Elkésett éjféli villamos - interjú Dés Lászlóval

Publikálás dátuma
2018.12.10 12:08

Fotó: / Vajda József
Túlélésre kell játszani, mondja Dés László, akinek december 29-én lesz koncertje az Arénában. A zeneszerző elmesélte, hogy az indulatait bele tudja őrjöngeni egy szaxofonszólóba a színpadon.
Mi hozta dühbe legutóbb? Egy fiammal kapcsolatos történet, kiszúrtak vele, és ez nem először történt meg az elmúlt években. Nem szeretném részletezni, a lényeg, hogy úgy döntött, a családjával együtt emigrál. És sajnálattal azt kell mondanom, jól tette. De azért gyakran jár haza, ha itthon van dolga. Családilag is felvetődött, hogy elmenni, vagy itt maradni? Három gyerekem van, ez mindegyiküknél felvetődött. Ebben az esetben nem lehet mást tenni, mint ki kell alakítani egyfajta életstratégiát. Ugyanúgy, mint a Kádár-rendszer hatvanas-hetvenes éveiben tettük. Valamilyen módon túlélésre kell játszani. Persze ez szomorú, mert az ember nem ilyen módon szeretné leélni az életét. És itt elsősorban a fiatalokról van szó, mert Ő előttük még ott az egész élet. Ők még előre szeretnének menni, haladni, tehetséggel, szorgalommal, munkával. De mivel ez a három fogalom mára teljesen értelmetlenné vált, ezért valaki vagy túlélésre játszik, vagy elmegy innen. Ez ennyire szigorú? Igen, ez nem dramatizálás, hanem tény. Mit tehet ebben az esetben a szülő? Mindenben segíteni kell, de úgy, hogy az elsősorban a gyereknek legyen jó és ne a szülőnek. Mi érzelmileg próbáljuk támogatni őket. A düh, vagy az indulat jelenthet egy művész, történetesen zenész számára inspirációt az alkotásban? Nálam ez nem így működik. És legyen az író, vagy képzőművész, ritka, akinél az indulatok segítik az alkotást. Az írónál azt mondják, segít az ihletben, ha szenved. Más az alanyi lírai érzet, és más, ha valakiben tehetetlen düh alakul ki. Ez utóbbit nagyon nehéz feldolgozni, ezért ez inkább csak hátráltatja az alkotó embert. Ez teljesen nyilvánvaló. Én csendben és nyugalomban tudok komponálni. A koncertezés viszont sokkal életesebb és zajosabb műfaj, ahol az ember le tudja vezetni az indulatait. Én bele tudom őrjöngeni magam egy szaxofonszólóba a színpadon. Viszont az alkotáshoz tényleg fontos a koncentráció és azt nem lehet úgy, ha valakit folyamatosan nyomaszt valami. Ezért beszéltem én az életstratégiáról. Emlékszem Esterházy Péterrel erről sokat beszélgettem a halála előtti években. Ki kell alakítani egyfajta magatartásformát, sőt, tartásformát! A magánéletben és a közéletben, hogy tudjuk csinálni a dolgunkat. A Kádár-rendszerben egyéni stratégiák születtek a túlélésre. Erről a bátyja, Dés Mihály írt is egy regényt. Ő az írta meg, hogy abban az időben tulajdonképpen lébecolt. Ez azt jelentette, hogy sohasem ment állásba, de ezért csóró is maradt. Nem volt munkahelye, végül Spanyolországba költözött. A lébecolás azt jelentette, hogy az egyetem elvégzése után fordítgatott, tanulmányokat írogatott. Erre rá is ment tizenöt éve. Ez valamilyen módon visszatért, egy sokkal szigorúbb világban. A Kádár korszakban létezett legalább valamilyen szociális háló. Ma ez nincs, ezért a lébecolás sokkal veszélyesebb játék. Ma a lébecolók nagyon könnyen homleszekké, nincstelenekké válhatnak. A vadkapitalizmus korszakát éljük, a maga farkastörvényeivel együtt. Ma leginkább attól szorong mindenki, hogy bármikor elvesztheti az egzisztenciális biztonságát. A szabadság vágya már nem olyan fontos az emberek számára, mint amennyire a Kádár-rendszerben áhítoztunk rá. Ezek a jelenségek bizonyos mértékig magyarázatot adnak arra a passzivitásra és tompultságra, amiben a magyar társadalom ma leledzik. Még akkor is így van ez, ha naponta sok mindent belevágnak az arcunkba. Van olyan hely az országban, ahol ön nem kívánatos, mint zenész? Hogyne. Elmesélem a legutóbbi élményemet. Felkért a Nem adom fel Alapítvány, hogy lépjek fel a Nemzeti Színházban a gálaestjükön, melyet a sérült gyerekek javára rendeznek. Természetesen elvállaltam, és természetesen ingyen. Mindent leegyeztettünk. Hogyan és mit adunk majd elő, együtt a gyerekekkel. Egyszer csak jött egy telefon és az alapítvány illetékese zavartan közölte: leszóltak neki a minisztériumból, hogy én ezen az esten nem léphetek fel. Ez azért már nagyon abszurd, hiszen ily módon sérült gyerekeket büntetnek azzal, hogy a jelenlegi rendszer szemében egy nem kívánatos művésszé váltam. Mit lehet ez ellen tenni? Semmit. A Rózsavölgyi Szalonban nemrég mutatták be a Diplomácia című darabot, amely arról szól, hogy a II. világháború végén Párizsban egy svéd konzul verbálisan meggygőzi a náci csapatok parancsnokát, hogy ne robbantsa fel a várost. Ma mondjuk a magyar miniszterelnököt meg lehet győzni verbálisan? Nem hinném. Ebben hinni teljes naivitás. Ennek az egésznek akkor van vége, ha ez a felhalmozódott baj, rombolás, szenny olyan méreteket ölt, hogy kicsap, tehát elsöpri saját magát. A mennyiség átcsap minőségbe. Ennek mi lehet a formája? Nagyon sok minden. Az egyik, hogy a hatalmon lévők felzabálják egymást, mert már nincs kit, hiszen minden narancssárga. A másik, hogy valami történik, amit hívhatunk forradalomnak, lázadásnak. De ettől mentsen meg mindenkit az Úristen, hiszen ez nagyok sok bajjal járhat. A hazai előadóművészeti életet megrázta a tao megszüntetése. Ön mit gondol erről? Ez nagy baj és súlyosan érinti a független és magánszínházakat, valamint elsősorban a vidéki koncerttermek helyzetét. Ezzel az egésszel, újra visszahozzák a tenyérből etetés rendszerét. Újra csak az számít majd, hogy ki a haver és ki nem. Arról nem beszélve, hogy amióta ez a cirkusz megy, senki sem nevezi meg azokat, akik ez ügyben visszaéléseket követtek el. Inkább az egész szakmát büntetik. Az év végi Aréna-koncertjének a programjába beleszól valaki? Nem, mert ez egy független produkció és nem támogatja senki. Volt már olyan, hogy öncenzúrát gyakorolt? Nem, ilyen nem volt. A közönség körében érzett már megkülönböztetésre utaló jelet? Szerencsére nem. Az Arénába most is azok jönnek majd, akik a politikai hovatartozásuktól függetlenül szeretik a dalaimat. Legalábbis én ezt gondolom. Nyár végén ért véget a huszonnyolc helyszínből álló koncertturném és szerencsére mindenhol telt ház előtt zajlott. A koncert címe: Mi vagyunk a grund. Eddig arról beszéltünk, hogy sokszor úgy érezzük, elvették tőlünk a grundot. Van értelme mégis harcolni érte? A grund egy metafora, mégpedig a hazáé. Nemecsek többször el is mondja a regényben, hogy a grund a mi hazánk. És igen a grund fontos ma is, hiszen mindannyiunknak megvan a maga grundja, nekünk is, még akkor is, ha bizonyos emberek az ellenkezőjét híresztelik rólunk. És ma alapállássá vált a gyűlölködés, megvetés, elutasítás. Ráadásul hazugsághalmazok között felépítve. Nálunk szinte teljesen eltűnt a szolidaritás. A Magyar Idők című lapban nemrég Szász Jánosról írták le, hogy „vadliberális, magyar gyűlölő” rendező. Emiatt sem vonult senki sem az utcára. Ez nagyon veszélyes. És számomra is ismerős. Rólam egy államtitkár Máriapócson egy Mindszenty József szoboravatáson azt bírta mondani: „tetteiben gyűlölködő, kereszténységet, magyarságot, nemzetet megvető és gyűlölő” vagyok. Ez már elmebaj és persze nagyon veszélyes, mert felér egy rámutatással, címkézéssel, hergeléssel. Az új lemez címe Éjféli Járat, melynek a dalait szintén eljátsszák majd az Arénában. Gondolom azért a lemezre nem csak borús szerzemények kerültek fel. Nem volt ilyen szempont. A címet egy éjféli villamos ihlette. A dal szövegét Müller Péter Sziámi írta. Persze így hatvannégy évesen a lekésett villamosjárat igazából egy metafora. Szól a restanciáinkról, a nem teljesített ígéreteinkről, kicsit bűntudatos és fájdalmas, de ugyanakkor szenvedélyes dal. De szól az elvesztett barátokról is. Minden dalnak más szerző írta a szövegét, amit én egyfajta játékként, kalandként fogtam fel. Emellett néhány számomra fontos régebbi dal is felkerült a lemezre. Mi az, amit még mindenképp le szeretne tenni az asztalra? Nagy vágyam, hogy Petőfi életéről operát írjak, a könnyűzene nyelvén, de természetesen az én zenei nyelvemen. Geszti Péterrel és Müller Péter Sziámival dolgozom rajta. Nem szeretnék leállni, addig biztos nem, amíg teljesen el nem lehetetlenítenek. 

Névjegy

Dés László - Musicalek, filmzenék, nagy slágerek és dzsessz lemezek sora fűződik a nevéhez. Az utóbbi években leült a zongorához a saját magának írt dalaival és énekelni kezdte az új és a már régóta ismert számokat. Koncertturnéjával nagy sikerrel járta körbe az országot.  

2018.12.10 12:08

A Dal: Mennyi hat meg négy?

Publikálás dátuma
2019.01.20 18:40

Fotó: MTI/ Mohai Balázs
Az egykori X-Faktor győztes Oláh Gergő, valamint Szekér Gergő jutott túl elsőként A Dal első válogatóján. Születik még sok dal, kérdés, lesz-e elég értelmes mondat hozzájuk.
Környezetvédelem, árvaság, gyász, és természetesen szerelem – a Dal 2019 című műsor első, szombat esti válogatóján e változatos témákat énekelték meg. Az Eurovíziós Dalfesztivál hazai indulóját és az ország idei legjobb dalát felkutató műsorból a korábbról már ismerős Oláh Gergő (Hozzád bújnék) és a vajdasági Szekér Gergő (Madár, repülj!) Antal Timi és férje, Demkó Gergő duója (Kedves világ!) a Nomad rockzenekar (A remény hídjai) és az alternatív Konyha zenekar (Százszor visszajátszott) jutott tovább a zsűri szavazatai alapján tíz versenyzőből, a közönségnek köszönhetően vigaszágon pedig a rapénekes, Deniz és csapata került be a következő műsorba.
 
Az első élőadás valóban csak fellibbentette az említett témákat, majd gondosan el is hessegette, és sokkal inkább más irányba terelte a szót. A zsűritagok − Both Miklós, Mező Misi, Nagy Feró és Vincze Lilla − eleinte a zeneiségre és a szöveges elemekre is kitértek korrekt értékelőikben, különösen előbbi kettő. Később azonban hangsúlyosabbá vált, részben a műsorvezetésnek köszönhetően, a fellépők életkora, a korábbi pályája vagy párkapcsolati állapota. Holott saját szerzemények, és költészetből született dalok is felhangzottak (ez utóbbi például Pátkay Rozina Frida című száma, amely Bán Zsófia versének megzenésítése), az értékes tartalom kiemelése a műsor végéhez közeledve egyre inkább háttérben maradt. Lett helyette iskolás matekóra: „Ma már hat produkciót meghallgattunk, ami azt jelenti, hogy még négy van hátra.”
 
Kétségtelen, hogy az Eurovíziós Dalfesztivált az elmúlt években nem a szívhez szóló balladák, és a zenei magasságok, sokkal inkább a show és a látvány nyerte meg. (Ritka kivétel volt a dalfesztivál 2017-es győztese, a portugál Salvador Sobral dala, amiről az itthoni kritikák erősen megoszlottak: nálunk sokan nem voltak annyira vevők a portugál fado és dzsessz ötvözéséből született, furcsa hangulatú sanzonra. ) Mégis, volt abban valami fájó, hogy a közszolgálatinak mondott Duna Televízióban könnyed mosolyok és frázisokat puffogtató mondatok kíséretében söpörték le az asztalról a fontos üzeneteket.
És az is meglehetősen ironikus, amikor Deniz, Budapestről szóló, egyébként fülbemászó számát követően azt mondja: ha a nézők úgy gondolják, hogy szükség van arra a fajta mondanivalóra, hogy szeressük Magyarországot és legyünk arra büszkék, hogy ide születtünk és itt élhetünk, akkor küldjenek egy SMS-t. Képzeljük el, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon Tel-Avivban felcsendülne ez a dal: hány ezer kivándorolt magyar ülne döbbenten, fájó lélekkel a televízió előtt, és hallgatná visszafojtott lélegzettel a rapdal sorait: „Legyek bárhol, bármilyen messze, mindig hazahúz a szívem Budapestre.”
Ahogy a műsorvezető, Freddie könnyed mosollyal megjegyezte Oláh Gergő árva gyerekekről szóló dalát követően: „szembesültünk a szomorú valóssággal”, épp olyan fanyar ez a mondat is.

Infó

A Dal
Duna Televízió, január 19.

2019.01.20 18:40

Az Esterházy-kincsek két pernek is a főszereplői

Publikálás dátuma
2019.01.20 14:48
A vezekényi tál
Fotó: /
Elperelhetik a magyar államtól az Esterházy-kincseket − írta az Index a Der Kurier értesülése alapján. Az osztrák napilap szerint 260 műtárgy tulajdonjogáért folyik a per, 100 millió euró értékben, és már február 22-én döntés születhet a „fővárosi bíróságon.” Az Esterházy Magánalapítvány lapunkhoz eljuttatott közleményében állítja, nem szándéka Ausztriába vinni a kincseket. „A magánalapítvány még 2013-ban kezdeményezte, hogy a Tanácsköztársaság által elhurcolt és a kommunista diktatúra idején jogtalanul elvett Fraknói-kincs tulajdonjoga körüli kérdések kerüljenek tisztázásra. Ugyanakkor továbbra is a magyar kulturális örökség elidegeníthetetlen részeként kezeli a kivételes értékű gyűjteményt és tartja magát azon vállalásához, a számára kedvező bírósági ítélet után is Magyarországon tartja a kincseket. A magánalapítvány véleménye, a kincsek ne a kevésbé látogatott Fertődön, hanem egy budapesti közgyűjtemény keretein belül kerüljenek bemutatásra” – írták többek között. A közleményből nem derül ki: valójában két per folyik az Esterházy-kincsekért. 2013 novemberében született kormányrendelet arról, hogy ha a magyar állam nem tudja bebizonyítani, egy műtárgy jogosan került a tulajdonába, azt adja vissza – a magánalapítvány még abban az évben benyújtotta restitúciós igényét. Az igényt elutasították, emiatt a közigazgatási bíróságon pereskedik. Egy korábbi miniszterelnöki javaslat nyomán az Iparművészeti Múzeumban őrzött Esterházy-kincsek mintegy hetven darabját 2016-ban szállították a fertődi Esterházy-kastélyba. A magánalapítvány ekkor újabb polgári pert indított a magyar állam, az Iparművészeti és az Eszterháza Központ ellen. Úgy tudjuk, a Fővárosi Törvényszék előtt azt kívánja bizonyítani: a kincsek az ausztriai Fraknó várának tartozékai. Az eddig ismert adatok szerint már a monarchia felbomlásakor, 1918 végén került Budapestre Közép-Európa legjelentősebb barokk főúri kincstára. Egyik híres műtárgya a vezekényi tál: a XVII. századi dísztál Budapest ostromakor a kincsek nagy részével együtt csaknem megsemmisült, Szvetnik Joachim Kossuth-díjas restaurátornak köszönhetően született újjá. A levéltári dokumentumok szerint Esterházy Pál a Fraknóban hagyott ezüstkincseket, illetve a magyar fővárosba hozott műtárgyakat mindig külön kezelte. A gyűjteményt a Tanácsköztársaság idején „köztulajdonba vették”, 1919 végén visszaadták a tulajdonosának. A herceg 1920-ban és 1923-ban is letéti szerződést kötött az Iparművészetivel, a kincseket mint hercegi hitbizományt államosították 1945 után. Az Index és a Der Kurier szerint Fertődön pincében, ládákban tárolják az Esterházy-kincseket. Szabó Szabolcs független országgyűlési képviselő múlt év októberében közzétett videóriportjában viszont azt mutatta be: Fertődön jó állapotban, jó körülmények között vannak a műtárgyak. Abban nem kívánt állást foglalni, Fertődön vagy a felújítás alatt álló Iparművészetiben volna-e a helyük.
2019.01.20 14:48
Frissítve: 2019.01.20 17:26