Demagógia

Abból a 3-400 milliárd forintból, amit az Orbán-kormány 2010 óta stadionokra költött, akár 30 ezer lakást is fel lehetett volna építeni. A legújabb kilakoltatási hullám közepén, az idei lakásmenet apropóján azért számoltuk át a stadionokat lakásokra, mert ez már nem az a mennyiség, amit egy legyintéssel el tudunk intézni. 30 ezer lakás tető alá hozásával létre lehetne hozni zöldmezősen egy Szombathely méretű nagyvárost; meg lehetne alapozni a nem létező magyar szociális bérlakásszektort, vagy – ad abszurdum – otthonhoz lehetne juttatni az ország összes otthontalanját. Bármelyik célt valósította volna meg a „legkereszténydemokratább” kormányfő, bekerült volna vele a történelemkönyvekbe. (Így is be fog, valahová a diktátor halála után csendben szétrohadó scornicesti Ceausescu-stadion, meg a szocialista sportsikerekért egy nemzedék egészségét odadobó Erich Honecker közé.)

Nem is arra a kérdésre kellene tehát most választ adni, hogy mire fogják használni a közpénzből felépített, évente újabb adó-tízmilliárdokból fenntartható irdatlan stadiontömeget majdan, a közpénzeső elapadása után, hanem inkább arra, hogy mit lehetett volna kihozni ugyanennyiből, ha a lakásszektorba irányítják. Lehet, hogy ez az okfejtés színtiszta demagógia, de mégiscsak az az igazság, hogy a kormánynak a sportlétesítményekkel kapcsolatban nincs, a lakhatással összefüggésben viszont van alkotmányos felelőssége, és még egyetlen olyan bírósági ítélet sem született ebben az országban, amely kimondaná, hogy a hatalom az állami forrásokat tetszőlegesen, az alaptörvényben rögzített feladataitól függetlenül költheti el.

És ha már a demagógiánál tartunk: a miniszterelnök azt mondta, azt várja a stadionépítésektől, hogy jobban szeressük miatta a hazát. De ha tényleg szerethető hazát akar, a foci helyett nem az emberek számára kellene inkább otthont teremtenie?