turul;Mészáros Lőrinc;2rule;

2018-11-24 09:00:00

Üzlet nélkül is tarol a Turul

Minden piaci modellnek ellentmond az, ami Mészáros Lőrinc sportmárkájával történik: a futballklubok sorban állnak a mezekért, de boltot még mindig nem sikerült nyitni.

Hiába vette át egy hónapja teljes egészében Mészáros Lőrinc érdekeltsége "a jövő magyar sportmárkájának" szánt 2Rule-t tulajdonló céget, továbbra sem indult el a „turul” mezek kiskereskedelmi értékesítése. Eddig ugyanis a márkabolt sem nyitott meg és a webshop sem működik.

A társaság ügyfélszolgálatán érdeklődésünkre csak annyit mondtak: ha 2Rule mezt szeretnénk, akkor írjunk levelet a cégnek és akkor e-mailen küldenek majd ajánlatot. Pedig a cég korábbi résztulajdonosa, Kővári Ágnes, egy augusztusi kormánysajtónak adott interjúban még azt ígérte, hogy augusztus végén, szeptember elején egy jókora kampányra építve elstartol a cég webshopja és a márkaboltja.

Ígéretei közül csak a médiakampány teljesült – erős kormányzati hátszéllel. Az eredetileg a Mészáros-közeli Talentis Group Zrt. többségi tulajdonába lévő 2Rule-t nyár elején mutatták be, a köztévé sportcsatornája pedig rögtön közvetítette is a mez felcsúti bemutatóját. A sportmárka később is óriási kormányzati médiatámogatást kapott, a köztévé sportműsoraiban nyíltan reklámozták a 2Rule-t. Ami ennél is fontosabb: NB1-es futballcsapatok, sportszövetségek sora döntött hirtelen úgy, hogy a kiépült gyártói háttér, mintabolt, webshop és céges iroda nélküli Mészáros-sportmárkát választják. Még az sem zavarta őket, hogy a 2Rule mint ruházati márkanév már évekkel korábban létezett Nigériában, a cég logója pedig gyanúsan emlékeztetett egy szerb designer munkájára. Noha a 2Rule-t magyar termékként reklámozták, lapunk kiderítette: a mezek alapanyaga távol-keleti, és a termékek részben külföldön készülnek gyártják a termékeiket.

A korábban még utcai kollekciót és a „magyar textilipar felélesztését” vizionáló cég lapunknak egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy fél év alatt miért nem tudták még a kiskereskedelmi tevékenységüket sem beindítani. Korábban arról írtunk: gondok akadtak a mezek gyártása körül. Ez talán összefügghet azzal: a 2Rule beígért Váci úti márkaboltja már jó ideje kulcsrakész, még sincs nyitva, és komolyabb árukészletnek egyelőre nincs nyoma.