Hagyománnyá vált viharos magyar jelenlét Frankfurtban

Publikálás dátuma
2018.10.10 13:00
Az 1999-es magyar stand Frankfurtban
Fotó: AFP/DPA/ Silas Stein
A magyar részvétel a rangos német könyvvásáron egyaránt neuralgikus pontja minden évben a hatalomnak és a listák szerelmeseinek.
Hetvenedszer, Frank Walter Steinmeier szövetségi elnök jelenlétében nyílt meg szerdán a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásár, amelynek gyökerei még a Gutenberg idejébe nyúlnak vissza. A hazai könyves szakma minden évben csendben, a kulturális és az üzleti szempontokat mérlegelve felkészül az októberi rendezvényre, saját pénzén kiutazik, kiviszi a szerzőit vagy legalábbis a műveiket, katalógusokat nyomtat, találkozókat szervez, tájékozódik, üzletet köt – teszi a dolgát. Az állami hivatalokban dolgozók azonban már az előző év novemberében szorongani kezdenek, hiszen tudják, hogy csak hibázni tudnak a vásárral kapcsolatban, és ez végül mindig be is igazolódik, sajnos. Vagy kevés pénzt adnak az ország kulturális arculatára, vagy feleslegesen költenek el sok-sok milliót. A kiküldöttek listája nem fedi, mert nem is fedheti le a magyar irodalom egészét, a stand pedig vagy ronda vagy nem értjük a koncepcióját. Az állami szintű vásári jelenlétünket – melyet a magyar irodalomexport egyik szimbólumaként szokás kezelni – mindegyik kormányzat alatt hangzavar övezte.  
Magyar szempontból az egyik legvitatottabb vásár az 1999-es volt. Csurka István, az egykori MIÉP elnöke a Magyar Fórumban nehezményezte, hogy a frankfurti könyvvársáron túl sok zsidó származású szerző vett részt, ahogy ő fogalmazott, magyarként. Abban az évben Magyarország volt a díszvendég, 250 új kötetet mutatott be kint a hazai könyves szakma. A nemzetközi fogadtatás jó volt, a Frankfurter Allgemeine Zeitung a címlapján idézte Göncz Árpád megnyitóbeszédét, a Süddeutsche Zeitung irodalmi mellékletében öt oldalt szenteltek a magyar íróknak. A finoman népies-urbánus vitának hívott, ám valójában antiszemita kifakadás végigkísérte a felkészülést. Az akkoriban a Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkáraként dolgozó Prőhle Gergely határolódott el Frankfurtban Csurka kijelentéseitől az első Orbán-kormány nevében. A Frankfurti Könyvvásár vezetése a sajtón keresztül ítélte el a magyar írók elleni hangulatkeltést.  A magyar Schwerpunkt (kiemelt jelenlét vagy díszvendégség) lehetőségét 1995-ben kaptuk meg, a német külügyminiszter budapesti látogatásakor. Az előkészületek két kormány alatt folytak, ennek megfelelően hol erre a koncepcióra volt pénz és gárda, hol egy másikra. Radnóti Sándor esztéta, az Atlantisz Könyvkiadót vezető Miklós Tamás és a Berlini Magyar Intézet akkori igazgatója, a Németországban élő Dalos György író indította a projektet, ám az első kettő hamarosan kiszállt. A későbbiekben megfordult az esemény előkészítésénél Inkei Péter helyettes államtitkár, aztán a millenniumi emlékbizottságot vezető, majd Frankfurt miniszteri biztosának kinevezett Erdődy Gábor is. A lebonyolításra létrehozott Frankfurt 99 Kht-t egy ideig a Magvető Kiadó akkori igazgatója, Morcsányi Géza vezette. Az Orbán-kormány Szegedy-Maszák Mihály akadémikust nevezte ki a vásári előkészületek miniszteri biztosává Erdődy utódaként, az irodalmi kurátor Kulcsár Szabó Ernő lett, a felügyelő bizottságában feltűnt Morcsányi és Schmidt Mária is. A kht-ból hamar kilépett a stand építésével megbízott Makovecz Imre, mivel állítása szerint Hámori József fideszes kultuszminiszter személyesen tiltotta meg, hogy a stand motívumai között a székely rovásírás jelei is szerepeljenek. Makovecz minderről a Demokratában számolt be, mire száznál több értelmiségi – köztük akadémikusok – aláírásával nyílt levél jelent meg a Magyar Nemzetben, tiltakozva a magyar kultúra miniszteri cenzúrázása miatt. A díszvendégségünkre szinte minden magyar érintett rossz szájízzel gondol vissza.
Kertész Imrének október 10-én ítélték oda a Nobel-díjat 2002-ben, a jó hírről a hazai könyvszakma vezetői Frankfurtban, a könyvvásáron értesültek. "Örüljetek, b...-tok meg, nyertünk!" - kiabálta messziről oda magyarul egy zaklatott svéd szerkesztő Kocsis András Sándornak, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) akkori vezetőjének. A fiatalember rádión hallgatta a svéd bejelentést, a felesége, mint kiderült magyar. A pavilonban abban az évben egy darab Kertész-kötet volt csak kiállítva, a Kaddis, így a perceken belül odatóduló külföldi kiadóknak nem tudtak adni mutatóba. Kertész Imre portréját két német kiadója, a Suhrkamp és a Rowohlt is kitette a hír utáni órákban., Kocsis tőlük kérte el a képet és a sajtószobában fénymásolta le, hogy a magyar standon is kint legyen a Nobel díjas. Ezalatt a standon az éppen ott lévő Esterházy Péter állt a nemzetközi sajtó rendelkezésére, szeretettel és büszkén mutatta be mindenkinek Kertész írói nagyságát. A Magvető aztán következő nap küldött húsz darab Kertész-kötetet.    A következő években a nyilvános vita folytatódott a bal- és jobboldali sajtóban egyaránt, jobbról a „Magyarországot negatívan beállító” (sic!) Esterházy kiutaztatását, balról az állami standon Wass Albert-összes külön vitrinben tárolását nehezményezték. A vásár egyik nemzetközi sztárja 2009-ben ismét Kertész Imre volt, aki ott vette át esszéírói munkásságáért a kétévente odaítélt, rangos Jean Améry-díjat. A könyvvásár nem az ENSZ, csak a könyvekkel és az irodalommal kell foglalkoznia, figyelmeztette a vásár igazgatója, Jürgen Boss 2009-ben azokat a nemzetközi újságírókat, akik közvetítették az emberjogi aktivisták panaszait Kína díszvendégsége ellen, utalva rá, hogy akkoriban Kínában magasabb volt a bebörtönzött művészek száma, mint bárhol másutt. Maga Angela Merkel is arra intette a könyvvásár látogatóit, hogy legyenek érdeklődőek Kína iránt. A Fesztivál azévi politikai toleranciáját mutatta, hogy egyszerre várták oda a török kormány számára nem kívánatos Orhan Pamukot és azt a Günter Grasst, aki a vásáron ünnepelte a 82. születésnapját, pedig a német közvélemény nehezen bocsátotta meg Nobel díjasuknak, hogy csak három évvel korábban vallotta be, a Waffen SS-nél szolgált.  L. Simon László bábáskodása mellett 2012-ben jött létre a Balassi Intézeten belül a Publishing Hungary, a magyar irodalom nemzetközi könyvszakmai támogatója. 2013-ban két külön standon képviselte a magyar írókat az MKKE és a legnagyobb németországi hungarológiai intézet - pontosabban akkoriban éppen magyar intézeteknek hívták a Balassi Intézet alá sorolt külföldi kultúrházainkat , a berlini CHB (Collegium Hungaricum Berlin) 2013-ban.  A 2017-es könyvvásár utáni dühödt listázás sokak szerint a mostani kulturális személycseréket készítette elő. A hivatalos magyar kintlétet a Balassi Intézet finanszírozta, a stand arculatát a modernizmus ihlette, a Németországban is jól ismert Kassák Lajosra emlékezve. Már a szokásosnál nagyobb és látványosabb stand is kiverte itthon a biztosítékot, de a meghívottak névsora, Bartis Attila, Kiss Tibor Noé, Szőcs Petra és az Esterházy Péterről készült film együtt egyesek számára „nemzetietlennek” hatott, holott a szervezők nagyon jól egyensúlyoztak az állítólagos „oldalak” szerzői között. A tavalyi vásárt egyébként Angela Merkel és a díszvendég-ország államfője, Emmanuel Macron közösen nyitotta meg. Idén Kiss Noémi, Sándor Iván, Márton László és Danyi Zoltán képviseli Magyarországot.

Paolo Coelho is kiborult

Tüntetőleg távol maradt a 2013-as Frankfurti Könyvvásártól a leghíresebb kortárs brazil szerző, mert nem értett egyet a díszvendég Brazília által hivatalosan delegált írók névsorával.  

Nemzetközi viták kereszttüzében

Frankfurt a nemzetközi kulturális életben is sok vitát gerjeszt, rendszeresek a tiltakozó akciók és a bojkottok is, éppen a rendezvény sokszínűsége és toleranciája miatt. Többek között a német könyvkiadók és könyvkereskedők egyesülésének békedíja miatt, amely az egyik legrangosabb civil kulturális díj Németországban, 1950-ben alapították, Orhan Pamuk, török író, Leszek Kolakowski lengyel filozófus, Ámosz Oz izraeli szerző, valamint 1991-ben Konrád György és 2004-ben Esterházy Péter is megkapta az elismerést. 

Aggódik Prőhle leváltása miatt a Szépírók Társasága

Egy Kásler Miklós emberi erőforrás miniszternek címzett nyílt levelet tett közzé a Szépírók Társasága a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője, Prőhle Gergely leváltása miatt. Ebben egyebek mellett azt írják: aggodalommal értesültek a történtekről, ezt pedig csak fokozza „a megelőző hónapokban a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Főigazgatójának menesztését követelő szélsőséges sajtótámadások, illetve a minisztériumi közleménynek Prőhle Gergely Főigazgató úr kulturális területen végzett kimagaslóan hatékony tevékenységét elismerő mondata közt feszülő ellentmondás, ami alig érthetővé teszi leváltását”. Mint írják, nem Prőhle személye, hanem a Petőfi Irodalmi Múzeum intézményi és szellemi integritása, a magyar irodalom egészét befogadó, hagyománnyá szilárdult szellemisége mellett kívánnak szót emelni. A Szépírók Társasága azt kéri a minisztertől, hogy valamilyen formában nyilvánosan is erősítse meg: a PIM a jövőben sem kerülhet egy harcias, kizárólagosságra törő kisebbség kezébe, és az új igazgató kinevezésével nem törik meg az a hagyomány, amelyet az intézmény – munkájukat közmegelégedésre végző – olyan vezetőinek neve fémjelez, mint E. Csorba Csilla és Prőhle Gergely. „Úgy véljük, az egész magyar irodalom és a teljes olvasói kultúra lenne a kárvallottja annak, ha a politikai pártsajtóból egy közintézménybe, az egyetemes magyar irodalom szolgálatát ellátó Petőfi Irodalmi Múzeumba is átkerülne az a politikai konfrontáció, amelyet elindítói szerencsétlen módon »kultúrharcnak« neveztek el, de amelynek a nemzeti kultúrát szolgáló közintézményekben nincs helye”

Szerző
2018.10.10 13:00
Frissítve: 2018.10.10 13:04

Túl sok a Lucifer Vidnyányszky Tragédiájában

Publikálás dátuma
2018.10.22 12:00

Fotó: Népszava/ Vajda József
A Nemzeti Színház főigazgatója saját színházában is színre vitte a Tragédiát, több Luciferrel, látványos képekkel, csaknem négy órán át. A tünékeny álmok sorozata próbára teszi a nézőt.
Vidnyánszky Attila nem először rendezte meg Az ember tragédiáját. Magam is láttam tőle többféle színpadi elképzelést. A legemlékezetesebb számomra, amit a beregszászi társulatával vitt színre, a Gyulai Várnál láttam, fő eleme volt a föld, a sár. Trill Zsolt Luciferként a sárból golyót tapasztva dobálta a Várat. Nagyon erős vízióként hatott az egész előadás. A csapat pedig értette és át tudta adni Vidnyánszky színházi látomását. A Nemzeti vezetője most újra elővette Madách művét és mintha ezzel a gesztussal már rögtön zavarba került volna. Nyilván nem akarta magát ismételni és egy érvényes számára is új olvasatot keresett. A színlapon is olvasható nyilatkozata szerint ezt a „ tünékeny álom képeiben” találta meg. A mű egyik kulcsmondatának pedig „ A hová lesz énem zárt egyéniségét” jelölte meg.

Ez így izgalmas is volna, csakhogy a rendező mintha több tévedést is elkövetett volna, ezzel önmagát és a nézőt is zavarba hozva. Kezdődik a nézőtér elhelyezésével. A művet a nagyszínpadra rendezte, de végül lezárta az emeleti nézőteret, meghagyta a zsöllyét és a közönség egy részét a színpadra ültette. Ezzel szétszakította a nézőket. A zsöllyében lévők pedig távol kerültek a színpadi események egy részétől, a repítő álom helyett pedig a technikai problémákat érzékelték, vagyis csak részben látták és a nem körültekintő hangosítás miatt csak részben hallották az előadást. Ráadásul az újabb és újabb színeken átívelő a színpadtechnika segítségével emelkedő és süllyedő világokra se láttak rá. Persze Olekszandr Bilozub most is, mint már korábban több alkalommal, nagyszabású látványt tervezett.
A másik vitatható koncepcionális kérdés, hogy szükség van-e több Luciferre. Erre is adott a rendező az egyik megszólalásában magyarázatot, amely szerint mindannyian Luciferek vagyunk, vagyis: mindannyiunkban benne lakozik az Ördög. Ez mély és bölcs gondolat, csakhogy színházilag át kellene, hogy jöjjön. Az az igazság, hogy egy idő után nem is számoltam, hány Lucifer van a színpadon. Az figyelmet keltő, hogy több generációsak a Luciferek, de ez sincs kifejtve, értelmezve. Jó lett volna inkább egy, jó legyen, kettő markáns Lucifer, a sok helyett. Ádámból és Évából szerencsére egy-egy van (Berettyán Nándor és Ács Eszter), szép is, ahogy az elején mezítelenül kibomlanak egy szőnyegből, igen zártak és ártatlanok. És rendkívül maiak − kíváncsi is lennék egy olyan Tragédiára, amely akár egy bevásárlóközpontban játszódó kerettel azt firtatja, mit is kezdenek magukkal és egymással a mai huszonévesek, ha kiűzetnek a „Paradicsomból”. Létezik-e számukra bármi esély, és ha mégis akad, akkor milyen áron? Vagy egyszerűen az dönt, hogy ki hová születik? − mint például a tényleg képileg és rendezőileg is talán a leghatásosabb londoni színben. A főszereplőkön kívül leginkább Nagy Marira emlékszem több epizódban. És őt értettem is. A kaposvári egyetemisták mindent megtesznek, de az álmok több esetben őket is elnyelik.
A végén többször halljuk az utolsó mondatot, amely szerint „Mondottam ember: küzdj, és bízva bízzál!” − csakhogy ez kissé leválik az előadásról. És inkább a küzdéssel lehet azonosulni, mint a bizakodással.

Infó: Madách Imre Az ember tragédiája Nemzeti Színház Rendező: Vidnyánszky Attila
2018.10.22 12:00
Frissítve: 2018.10.22 12:00

Színházak, zenekarok mehetnek csődbe, ha ezt tényleg meglépik

Publikálás dátuma
2018.10.22 11:04
Orbán Viktor látogatása a szolnoki színházban
Fotó: A Szigligeti Színház Facebook-oldala/
Az Index információi szerint megszűnik a kulturális tao, legalábbis a jelenlegi formájában. Fennáll a veszély, hogy tisztességes magánszínházak is bezárhatnak, az ügyeskedők helyett bűnhődve.
A fenntartói – az önkormányzati, illetve állami – támogatás, valamint a jegyeladások mellett a tao a színházak, zenekarok, táncegyüttesek harmadik legfontosabb bevételi forrása. Léteznek olyan magántársulatok is, amelyek központi támogatást nem kapnak, esetükben a tao még nagyobb jelentőséggel bír. Az Index információi szerint megszűnik az előadó-művészeti szervezetek tao támogatása, legalábbis a jelenlegi formájában. A portál a színházi forrásaira hivatkozva két forgatókönyvet ismertet: az előadó-művészeti szervezetek tao támogatását már most szerdán teljesen eltörlik, mások szerint megmarad, de annak kiosztásáról egy minisztériumi bizottság fog dönteni. Az Index úgy tudja, a tao törvénymódosítást a Pénzügyminisztérium kezdeményezte, a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács megkerülésével. Mintegy tíz éve létezik a kulturális tao. A lényege: egy előadó-művészeti szervezet részére adott támogatással – ha arról az adózó támogatási igazolással rendelkezik – a támogatónak nem kell növelnie az adózás előtti eredményét, a támogatás adókedvezményként is igénybe vehető. A tao támogatott előadó-művészeti szervezet tárgyévi jegybevétele 80 százalékáig terjedhet. Egyszerűbben fogalmazva: 1000 forintos jegybevétel után további 800 forintot igényelhet egy színház, zenekar, vagy táncegyüttes. Számos sajtóorgánum, így a Népszava is többször beszámolt arról, hogy a tao rendszer kiskapuira szakosodva több haknitársulat jött létre, amely több száz millió, vagy akár milliárdos bevételre is szert tud tenni némi ügyeskedéssel. L. Simon László kultúrpolitikus júliusban a Magyar Időkben arról írt: 2017-ben a 37 milliárdos kulturális tao fele sem jutott el minőségi társulatokhoz, ebből az összegből pedig 7 milliárd kézen-közön eltűnt. A Nemzeti Színház főigazgatója, Vidnyánszky Attila akkor a Népszavának úgy nyilatkozott: az előadó-művészeti szervezetek nagy része a tao manipulációjára jött létre. Mint elmondta: a Magyar Színházi Társaság, a teátrumi társaság és az alternatív színházak képviselői többször egyeztettek arról, hogyan lehet úgy megváltoztatni a tao rendszert, hogy a visszaéléseket csökkentsék. Volt, hogy ilyen egyeztetésen Fekete Péter kulturális államtitkár is részt vett. „Ha nem találunk ki valamit, végül mindnyájan bűnhődni fogunk: azok is, akik tisztességesek maradtak, jutalékot nem fizettek, hazug együttműködéseket, fals programokat, valódi előadásnak nem nevezhető, mégis előadásként elszámolt attrakciókat nem csináltak” – fogalmazott akkor a Nemzeti Színház vezetője. Vidnyánszky Attila nyáron még úgy nyilatkozott a Népszavának: az államtitkár inkább a tao-rendszer szigorításának, nem pedig a megszüntetésének híve.
2018.10.22 11:04