Modern rabszolgaság: fociakadémiák Fekete-Afrikában

Publikálás dátuma
2018.11.13. 16:19
A Right to Dream Academy játékosai Akrade-ben
Fotó: GIFTY LAWSON / AFP
Újabb köteg kompromittáló dokumentum került nyilvánosságra, ezúttal a Manchester City ghánai labdarúgó akadémiájáról derültek ki kevéssé vidám tények.
A Football Leaks 2015 óta szellőztet meg információkat a labdarúgás valóságáról, most a Manchester City ghánai utánpótlás-biztosításáról szivárogtak anyagok, amelyek a Spiegel című hamburgi hetilapban jelentek meg. 
A Manchester City 2010 óta évente több, mint egy millió eurót fektet egy futballakadémiába. A ghánai Right to Dream Academy Afrika számos országából gyűjti a tehetségeket. A klub vezetői azt remélik, hogy az akadémia kiváltságos hozzáférést biztosít a kontinens legnagyobb tehetségeihez.
A hamburgi Norddeutscher Rundfunk (regionális közszolgálati médium) októberben ellátogatott a ghánai akadémiára, ahová már egészen fiatalon bekerülnek a gyermekek. „Hiányzik a mamám” - mondta egy 10 éves kisfiú, aki azt is elárulta: akárcsak játékostársai, ő is csak hétvégén beszélhet telefonon a szüleivel. A hét folyamán minden percük be van osztva, ugyanis az 5000 kilométerrel odébb lévő szponzor elvárja az eredményeket. A gyerekek abban a reményben kerülnek az akadémiára, hogy egyszer a Manchester Cityben futballozzanak, a valóság azonban az, hogy egy bizonyos életkor fölött kikölcsönzik őket Európa jelentéktelenebb bajnokságaiba, sok esetben akaratuk ellenére.
Így járt a ghánai Divine Naah is, aki 18. életévét betöltve került át a Cityhez. „Megtaláltak Accrában, amikor az utcán játszottam. Tizenegy éves voltam, amikor csatlakoztam a Right to Dreamhez” - elevenítette fel Naah, akinek apja egy bányában dolgozott, ő pedig hivatásos labdarúgó szeretett volna lenni, hogy kitörjön a mélyszegénységből. „Senki sem hallott meg. Csak az egyike voltam a sok kikölcsönzött játékosnak. A változások kemények, mire megismertem az adott helyet, máris máshol találtam magam” - mesélte Naah, aki sok helyen rosszul érezte magát, főleg azért, mert egyes edzők nem akarták őt a csapatban látni.
„Sosem volt választásom, nagyon dühös voltam, ezek voltak életem legnehezebb pillanatai” - tette hozzá a 22 éves játékos, aki már megfordult a norvég Stromsgodsetnél, a holland Bredánál, illetve a dán Nordsjællandnál. Naah tavaly nyáron kikerült a Manchester City kötelékéből, és a belga másodosztályban, az AFC Tubize csapatában futballozik. Ugyan sokkal kevesebb pénzt keres, de legalább szabadon dönthet a sorsáról.
A Citynél ugyan elsősorban a legjobbakat keresik, az angol klub mégis játékosok tucatjait láncolja magához, mivel a kevésbé tehetséges játékosokból is pénzt lehet csinálni. A Football Leeks dokumentumai szerint a 16-20 év közötti játékosokra kockázati tőkeként tekintenek.  A City 2015-ben kiszámolta, hogy 9,6 millió fontot költött 26 olyan játékosra, akik 13 és 18 éves koruk között kerültek az együtteshez. A fiatal játékosokba fektetett összeg busásan megtérült, ugyanis a klub 13,2 milliós profitot termelt. A nigériai Kelechi Iheanacho két évet töltött Manchesterben, míg nem 2017-ben 28 millió eurót fizetett érte a Leicester City.
A Manchester City 2010 óta támogatja a ghánai akadémiát, amelynek az egyezség értelmében mindent  meg kell tennie azért, hogy a játékos az angolokhoz szerződjön. A fiatal csakis úgy igazolhat máshová, ha a szigetországiak nem tartanak igényt rá. Az akadémia vezetője, Tom Vernon ugyanakkor a Spiegelnek azt nyilatkozta, a játékosokat sosem kényszerítették, szabadon dönthettek sorsuk felől.
Ugyan a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tett kisebb lépéseket a probléma megoldására, amíg nem születik érdemi határozat, addig a klubok nem fogják megváltoztatni üzleti modelljüket. Továbbra is több ezer gyereket fognak beíratni az akadémiákra, hogy profi futballisták legyenek, ugyanakkor az álmaik rabságában élő fiatalok Európa-szerte csupán modern rabszolgák.

Tehetetlen a FIFA

Az elmúlt néhány évben a FIFA szigorú szabályokat vezetett be a kiskorúak átigazolásával kapcsolatban, a nagy kluboknak válaszul pedig változtatniuk kellett üzleti politikájukon. A Manchester City és a Dream Academy 2016-ban módosította a felek közti szerződést. Tom Vernon, az akadémia vezetője időközben a norvég Nordsjaelland elnöke lett, a csapat stadionja pedig a Right to Dream Park nevet viseli.
Az afrikai játékosok immár elsősorban a norvég klubhoz kerülnek, a futballistákat pedig csak a City beleegyezésével adhatják el, a befolyt összeg 25 százaléka is az angolokhoz kerül. „Ez az egyezség elfogadhatatlan módon korlátozza a játékosok mozgásának szabadságát” - mondta Wil van Megen, a labdarúgók érdekvédelmi világszervezetének (FIFpro) jogi főosztályvezetője. A szerződésmódosítást ráadásul egy évvel a FIFA határozata után írták alá, mindez pedig további szabálysértésekre adott lehetőséget.

Szerző
Frissítve: 2018.11.13. 16:27

Lesz-e 13+1?

Publikálás dátuma
2018.11.13. 12:30
PÁRIZSI SIKERTRIÓ - Az érdemjegyek alapján Mbappé, Verratti (6) és Neymar a Ligue 1 legjobbjai
Fotó: MUSTAFA YALCIN / AFP
A hazája labdarúgó-bajnokságát nagy előnnyel vezető, pontveszteség nélkül álló Paris-Saint Germain sikert sikerre halmoz, ám indokolt esetben megkapja a magáét a francia lapoktól.
Csaknem két hónappal ezelőtt a PSG 3-2-re kikapott Liverpoolban, a Bajnokok Ligája csoportmérkőzésén. Nem volt az olyan hatalmas blamázs: a brazil Firmino a 93. percben szerezte a brit csapat győztes gólját. Ennek ellenére a Le Figaro című francia lap nem kegyelmezett: a vesztesek közül Marquinhosnak, Bernatnak, Di Mariának, Cavaninak, Neymarnak egyaránt 3-as, Rabiot-nak 4-es, Meunier-nek 4 és feles, Mbappénak 5-ös osztályzatot adott. (A maximum a 10-es.)
Más világ az: minálunk ilyen vereséget erőt adó eredménynek, ha nem átütő diadalnak állítanának be, de hát a „hármasozás” környezete a dekadens Nyugat. Ám a párizsiak esetében akad némi probléma a mifelénk sokat emlegetett (kinti) hanyatlással, mert a PSG a francia labdarúgó-bajnokságban tizenhárom forduló után éppen tizenhárom pontos előnnyel vezet, miután az évad eddigi mérkőzéseit kivétel nélkül megnyerte. Már a 12. győzelmével felülmúlta a Tottenham ritka sorozatát, amelyet korántsem a közelmúltban, hanem még 1961-ben produkált a londoni csapat.
Ez volt az öt nagy európai – az angol, a francia, a német, az olasz, a spanyol – liga leghosszabb sikerszériája idáig, amely nem kis részben annak következtében jött létre, hogy hatvan évvel ezelőtt, 1958. október 8-án a brit klub vezérkara ajánlatot tett Bill Nicholsonnak a tréneri poszt betöltésére, és a Tottenhamben 314 bajnoki mérkőzést játszó sportember három nappal később, 11-én igent mondott. Majd aznap délután a Spurs – a négygólos Bobby Smith vezérletével – 10-4-re győzött az Everton ellen a White Hart Lane 37 794 mámoros nézője előtt, miközben a liverpooli Jimmy Harris a világ legfölöslegesebb mesterhármasát érte el. 
A PSG-nek 10-4-e nincs, „csak” két-két 5-0-ja és 4-0-ja, valamint 45-7-es gólkülönbsége van. A csapat a legtöbb gólt szerezte és a legkevesebbet kapta a Ligue 1-ben, amelyben az érdemjegyekkel sem gyűlik meg a baja: a bajnokság legjobb három játékosa, Mbappé (7,28-as átlag), Verratti (6,57) és Neymar (6,36) egyaránt a PSG-ből kerül ki. Mbappé 11, Neymar 10 gólos, a brazil csatár ráadásul hat gólt előkészített. Lehet mondani: ott folytatta, ahol abbahagyta. Az előző évadban súlyos sérülést szenvedett, de addigi húsz meccsén 19 góllal és 13 előkészítéssel tüntette ki magát; nem csoda, ha a bajnokság legjobbjának választották. Változatlan formája azért is feltűnő, mert – az AFP hírügynökség és a L’Equipe című francia sportlap egybehangzó információja szerint – csalárd módon szerződött a Barcelonához 2013-ban, s akár hat év börtönbüntetést is kaphat. Egyelőre azonban önfeledten játszik...
A francia vetélytársak meg majdnem olyan szomorúan festenek, mint a női tenisz Fed Kupája. Ennek döntőjében az amerikaiak kiállították Sofia Kenint és Alison Riske-et... Naná, hogy simán alulmaradtak a szintén szembeszökően tartalékos csehekkel szemben. Az emberben felvetődik: akkor vajon milyen presztizse van e tornának? Nagyjából olyan, mint a tekintélyt nem ismerő Mezőkövesden a Vidivé rövidült Videotonnak. A borsodiak nem törődtek a fehérváriak európai előmenetelével, és legyőzték a favoritot. E sikerükkel nincsenek egyedül, mert a Vidi megszenvedett a Pakssal (1-1), a Kisvárdával (2-2), az MTK-val (0-3) és felcsúti testvércsapatával (1-2) is; összességében tizenhárom bajnoki mérkőzése közül kevesebbet nyert meg, mint ahányat nem. Hat győzelem, négy döntetlen, három vereség a fényesnek nem nevezhető mérleg, és ez elvben gátat szab annak, hogy az együttest más dimenzióba helyezzék. Ám az itthoni értékelés gyakorlata nem feltétlenül liverpooli-párizsi...
Habár az is lehet, a helyzet kedvezőbb, mint gondolnánk. Az El-csoportban Szalonikiben és Budapesten is legyőzött PAOK kilenc győzelemmel, egy döntetlennel, valamint 17-4-es gólkülönbséggel áll a görög bajnokság élén. Az örök optimisták már fontolgatják: a tények arra utalnak, hogy a magyar bajnoki mezőny lényegesen erősebb a görögnél...
Témák
labdarúgás

Rossi: kiesésről egy szót se!

Publikálás dátuma
2018.11.13. 10:30

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTi
Idei utolsó két mérkőzésére készül a Nemzetek Ligája C divíziójának 2. csoportjában a magyar labdarúgó-válogatott, amely kapitánya és játékosa szerint is a maximális pontszámra hajt.
A héten befejezi NL-szereplését a nemzeti tizenegy, amely csütörtök este Észtországot, vasárnap pedig Finnországot fogadja a Groupama Arénában. A négy forduló után egy-egy győzelemmel és döntetlennel, illetve két vereséggel álló gárda (részletes eredmények keretes anyagunkban) már semmiképpen sem nyerheti meg a négyest, azaz nem juthat fel a B-ligába, az eredmények kedvezőtlen alakulása esetén azonban akár a negyedik helyre is visszazuhanhat. A kvartett utolsó helyezettje kiesik a D osztályba.
„Nem is nagyon szeretnék a negyedik helyre gondolni, az a legrosszabb forgatókönyv”

– felelte a Népszava ezzel kapcsolatos kérdésére hétfőn Telkiben, az együttes edzőközpontjában tartott sajtótájékoztatón a júniusban kinevezett szövetségi kapitány, Marco Rossi.

" – A célunk egyértelműen a hat pont megszerzése és ezáltal a szurkolók bizalmának visszaszerzése az itthoni két mérkőzésen.”
Felvetésünkre hasonlóképpen reagált az olasz edző mellett helyet foglaló 27-szeres válogatott középpályás, Nagy Ádám is.
„Hasonlóképpen gondolkodok, mint Marco Rossi. A negyedik hely szóba sem jöhet, nem lefelé nézünk, próbálunk pozitívak lenni. Már csak a szurkolóink miatt is szeretnénk minél előkelőbb pozícióban zárni a csoportunkban, nagyon szeretnénk újra helyreállítani azt a viszonyt, amely az Európa-bajnokság utáni rossz szereplés hatására kissé megromlott a drukkerek és a csapat között. A maximális pontszám megszerzésére törekszünk, ez a célunk.”

Némileg nehezítheti a válogatott feladatát, hogy Marco Rossi az európai szövetség szankciójának értelmében nem lehet ott a kispadon az észtek ellen, mivel sportszerűtlenül viselkedett a görögök elleni idegenbeli összecsapáson. Rossi bízik benne, hogy ez nem jelent majd problémát, hétfőn pedig azt is elárulta, hogy ebben a helyzetben a másodedző, Cosimo Inguscio irányíthatjaa csapatot.
Amint az a kerethirdetés óta ismert, az átmenetileg hiányzó Rossi (és például a sérült Sallai Roland és Fiola Attila) mellett visszatérői is lesznek az évzáró mérkőzéseknek, a kisebb-nagyobb kihagyás után újra meghívott Böde Dániel, Holman Dávid, Ugrai Roland, Korhut Mihály és Dzsudzsák Balázs közül azonban egyértelműen kiemelkedik az utóbb megnevezett futballista. A nemzeti tizenegy csapatkapitánya korábban azért került ki a csapatból, mert a nyáron nem talált magának klubot, ám miután szeptemberben leigazolta az arab ligában szereplő al-Ittihad Kalba, Rossi ismét számol vele. Persze, nem biztos, hogy kezdőként.
„Dzsudzsák a 24 behívott játékosból az egyik, tehát ez nem jelenti azt, hogy kötelező őt kezdőként pályára küldenem. A következő napokban mérlegeljük a lehetőségeket. Lehet, hogy az egyik meccsen kezdő lesz, a másikon pedig nem, ezt majd meglátjuk”

– válaszolta ezzel kapcsolatban újságírói kérdésre Rossi, aki elmondta: noha a címeres mezt eddig 96 alkalommal viselő Dzsudzsák távollétében Szalai Ádám viselhette a kapitányi karszalagot, amikor a 100. válogatottságára hajtó labdarúgó kezdőként lép pályára, akkor ismét övé lesz ez a tisztség.

Albán játékvezető csütörtökön

A Magyar Labdarúgó-szövetség közlése szerint Enea Jorgji lesz a csütörtöki, Magyarország–Észtország Nemzetek Ligája-mérkőzés játékvezetője. A 34 éves albán hat éve tagja a nemzetközi szövetség játékvezetői keretének. Jorgji a magyar felnőttválogatott meccsén még egyszer sem fújta a sípot, azonban 2011-ben (az oroszoktól 2-1-re kikapó) U17-es csapat felkészülési találkozóján és a Vidi 2016-os – Zaria Balti ellen 3-0-ra megnyert – Európa-liga selejtezőjén már bíráskodott.

A válogatott NL-programja

2018. szeptember 8., szombat Finnország–Magyarország 1-0 2018. szeptember 11., kedd Magyarország–Görögország 2-1 2018. október 12., péntek Görögország–Magyarország 1-0 2018. október 15., hétfő Észtország–Magyarország 3-3 2018. november 15., csütörtök Magyarország–Észtország 20.45 2018. november 18., vasárnap Magyarország–Finnország 20.45 Az állás 1. Finnország 4 4 0 0 5:0 12 2. Görögország 4 2 0 2 3:4 6 3. Magyarország 4 1 1 2 5:6 4 4. Észtország 4 0 1 3 3:6 1

Szerző
Frissítve: 2018.11.13. 10:47