Brüsszel;Orbán Viktor;buszoztatás;

2018-10-24 15:03:54

Odacsaptak Brüsszelnek: EU-pénzből vett kisbuszokon érkezett Orbán hallgatósága

Míg a miniszterelnök a pódiumról ostorozta az Európai Unió vezetését, közönségének egy része brüsszeli támogatással utazott a helyszínre.

Tömött sorokban álltak az 50 fő szállítására alkalmas turistabuszok az Andrássy úton, akár 60 ilyen busz is parkolhatott a Hősök tere és a Kodály körönd között, amik a kormány megemlékezésére szállították a közönséget - írtuk meg kedden.

444.hu viszont inkább a szervizúton parkoló kisbuszokkal foglalkozott, amikről kiderült, hogy vidéki zömében önkormányzatok tulajdonában állnak, és – mit ad Isten – legtöbbjükön uniós zászló, vagy valamilyen EU-s támogatási alap rövidítése látható.

Az uniós forrásból beszerzett járműparkot a portál egyik olvasója szúrta ki;  fényképeiről kiderül, hogy Nagyútról, Almáskamarásról, Bögötről, sőt, Csengerről is érkeztek furgonok a nagy eseményre – Orbán Viktor október 23-i megemlékezésére. 

Ezek után talán érthető, hogy az ország minden tájáról verbuvált, de így is alig három-négyezres közönség kissé enerváltan hallgatta a miniszterelnök ünnepi beszédét, amiben Orbán 1956 kapcsán is képes volt ostorozni a bevándorláspárti Brüsszelt, na és Soros Györgyöt.