Eliane, a brazil Dulcinea

Publikálás dátuma
2018.09.20 11:26

Fotó: Concord Music/
Az elmúlt években Grammy-díjakkal elhalmozott brazil énekesnő és zongorista, Eliane Elias a hatvanas évek kultikus siker-musicalje, a La Mancha lovagja dalait értelmezte újra. Művészileg merész vállalkozás, a siker mégis garantált.
Jazz-produkciók esetében gyakran – túlnyomórészt jogosan – mondják a szakértők, hogy a műfaj olyan, mint egy hatalmas olvasztótégely. Szinte korlátok nélkül képes magába szívni más stílusok (klasszikus zene, pop, rock, blues, zenés színház) motívumkincsét – feltéve, hogy a ritmika és a harmóniafűzés megfelel a jazz törvényszerűségeinek. A többszörös Grammy-díjas brazil énekesnő és zongorista, Eliane Elias régebben felvett, de eddig kiadatlan albuma azonban még ebből a sorból is kilóg: a maga korában fantasztikusan sikeres musical, az 1965-ben Washingtonban bemutatott, több ezres előadás-szériát megért La Mancha lovagja legismertebb betétdalait ülteti át a latin jazz kontextusába. Ráadásul énekhang nélkül, hiszen Elias ezúttal – tudatos elhatározásból – „csak” zongorázik. Ilyenkor azért rezeghet a léc: egyrészt nagyon könnyen megsérülhet az eredeti mű karakterisztikája, másrészt sokan úgy gondolhatják, az előadók eredeti ötlet híján nyúltak egy bombabiztos sikerdarabhoz. A Music from Man of La Mancha esetében azonban nem kell aggódni, mert az improvizatív feldolgozás az eredeti musical szerzője, Mitch Leigh kifejezett kérésére (és részleges felügyelete mellett) készült, a közreműködő zenészek pedig olyan mesterségbeli tudással és stílusismerettel rendelkeznek, hogy a dalok átírása nem lehet más, mint autentikus és mívesen kidolgozott. Elias két különböző ritmus-szekcióval dolgozott együtt az albumon. Öt számot a műfaj abszolút elitjébe tartozó Eddie Gomez bőgős és Jack DeJohnette dobos, másik négyet pedig az itthon kevésbé ismert – Elias férje (Marc Johnson) és a japán Satoshi Takeishi alkotta – páros társaságában vett fel. A Broadway-soundot latin-amerikaiba fordító törekvéseket markánsan erősíti a legendás Weather Report zenekarban befutott Puerto Rico-i ütőhangszeres, Manolo Badrena intenzív jelenléte a kilencből nyolc tételben.
Elinane albuma a komponista, Mitch Leigh, valamint a kotta- és a lemezkiadó közötti jogi viták miatt végül csak a szerző halála után jelenhetett meg. A rajongóknak – sőt a kifinomultabb ízlésű jazzkedvelőknek – azonban megérte várni, mert Elias és zenésztársai nem elégedtek meg azzal, hogy a közkedvelt bossa nova eszközkészletéből merítsenek. Jó példa erre a Little Gossip című tétel, amelyben az előadók a műfajtörténetileg fontos, de mára teljesen elfeledett, Recife városához kötődő frevo műfajához, annak bonyolult ritmusképleteihez fordultak. Aki pedig egy hangszeres jazzlemezen is slágert keres, annak ott a The Impossible Dream, amit Eliane Elias minden (a szövegből és a szituációból egyébként következő) drámai túlzástól, érzelmi kitöréstől megfosztva, egyszerű eszközökkel szólaltat meg.

Névjegy

 Az 58 esztendős, São Paulóból indult Eliane Elias már kamaszlányként kiválóan énekelt és zongorázott, és ügyesen komponált, hangszerelt is. 1981-ben költözött New York-ba, ahol a patinás Juilliard Schoolon szerzett diploma után a fúziós jazz-rock első számú csapata, a Steps Ahead tagja lett. Első férje, a trombitás Randy Brecker támogatásával kezdte szóló-karrierjét, amelynek legsikeresebb időszaka 1993-ig tartott: ezekben az években szinte folyamatosan vezette a jazz toplistákat. A kilencvenes évek közepe óta bátrabban kísérletezett – produkciói vegyes fogadtatásban részesültek. Számos jelölés után 2016-ban és 2017-ben is Grammy-díjat nyert – eredeti, brazil stílusában készített felvételeivel.

2018.09.20 11:26
Frissítve: 2018.09.20 13:06

Hogyan gyászolja ortodox papáját a lány, aki elvilágiasodott és saját nemét szereti

Publikálás dátuma
2018.11.14 12:43

Fotó: Shutterstock/
Hogyan képes egy zsidó származású nő összeegyeztetni az ortodoxiát a leszbikussággal, s vívja meg saját harcát? Mindezekre a kérdésekre tökéletes választ ad Naomi Alderman brit szerző Engedetlenség című könyvében. Naomi Alderman 300 oldalas kötete egy igazán provokatív, tabukat döngető, logikusan felépített, magával ragadó történet. Már a címben is sugallja, hogy egymással ellentétes dolgok váltanak ki engedetlenséget a (fő)szereplőkből. Az alkotó nemcsak az észak-londoni ortodox gyülekezet szempontjából mutatja be a cselekményt, hanem a Ráv leszbikus lánya, Ronit szemszögéből is. A nő hat évvel apja halála előtt, a sok veszekedés miatt költözött New Yorkba, ahol „elvilágiasodott”, felhagyott a zsidó szokásokkal. Amikor azonban Londonból telefonhívást kap, miszerint elhunyt az édesapja, elkezdődik a harc saját magával: vajon betartsa a gyász rituáléit, vagy felejtse el ezeket? Visszatérjen a valláshoz, vagy sem? Végül hazatér szülővárosába, Londonba, ahol ez a kettősség kiélezetten tör a felszínre. A nő felbukkanása felkavarja az állóvizet, hiszen az ortodox közösségben, melyben felnőtt, nem látják szívesen. Tudat alatt változást indít el nemcsak az egyes emberekben, hanem a zsidó közösségben is. A lázadó nő elülteti a modernebb gondolkodás magját a zárt gyülekezetben. A könyv végigkalauzol minket ezen a harcon. A fejezetek mindegyike egy idézettel indít valamely zsidó imádságból vagy példázatból, ezt az ortodox szokásokhoz híven kb. fél-egyoldalnyi elmélkedés követ, melyek már előre sejtetik a fejezetek tartalmát. A szerző olyan karaktert hozott létre Ronit személyében, aki képes megőrizni identitását, gondolatait pedig nem fél kimondani. Ez a karakánság is belemászik az ember gondolataiba, s még akár hetekig is ottmaradhat.
Témák
könyv
2018.11.14 12:43
Frissítve: 2018.11.14 12:43

Két amerikai ikonnal szemben állja a versenyt a magyar dzsesszénekesnő

Publikálás dátuma
2018.11.14 11:37

Fotó: /
George Gershwin születésének 120. évfordulójára jelent meg a napokban Karosi Júlia legújabb albuma, melynek a bemutatója november 22-én lesz a Budapest Jazz Clubban.
Karosi Júlia, a fiatal nemzedékhez tartozó, de már korántsem pályakezdő jazzénekesnő érdekes szakmai utat járt be eddigi lemezeivel. A hat évvel ezelőtti, debütáló Stroller of the City Streets (Városi csavargó) védőháló nélküli ugrás volt a saját kompozíciók vállaltan eklektikus világába. A Japánban megjelent You Stepped Out of a Dream című négyszámos kislemez „kötelező lecke” volt – a közismert örökzöldekben való jártasságát kellett bizonyítania a – személye és művészete iránt érdeklődő – távol-keleti publikumnak. Nagy előrelépést hozott a Hidden Roots (Rejtett gyökerek), amely egyrészt Júliának a kárpát-medencei folklórkincs és a bartóki örökség iránti elkötelezettségét bizonyította, másrészt sikeresen közelített a nyugat-európai kortárs jazz-szcéna felé. Most pedig hosszabb szünet után, a zeneszerző születésének 120. évfordulójára időzített Gershwin-albummal (Love Is Here to Stay) jelentkezett, amelyet két zeneakadémiai koncertjén rögzített. Választását azzal indokolja, hogy Gershwin volt az a szerző, akin keresztül a műfaj olyan mélyen megérintette, hogy bár édesanyja operaénekesnő, bátyja orgonaművész, ő maga pedig bölcsészkarra járt, végül elkötelezte magát a jazz mellett. Gershwin-dalokat énekelni roppant nehéz feladat – legalább annyira, mint egy klasszikus hangszeres szólistának Bachot vagy Mozartot játszani. A stílus, a keretek adottak: a struktúra nem különösebben bonyolult, minden apró rezdülés jól ismert, minden parányi hiba rögtön feltűnik. Ebben a koordináta-rendszerben a hallgató ugyanakkor azt is elvárja, hogy az interpretációnak legyen valami egyedi íze, hangulata, belső dinamikája. A helyzetet az sem könnyítette meg, hogy szeptemberben ugyanezzel a címmel dobott piacra egy Gershwin-albumot az amerikai szórakoztatóipar két ikonja, Diana Krall és a veterán Tony Bennett. Karosi Júliának mégis sikerült a kötéltánc, mert klasszikus iskolázottsága mellett nagyon szabadon, fesztelenül énekel; amikor pedig szükséges, az érzelmi kitörésektől sem riad vissza. Nagyszerű kísérője a különösen sokoldalú zongorista, Tálas Áron, valamint Bögöthy Ádám (bőgő), Varga Bendegúz (dob) és a Bujtor Balázs vezette RTQ vonósnégyes. Júlia mellett az album másik főszereplője a hangszereléseket készítő és a kamaraegyüttest vezénylő („főállásban” gitáros) Fenyvesi Márton, akinek köszönhetően az unalomig ismert hangzás bársonyos vonós színekkel gazdagodott.   

Gershwin, a slágergyáros

 Bár a Bernstein-centenárium elhomályosítja a kevésbé kerek évfordulót, idén világszerte megemlékeznek a szimfonikus jazz megteremtője, George Gershwin születésének 120. évfordulójáról. A jeles napon (szeptember 26.) több amerikai városban tartottak Gershwin-maratont, 12 vagy 24 órán keresztül megszakítás nélkül megszólaltatva életművét. Aki a Kék rapszódia vagy az Egy amerikai Párizsban szerzőjeként ismeri őt, talán nem tudja, hogy Gershwin fiatalon „pluggerként” dolgozott egy New York-i zeneműboltban. A kifejezésnek nincs magyar fordítása: azt jelenti, hogy az éppen aktuális slágereket promóciós céllal elzongorázta és/vagy elénekelte a vásárlóknak. Olyan tudást és gyakorlatot szerzett ezzel, hogy később könnyű kézzel szórta a slágereket, fontos szerepet vállalva az 1920-as évekbeli klasszikus jazz és swing-stílus kialakulásában. Ezt a repertoárt idézte fel – ugyancsak az évfordulóhoz kapcsolódva – Szalóky Béla multiinstrumentalista fúvós és Rossano Sportiello olasz-amerikai zongorista a Müpában, a Gershwin, a slágergyáros című koncerten. 

2018.11.14 11:37
Frissítve: 2018.11.14 11:37