Ezer sebből vérzik a hazai nyelvoktatás

Az Oktatási Hivatal felmérte a nyelvoktatás és nyelvtanulás helyzetét az iskolákban. A rendszer minden szempontból fejlesztésekre szorul.

Bár a nyelvórák számát tekintve nem állunk rosszul, a nyelvoktatás hatékonysága annál kevésbé mondható kielégítőnek a hazai általános és középiskolákban – derült ki az Oktatási Hivatal (OH) tavaly lebonyolított országos felméréséből, melynek eredményeit most hozták nyilvánosságra. A reprezentatív, nagymintás kutatásban intézményvezetőktől, tanulóktól, nyelvtanároktól és szaktanácsadóktól kértek adatokat.

Vizsgálták az intézményi körülményeket is, ezekből kiderült: a tanult nyelvek száma és az iskolai nyelvi csoportok szervezésének vonatkozásában elmondható, hogy 7. évfolyamon szinte kizárólag egy idegen nyelvet tanulnak a diákok (a kutatók összesen 9 olyan csoportot találtak, ahol egy másik idegen nyelvet is tanulnak). Vagyis az általános iskolák többsége nem használja ki a Nemzeti alaptantervben is szereplő második nyelv lehetőségét, ez az intézkedés tehát nem segített abban, hogy közelítsünk az Európában jellemző két nyelv tanulásának gyakorlata felé. Második idegen nyelvet jellemzően csak gimnáziumban kezdenek el tanulni a magyar diákok (kivéve a szakgimnazisták). A csoportok tekintetében gyakori a 16-20 fős, vagy 20 főn felüli csoportlétszám, ami a nyelvoktatás hatékonyságát rontja.

Az általános iskolákban az óraszám heti 3 óra, a gimnáziumokban heti 4, 45 perces tanóra. Ez a V4-országok átlagának megfelel, a hatékonynak tekintett észtországi óraszámnál viszont alacsonyabb. A jelentés ugyanakkor megjegyzi: nálunk nem az óraszámokkal, hanem a nyelvoktatás minőségével, hatékonyságával vannak gondok. Egy csoportot egy adott nyelvből egy nyelvtanár tanít, akinek a munkáját nem segíti anyanyelvi tanár. A szintfelmérők ellenére a csoportok nyelvi szintje vegyes képet mutat: a tankönyvekre adott válaszok alapján, az egyes szintekhez megjelölt kurzuskönyvek szintbeli sokszínűsége, összevisszasága azt sugallja, hogy a tényleges szint ismerete vagy bizonytalan, vagy az adott szinthez nem megfelelő volt a tananyagválasztás.

Kiderült az is, az iskolák többségének nincsenek se gyakornok, se mesterpedagógus, se kutatótanár fokozatú nyelvtanárai, a nyelvtanárok többsége Pedagógus I. kategóriába tartozik. Az iskolákban kevés a helyben szervezett tanári továbbképzés, az iskolán kívüli képzésekben pedig csak kevés intézmény támogatja nyelvtanárait. Külföldre csak az európai együttműködési programok keretében jutnak el, ám általános iskolákban erre szinte sose kerül sor.

A diákok számára is korlátozottak a nyelvi órákon túl, de az iskolán belül elérhető nyelvtanulási lehetőségek. Főként gimnáziumokban fordulnak elő szakkörök, érettségire, nyelvvizsgára felkészítő különórák. Nagyon sok diák ezért arra kényszerül, hogy iskolán kívüli különórákra menjen, ez viszont az esélyegyenlőséget rontja, hiszen a különórák nagyban függnek a szülők anyagi helyzetétől. A sajátos nevelési igényű (SNI-s) és beilleszkedési, tanulási és magatartási problémákkal küzdő (BTMN-es) diákoknak pedig még ritkábban kínálnak külön nyelvi foglalkozásokat.

Sok nyelvórára jellemző a frontális munkaszervezési mód és a tanári dominancia, míg a tanulók nyelvhasználatának nagyobb teret adó pár- és csoportmunka háttérbe szorul, azaz még mindig a hagyományos nyelvtanítás módszertan a legelterjedtebb. Az sem mindenhol nyilvánvaló, hogy a nyelvórának nagyrészt a tanított idegen nyelven kellene folynia. A magas egy főre jutó tanárszám gyakori nyelvtanárváltásokra utal. Kiderült az is, hogy minden ötödik tanuló nyelvi szorongással küzd. A kutatók szerint 7. évfolyamon még motiváltak a diákok, ám lelkesedésük az évek előrehaladtával egyre romlik, 11. évfolyamon már jellemző az unalom, a reményvesztettség. A nyelvi szorongásuk pedig nem csökken a nyelvtanulással töltött évek során.

A szakértők több ajánlást is megfogalmaztak, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a nyelvtanulás kötelező megkezdését legalább egy évvel előrébb kellene hozni (jelenleg 4. évfolyamon kezdenek a diákok). Bár arra most is van lehetőség, hogy korábban kezdődjön a nyelvoktatás, de a 4. évet megelőzően nincs központi szabályozás, így valójában keretek nélkül folyik egy nem minőségbiztosított képzés, ami nagyrészt szülői indíttatású, így az esélyegyenlőség is sérül. A kutatók sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnének a több idegen nyelv oktatására a helyett, hogy csak egy nyelvet próbáljanak meg erősíteni az iskolák. Ennek viszont ellentmond a kormány azon intézkedése, mely szerint 2020-tól kötelező lesz a középfokú nyelvvizsga a felsőoktatásba való bekerüléshez – ez is azt erősíti, hogy egy nyelvből kell eljutni magasabb szintre.