Orbán Viktor;október 23;buszoztatás;

2018-10-23 18:42:13

Tömött sorokban parkoltak az Orbán hallgatóságát szállító buszok

Háztól házig szállíthatták azokat, akik részt vettek a miniszterelnök ünnepi beszédén, legalább legalább ötven-hatvan busz foglalta el az Andrássy út két oldalát.

Viszonylag kevesen hallgatták Orbán Viktor október 23-i, Terror Háza előtt tartott ünnepi beszédét, a rendőrautókkal és kordonokkal szeparált területen mintegy három-négyezer érdeklődő állhatott. 

A szimpatizánsok közül sokan érkeztek vidékről és a határon túlról is, az ő útjukat viszont a jelek szerint megkönnyítették gondos utazásszervezők. Mint a Népszava megtudta, a lekordonozott terület mögött hosszú-hosszú sorokban álltak az 50 fő szállítására alkalmas turistabuszok.

„A Kodály körönd és a Hősök tere között mindkét oldalon több száz méteren álltak a buszok vagy száz is lehetett, ráadásul az Ötvenhatosok terénél is láttam hasonló buszokat”- mondta lapunknak Polgári Vince nyugdíjas újságíró és fotós, aki képeit is megosztotta velünk.

Ezek alapján annyi bizonyos, hogy a Bajza utca és a Hősök tere között legalább 25-30 busz állhat, és ha a sor a Kodály köröndig tartott, akkor a közel 700 méteren 60 turistabusz is állhatott a forgalom elől egyébként lezárt területen; emellett a szervizúton is láthatóak kisebb furgonok.

A szavazók és rajongók buszoztatása bevett dolog a kormányoldalon: az azóta „megszelídített” Hír TV még márciusban számolt be arról, hogy ingyen szállították a Fidesz szavazóit a Békemenetre. A törökszentmiklósi választókörzet fideszes képviselője, Boldog István a Facebookon tette közzé a napokban azt a telefonszámot, amelyen a menet iránt érdeklődők jelentkezését várják.

A tévé munkatársa inkognitóban hívta fel a számot, így derült ki, az országban több helyről is indulnak ingyenes buszok, például Törökszentmiklósról is. Azt nem lehetett tudni, hogy a költségeket Boldog István, a Fidesz, vagy pedig a párt jótevői állják-e.