmondása szerint „tréfa áldozata lett” – közölte a holland NOS televízió. Az írónő vasárnap este azt mondta, hogy gyanútlanul bedőlt két belga filmrendező „performanszának” – idézte a Guardian online kiadása. A News.ro hírügynökség vasárnapi jelentése szerint Mira Feticu román származású holland írónő szombaton Hollandia bukaresti nagykövetségére vitte be a Picassónak tulajdonított alkotást, és a nagykövetség azonnal értesítette a román hatóságokat. Úgy vélték, a rotterdami műcsarnokból román műkincsrablók által 2012-ben ellopott hét nagy értékű festmény egyikéről, Picasso Harlequin-fej című alkotásáról van szó. A festményt Mira Feticu Hollandiában élő román származású írónő találta meg egy másik, meg nem nevezett holland állampolgárral együtt. Feticu 2015-ben a rotterdami műkincslopásból merített ihletet Tascha című regényének megírásához. Állítása szerint tíz nappal ezelőtt névtelen román nyelvű levelet kapott, melyben a levélíró megjelölte az elásott műkincs helyét. A levélről azonnal értesítette azt a holland nyomozót, akivel együttműködött a regénye megírásakor. Ezután indult el egy holland állampolgárral a megjelölt helyre, ahol egy kő alá rejtve, műanyag fóliába becsomagolva találta meg a képet tartalmazó csomagot. A News.ro hírügynökség képet is közölt az írónőről, amint kezében tartja a keretéből kivágott festményt és a reprodukciót, amely alapján azonosította a művet. A műalkotást a nagykövetség átadta a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészségnek (DIICOT). Az ügyészség vasárnap szűkszavú közleményben erősítette meg: Hollandia bukaresti nagykövetsége bejelentése alapján nyomozást indított az ügyben. A műalkotást hétfőn a Román Művészeti Múzeumba szállítják szakértői vizsgálatra. A belga írónő azonban ezután kapott egy emailt, amiben elmagyarázták neki, hogy a levél a True Copy (Valódi másolat) elnevezésű projekt része volt, melyet Geert Jan Jansen megrögzött holland képhamisító ihletett. Jansen hamisítványai 1994-es lefüleléséig elárasztották Európa és a világ műgyűjteményeit. A két belga rendező, Bart Baele és Yves Degryse később a weboldalán közölte, hogy a hamisított Picasso festményt október végén rejtették el a Tulcea megyei erdőben, és három romániai, valamint három hollandiai címre küldtek névtelen levelet, amelyekben megjelölték az elásott műkincs helyét, és várták a fejleményeket. A színházi alkotók bocsánatot kértek a hollandiai román írótól az átverés miatt, és felajánlották, hogy legyen része a produkciónak. Mira Feticu a Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: nincs oka szégyenkezni, mert jóhiszeműen, az értékmentés vágyától vezérelve járt el. A Mediafax hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette: megtörténhet, hogy az átverés során szerzett élményeit egy újabb regényben írja meg.

Hét festményt vittek el

Román betörők 2012-ben a rotterdami Műcsarnokba (Kunsthal) hatoltak be, ahonnan hét nagy értékű festményt vágtak ki a képkeretből, és vittek magukkal. A festmények – Picasso, Matisse, Monet és Gauguin alkotásai – közel 18 millió euróra (5,8 milliárd forintra) voltak biztosítva. Az ügyben a DIICOT hat román állampolgár ellen emelt vádat. A két fővádlott beismerő vallomást tett, őket 2014 februárjában a Bukaresti Táblabíróság jogerősen 6 év, valamint 5 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte. A perben kétéves börtönbüntetést kapott a fővádlott anyja, aki előbb azt vallotta, hogy elégette a festményeket, később azonban visszavonta a vallomását. A festmények hollétéről a román nyomozóknak nem sikerült információkat szerezniük. 

Szerző
2018.11.19 11:31
Frissítve: 2018.11.19 14:12

Családban marad - Kabaré a Revizorból

Publikálás dátuma
2018.11.19 10:00

Fotó: / Mészáros Zsolt
Kabarét rendezett Mohácsi János az átírt Revizorból. Nevetünk a kisvárosi korrupción, összefonódásokon, az álságos törtetésen és lojalitáson. És ez mind nagyon is ismerős.
Gogol Revizorából a Mohácsi testvérek egy teljesen új művet írtak, persze az alapmotívumokat meghagyva. Megszokhattuk ezt tőlük, de amikor az ember ezzel a teljes átírási merészséggel és ambícióval újra és újra szembetalálkozik, mégis meglepődik. Szerencsére, csak az első néhány percre igaz ez, mert ilyenkor a néző elengedi az eredetit és átengedi magát az újnak. A cselekményt a szerzők áthelyezték a mába, na azért nem Magyarországra, hanem egy orosz kisvárosba. Itt is jön a Revizor, mint Gogolnál, de még hogy mennyire jön és van már internet, és mobil. A szereplők is változnak: az álrevizor Hlesztakov, itt bányamérnök hallgató, és a helyi elit pedig teljes spektrumában megjelenik, a sikeres vállalkozótól, a kevésbé sikeres vállalkozóig, a rendőrfőnöknőtől a tanítóig. Az alaptípusok persze Gogolnál is megvannak, de Mohácsiék elszabadult fantáziával mindent továbbgondoltak. Szereplőket, a történetet, neveket és szóvicceket. És az egészben az jó, hogy működik. A nézők attól függetlenül, hogy milyen a világnézetük, melyik pártra szavaznak, harsányan nevetnek a végletekig felpörgetett komikumon. Pedig a szerzők nem tesznek mást, csak a mindennapjainkat sűrítik és dramatizálják bele a drámába. Teszik ezt szellemesen, gátlások nélkül, de ha már erről a témáról - a hatalom, a korrupció, a különböző összefonódások – van szó, miért éppen nekik lennének gátlásaik, amikor a szereplőik már rég nem ismerik ezt a szót, legfeljebb álságosan hivatkoznak rá. Sok mindenre hivatkoznak, becsületre, jó modorra, hitre, tapintatra, de mint mi is nap, mint nap tapasztaljuk ez már csak a kampány és politikai szlogenek szintjén érvényes. A hitele, az igazi tartalma már rég a múlté. Ebben a szellemben a szombathelyi Revizor egy féktelenül nevettető kabaré jelenetek sorozata. Persze, hogy nevetünk rajta, pedig sírhatnánk is, de már ezen is régen túl vagyunk. Nevetünk azon, hogy amikor az egyik szereplő független sajtót hangoztat, a másik visszakérdez, van még olyan? Vagy azon, hogy a vezér, a „jégmezők lovagja” megdicséri a polgármestert, mert időben küldi mindig a pénzt. 
A színészek, érezhetően élvezik a helyzetet és jó formát mutatnak. A Gagarin álnevet használó bányamérnök hallgatót játszó Lábodi Ádám vendégként és a barátját „Dr. Puskint”, vagyis igazából Oszipot alakító Orosz Róbert állja a sarat és az iramot. Mint ahogy a többiek is, a polgármestert megformáló Bajomi Nagy György, vagy a rendőrfőnöknőt játszó Vlahovics Edit. De bátor és nagyszerű a polgármester feleségeként Alberti Zsófi, illetve a lányaként Hartai Petra. Az előadást három zenész élőben a színpadon végigkíséri. (Mondjuk ez nem újdonság Mohácsinál.) A történet vége is más, mint Gogolnál. Itt Hlesztakov nem tűnik el, hanem beépül a családba, elveszi a polgármester lányát, terveznek néhány gyereket, meg is ígérik ezt a a jégmezők lovagjának, akárcsak az örömszülők. Megy minden tovább, ahogy eddig. Kérdés, csak az, hogy meddig tudunk még ezen nevetni.

INFÓ

Gogol – Mohácsi testvérek Revizor Weöres Sándor Színház Szombathely Rendező: Mohácsi János

2018.11.19 10:00
Frissítve: 2018.11.19 10:00