Budapest;Fürjes Balázs;

2018-09-27 21:37:55

Elásná a Déli és a Nyugati pályaudvart Budapest államtitkára

A Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára azt javasolja, hogy vizsgálják meg a Déli és a Nyugati pályaudvar alagutas összekötésére vonatkozó terveket és a beruházás lehetőségét, amelyre szerinte európai uniós források is szerezhetők.

Fürjes Balázs csütörtökön a Buda fókuszában a Déli pályaudvar címmel szervezett fővárosi szakmai fórumon elmondta, már 1937-ben készült terv a két pályaudvar alagúttal történő összekötésére - írja az MTI. Az elképzelés szerinte ma nagyon is aktuális, így újra elő kellene venni. Az utópisztikus tervek szerint

A Nyugati pályaudvar esetében is nagy terület szabadulna fel, a vasúti forgalom jelentős része ott is a föld alá kerülne - közölte az államtitkár, kiemelve: a terv megvalósításával megoldódna Budapest átjárhatósága az elővárosi, távolsági vasúti közlekedésben, valamint a vasúti teherszállítás számára is.

Fürjes Balázs azt mondta, az ügyben nincs még döntés, meg kellene vizsgálni az alagút megépítésének lehetőségét, el kellene végezni a szükséges vizsgálatokat, és megvalósítási tanulmányokra lenne szükség.

Pálfy Sándor egyetemi tanár, a Műegyetem urbanisztika tanszékének tanára támogatandónak nevezte a pályaudvarok föld alatti kapcsolatának megteremtését.

Vitézy Dávid, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója, a BKK korábbi vezetője azt mondta: történelmi jelentősége van annak a budapesti vasút szempontjából, hogy az alagútról szóló terv napirendre kerülhet.

- mondta Vitézy. Megjegyezte, szerinte a Déli pályaudvar ma "tájseb" a budai belvárosban, méltatlan a budai környezethez.