Bartók Béla dzsesszritmusban a Sárik Péter Triótól

Publikálás dátuma
2018.09.21. 13:00

A Sárik Péter Trió Beethoven után a nagy magyar klasszikust, Bartók Bélát dolgozta fel, egy lemezre való anyagot készített.
Sárik Péter a Csalán utcai Bartók Béla Emlékházba is ellátogatott, hogy a zeneszerző utolsó budapesti lakóhelyén közelebb kerüljön az egykor itt hosszabb ideig élt alkotó szelleméhez. Ami legjobban megtetszett neki, az a zsebóra méretű metronóm volt, amelyet Bartók könnyedén magával hordozhatott, hiszen köztudomású, hogy nagyon pontosan, többszöri ellenőrzés után adta meg műveinek tempóját metronómszámokkal, ezen kívül sokszor jelölte másodperc pontossággal az előadási időt. A dzsessz azonban arról nevezetes, hogy az előadók nagy szabadsággal élhetnek, még akkor is, ha olyan szigorú precizitással lejegyzett zenét vesznek alapul, mint amilyen Bartóké. Vajon mi késztette arra Sárik Péter dzsessz zongoristát, hogy egy egész lemezre való anyagot, 10 Bartók művet dolgozzon fel triójával? – érdeklődtünk a művésztől. Sok éve sikeresen munkálkodnak azon, hogy a dzsesszt közelebb hozzák az emberekhez, hisz nagyon sokan nem ismerik a műfajt, vagy idegenkednek tőle. Ugyanez a helyzet Bartók zenéjével is, és látva a dzsessz népszerűsítésében elért eredményeiket, elhatározta, hogy készítenek egy olyan lemezt, amin Bartókot fognak játszani, remélve, egy másfajta megközelítés új rajongókat hoz a zeneszerzőnek. A mai, modern dzsessz sokat merít Bartók zenéjéből, ezért egy dzsesszmuzsikusnak, különösen, ha magyar, megkerülhetetlen. Sárik Péter zenei általános iskolába járt, ahol a népdalok, a népzene volt a képzés alapja, ezekből sokat maga Bartók gyűjtött, tehát közös a gyökér, a bázis, tudtuk meg tőle. A feldolgozások során arra törekedtek, hogy megtalálják az egyensúlyt az eredeti művek és a saját felfogásuk között, megtartsák a darabok hangulatát és üzenetét, de a hangszereléssel, a dob és a bőgő hangsúlyos jelenlétével plusz dinamikát és színeket adtak az eredeti zenéhez, ami sokat segít a mai hallgatónak. Amikor a Beethoven-lemezüket készítették, vigyázniuk kellett, hogy bizonyos stíluskeretek közül ne lépjenek ki, Bartók esetében azonban teljes volt a szabadság. „Itt kell elismeréssel szólnom társaimról, Fonay Tibor bőgősről, és Gálfi Attila dobosról, akik fantasztikus munkát végeztek, sokszor úgy tűnik, mintha maga Bartók írta volna bele ezt a két hangszert a művekbe. Nagyon sokat kísérleteztünk, dolgoztunk, amíg összeállt az anyag. A válogatást magam végeztem, meghallgattam az összes művet, és végül azokat dolgoztuk fel, amiknél úgy éreztem, hogy valóban hozzá tudunk adni valami pluszt az eredetihez" – szőtte tovább a történetet Sárik. Vannak-e olyan momentumok Bartók zenéjében, amelyek megkönnyítik a dzsesszes megközelítést? – érdeklődtünk. Bartók nem volt dzsesszrajongó, mégis sok a párhuzam a zenéje és a mi műfajunk között. Mindkettő tiszta forrásból ered, a dzsessz az afrikai népzenére, Bartók zenéje a magyar és a környező népek zenéjére alapoz, és mindkettő egyesül a sok évszázados európai zenei hagyománnyal, felelte a zongorista. A Zeneakadémián leginkább zongoradarabok feldolgozásait játsszák majd, de lesz egy részlet a II. Zongoraversenyből és egy kórusműből is. Sokat fognak improvizálni, és most is megénekeltetik a közönséget. felszabadult, vidám este terveznek, tudtuk meg végül a trió vezetőjétől, Sárik Pétertől. 

Info

Peter Sarik Trio Bartók műveinek dzsesszfeldolgozásai Sárik Péter zongora Fonay Tibor bőgő Gálfi Attila dob Sárik Produkció, 2018 Lemezbemutató koncert: 2018. szeptember 21. Zeneakadémia Nagyterem

Szerző

A világ százharmincnégy pillanata - Megnyílt a World Press Photo kiállítás

Publikálás dátuma
2018.09.20. 19:00

Fotó: Vajda József / Népszava
Az idei World Press Photo kiállításon újra szembesülhetünk azzal a világgal, amelyben élünk. Az ökofalutól a terroristákig.
Január 16., március 22., május 3., szeptember 16., szeptember 28. – napok, történések, amelyek 2017-ben nem csak a sajtó, de a világ figyelmét is magukra vonták. 2017-ben az Iszlám Állam megszállása alatt tartott és feldúlt Moszul, a London utcáin terepjáróval a tömegbe hajtó merénylő, a rohingya menekültek felborult csónakja: olyan pillanatképek, amelyek az újságok címlapjairól, a televízióból mindannyiunknak ismerősek lehetnek, Az év sajtófotója jelöltjei között is szerepelnek. A nyertes mű Ronaldo Schemidt fotója, amely a lángok közül menekülő férfiről készült Venezuelában, a Nicolás Maduro elnök elleni egyik tüntetést követő összecsapáson. E képhez hasonlóan a World Press Photo kiállítás százharmincnégy fotója is nem mindennapi, bár mindennapossá vált történeteket mond el az adott közegről, társadalomról, országról, amelyben készült. A Zanzibár szigetcsoporton úszni tanuló lányokról, az ökofaluban élő testvérpárról, vagy az árván maradt elefántokat rehabilitáló menhelyről készült fotók mellett, bangkoki nemi helyreállító műtétről, a rohingyák ellen intézett támadásokról, vagy a Boko Haram harcosai által elrabolt lányokról éppúgy láthatunk képkockákat.  
Az idén nyolc kategória képei közül kiemelkednek a Környezet témájában készült fotók, e terület a korábbi években nem szerepelt szervezőelvként a kiállításon. A fotók azonban nem feltétlenül a szépségre mutatnak rá – ahogy teszik azt például a Természet kategória képei –, inkább az előttünk tornyosuló környezeti problémákat emelik ki. Az elkábított és bekötött szemű szélesszájú orrszarvút, a szeméthegyeket, vagy az esőerdők helyén maradt kietlen földterületeket szemlélve önkéntelenül is felvetődik az emberben: talán mégis van igazság a sokszor fülünk mellett elengedett környezetvédelmi szlogenekben. 
Révész Tamás fotográfus, a kiállítást szervező Herald Európa felelős koordinátora a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a témákat érintve lehet némi déja vu érzése a látogatónak a korábbi évekhez viszonyítva, hiszen a konfliktusok nem múltak még el. Ugyanakkor azt is hozzátette: az idei képekre tekintve mégsem érzi olyan drámainak a helyzetet. Ezzel persze lehet vitatkozni: hány szörnyűséges pillanat, haláleset vagy menekült gyerek kell a drámaisághoz? Hogy van az, hogy évről évre emberek ezrei (milliói!) látogatnak el a World Press Photo kiállításra szerte a világon, és mégsem vagyunk hajlandók változtatni életvitelünkön; esetleg a környezetről, az együttműködésekről, vagy a másik emberről való felfogásunkon? Minden évben ellátogatunk hazánk kiemelkedő múzeumaiba, s „megcsodáljuk” az év leginkább meghökkentő sajtófotóit, majd továbbmegyünk, mintha mi sem történt volna. Holott – mint azt a fotókon is láthatjuk –, a világ nem áll meg, és nap mint nap újabb borzalmak történnek. A kérdés az: érdemes-e megvárni, amíg mi leszünk a következő nyertes téma egy fotón?

A legjobb magyar természetfotók

Idén is kísérőkiállítással egybekötve tekinthetik meg az érdeklődők az év legjobb sajtófotóit. A naturArt – 25 év legszebb természetfotói cím nem zsákbamacska, „Az év természetfotósa” pályázat nyertes műveiben gyönyörködhetünk, többek között Máté Bence Árnyjáték című fotójában, amely 2010-ben a világ legjobb természetfotója volt. Bár kevesen tudják, Magyarországon a természetfotózás a legsikeresebb művészeti ág – hangsúlyozta Fáth Péter, a naturArt elnöke a sajtótájékoztatón. A kiállított fotókon a természet legkülönfélébb arcait ismerhetjük meg, a legapróbb, észrevehetetlen rezdüléseken, vagy nagyon is mindennapi, ám gyakran szem elől tévesztett képeken keresztül. 

Infó

World Press Photo kiállítás, Magyar Nemzeti Múzeum, látogatható október 23-ig

Szerző
Frissítve: 2018.09.21. 10:05

Diák Oscar-díjat kapott Kovács István rövidfilmje

Publikálás dátuma
2018.09.20. 16:00
Vedrana Bozinovic a film főszereplője
Nemzetközi fikciós rövidfilm kategóriában diák Oscar-díjat nyert Kovács István Ostrom című filmje. A díj már biztos, de az, hogy arany, ezüst vagy bronz Oscart kap-e a film, október 11-én derül ki.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem mesterszakán készült diplomafilm 1994-ben, a háború sújtotta Szarajevóban játszódik, rendezője – ahogy a sajtóbemutatót megelőző sajtótájékoztatón Szász János, egyik tanára fogalmazott – „onnan jött, háborús gyerek”. Alig több mint ötszáz kilométerre zajlott tőlünk, de mi itt Budapesten szinte semmit nem tudtunk arról, mi történik Szarajevó ostroma idején. Éppúgy, ahogy a XX. század végi délszláv háború eseményei végig csupán furcsa fénytörésben jutottak el Budapestre. Haditudósításokkal még csak-csak találkozhatott, de az ott élők hétköznapjairól keveset tudhatott az, aki nem kötődött személyes kapcsolatok révén a volt Jugoszláviához. A pesti városlakó talán fel sem fogta, és sokunk képzelőerejét sem mozdította meg eléggé, vajon hogyan zajlanak a mindennapok áram és víz nélkül, kenyérért sorban állva, lövések hangjait szinte megszokva. Kovács István ezt a szégyenérzettel kiegészült felismerést is előhozza a nézőben Ostrom című filmjével, amelyben nem foglal állást a hadban álló felek között, nem hirdet győztest, nem talál és oszt igazságot. A 23 perces alkotás főszereplője egy bosnyák nő, aki vizet szeretne találni ahhoz, hogy várva várt randevúja előtt hajat moshasson. A terv azonban lesújtó és felemelő pillanatokat, megaláztatásokat és életveszélyes akadályokat gördít elé. Múltja, családi élete egy-egy mondatban sejlik fel csupán, nem akar világmegváltani, nem akar dívává válni, csak nő akar lenni ismét – frissen mosott hajjal. Nem akar mást, mint visszakapni a méltóságát.

Hol és mikor látható az Ostrom?

Szeptember 21-én a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, valamint október 11-én a Színművészeti Egyetem Oscar-váró estjén, ahol az Ostrom mellett az összes, a diák Oscar-díjért versenyzett magyar filmet – Böszörményi Zsuzsa: Egyszer volt, hol nem volt (1991) Kis Hajni: Szép alak (2016), Freund Ádám: Földiek (2017) – is vetítik.

Info

Ostrom – rendező: Kovács István; szereplők: Vedrana Bozinovic, Mirela Lambic, Radoje Cupic, Nenad Pecinar, Trill Zsolt, Keszég László; forgatókönyv: Gasztonyi Kálmán; operatőr: Dévényi Zoltán; vágó: Duszka Péter László; látványtervező: Rajk László; jelmeztervező: Sinkovics Judit; hangmérnök: Balázs Gábor

Témák
film ostrom
Frissítve: 2018.09.20. 21:52