Bár a minimálbér az a legkisebb kötelező bér, amelyet minden munkavállalónak meg kell(ne) kapnia, az adóbevallások alapján tavaly a munkaviszonnyal rendelkezők több mint harmada - havi átlagban - nem kereste meg ezt az összeget. Ez derült ki a Policy Agenda elemzéséből, amely a 2017-es anonimizált adóbevallások alapján vizsgálta a hazai bérviszonyokat. Tavaly a minimálbér összege havi bruttó 127 500 forint volt, ami éves szinten bruttó 1 millió 530 ezer forintot jelent, ám ennél kevesebb jövedelmet vallott be az elemzés szerint a munkaviszonnyal rendelkezők 34 százaléka, vagyis 1,45 millió dolgozó.
A minimálbérnél persze kevesebbet kapnak a közfoglalkoztatottak - a kormány szerint ez motiválja őket az elsődleges munkaerőpiacra történő visszatérésre -, valamint a részmunkaidős bér is arányosan kevesebb lehet a minimálbérnél, ám e két dolgozói kör alig 400 ezer főt tesz ki. Vagyis mintegy egymillió munkavállaló esetében nem tudni, hogyan kereshetett tavaly a minimálbérnél kisebb összegeket.
Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezetője ezzel kapcsolatos érdeklődésünkre azt mondta: őket is meglepte ez az adat. Szerinte feltehetőleg arról van szó, hogy sokan még mindig zsebbe kapják a fizetésük egy részét. Az is előfordulhat, hogy a dolgozók nem tudják: a munkaadójuk részmunkaidőre jelentette be őket, így a hivatalos - önbevalláson alapuló - statisztikában teljes munkaidősként jelennek meg, hiszen annyit is dolgoznak, de a bérüket részmunkaidőre kapják.
Az SZJA-adatok vizsgálata során a Policy Agenda két kört vett számításba az 5 millió adóbevallásból: munkaviszonyból származó bérjövedelmeket 4,26 millió adózó vallott be, egyéb munkával kapcsolatos jövedelmeket 551 ezren szereztek (ide sorolták többek között a külszolgálatért kapott, az értékpapír formájában szerzett, a segítő családtagként kapott, az egyéni vállalkozóként vagy őstermelőként szerzett jövedelmeket). A két kategória között egyébként jelentős átfedés van. Mindössze 271 ezer ember nem szerzett munkaviszonyból származó, csak egyéb munkával kapcsolatos jövedelmet.
Az adatokból az is kiderült: a munkavállalók 43 százaléka - 1,83 millió ember - csupán a minimálbér és a KSH által közölt átlagbér közötti összeget keresett tavaly. Átlagbér feletti fizetést pedig mindössze a dolgozók 23 százaléka mondhatott magáénak: ez 981 ezer munkavállalót jelent.
A Policy Agenda az SZJA-adatbázis alapján vizsgálta a béregyenlőtlenséget is. Ehhez a dolgozókat jövedelmi tizedekre osztották három kategóriában: elsőként a kizárólag munkaviszonyból származó jövedelmeket vették alapul, a második körbe azok az adózók kerültek be, akik havi átlagban legalább a minimálbérnek megfelelő jövedelmet vallottak be, a harmadik vizsgált körbe pedig minden munkához kapcsoló jövedelmet beszámítottak.
Az elemzés alapján a legfelső tizedbe tartozók - azaz a legjobban keresők - annyit visznek haza, mint a társadalom alsó kétharmada (65 százaléka). Ez pedig azt jelenti, hogy 426 ezer jól kereső munkavállaló bérjövedelme feleltethető meg 2,8 millió sokkal kevesebbet kereső dolgozóénak. Hogy mennyire torz a hazai bérszerkezet, azt jól mutatja, hogy a legjobban kereső 100 ezer ember munkaviszonyból származó jövedelme a legkisebb jövedelemmel rendelkező 1,75 millió ember keresetével egyenlő.
Kisebb egyenlőtlenséget mutatott ki az elemzés azoknál a csoportoknál, ahol volt legalább a minimálbérnek megfelelő összegű munkajövedelem a bevallásban: itt a felső 10 százalék által megkeresett pénz az alsó 50 százalék keresetével egyenlő. A harmadik kategóriában viszont ismét nagy egyenlőtlenség látszik: a munkaviszonyból és egyéb címen is bér jellegű jövedelmet szerzettek csoportjába sorolható munkavállalók 65 százaléka keres annyit, mint a felső 10 százalék. Azaz az egyéb bérjövedelmek egyáltalán nem mérsékelték a béregyenlőtlenséget.
A Policy Agenda már egy korábbi elemzésében is kimutatta, milyen nagyok a bérkülönbségek a magyar munkaerőpiacon. Akkor a Pénzügyminisztériumtól kikért béradatok alapján vizsgálták a bérviszonyokat. Kiszámították: a magyar dolgozók kétharmadának bére egyáltalán nem éri el a KSH által közölt 324 ezer forintos átlagfizetést. A béregyenlőtlenségek pedig egyre nőnek a magyar munkaerőpiacon, holott azok már így is nagyok - nem csak uniós szinten, de még a Visegrádi országokhoz képest is.
Kiss Ambrus erről korábban azt mondta lapunknak: nem törvényszerű, hogy van egy jól kereső szűk réteg, és van egy rosszul kereső többség, egy egészségesen fejlődő bérstruktúra esetén nincsenek ilyen kiugró különbségek. Magyarország azonban Európa összeszerelő üzemévé vált. Miközben például Svédországban erős kollektív szerződésekkel emelték a béreket és erős szakképzéssel kiszorították az alacsony hozzáadott értékű munkákat, addig hazánkat elárasztották a kevés hozzáadott értéket igénylő, alacsonyan fizetett állások. A magyar munkaerőpiacon így most sokan végeznek alacsonyan fizetett, kis hozzáadott értékű munkát, és kevesen dolgoznak magas hozzáadott értékkel, magas fizetésekért, miközben nincs középréteg.
