Baán László;Hoppál Péter;

2018-11-09 22:02:05

Baán László is miniszteri biztos lett

Hoppál Péter a kulturális alapellátás kiterjesztésének összehangolását felügyelheti, Szentes Tamás pedig a hajléktalanellátás koordinációjáért felel majd.

2018. november 1-ei hatállyal miniszteri biztossá nevezte ki Baán Lászlót az Emberi Erőforrások minisztere – vette észre a 444.hu.

  

Néhány nappal korábbi interjúnkban a Szépművészeti Múzeum főigazgatója arra az értesülésünkre, hogy az Operaház felújításáért felelős miniszteri biztossá fogják kinevezni, még úgy reagált: ilyen irányú döntés vagy utasítás részére az Emberi Erőforrások Minisztériumából nem érkezett.

Baán László 2011-ben lett a városligeti múzeumnegyed előkészítésének kormánybiztosa, 2012 óta a Liget Budapest projekttel kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos. 2014-ben több hónapig az Iparművészeti Múzeum szakmai, szervezeti és működési megújításának miniszteri biztosa is volt.

A Hivatalos Értesítő frissen megjelent száma szerint Baán 2019. április 30-ig tölti be a posztot, amelyben a Városliget fejlesztéséért és a Magyar Állami Operaház beruáházásaiért felel majd. Ugyanilyen paraméterekkel nevezték ki az Egészséges Budapest Program koordinálásáért felelős miniszteri biztossá Cserháti Pétert.

Garai Péter is miniszteri biztosként felügyelheti a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programot, Hankó Balázs Zoltán pedig az orvos- és egészségtudományi képzést folytató felsőoktatási intézmények fejlesztését. Hoppál Péter a kulturális alapellátás kiterjesztésének összehangolását felügyelheti miniszteri biztosként, Petneházy Szabolcs Attila pedig a magyar-magyar kulturális kapcsolatokat. Rónaszékiné Keresztes Mónika a magyar zenei nevelésért lesz felelős, Szekeres Pál a fogyatékos emberek társadalmi ingegrációjáért, Vartus Gergely pedig az E-health koordinációjáért. A hajléktalanellátás koordinációjáért Szentes Tamás, az Idősögyi Infokommunikációs Programért pedig Jeneiné Rubovszky Csilla belvárosi alolgármester felel majd miniszteri biztosként.