egészségügy;Kárpátalja;Beregszász;

2018-12-11 10:24:24

Magyar kórházat nyitna Beregszászon a kormány

Kétszer is leállították már a projektet, de mindkétszer újraindult. Részleteket azonban senki nem hajlandó elárulni róla.

Már megvan a helye a kárpátaljai Beregszászon annak a vadonatúj, világszínvonalú kórháznak, amit a kárpátaljai reformátusok neve alatt, de a magyar kormányzat által biztosított pénzből hoznának létre, írja a 24.hu.

Beregszász polgármestere néhány hete a közösségi oldalán jelentette be, hogy a város elindította a beruházáshoz szükséges előkészületeket. Babják Zoltán azt írta: a városi tanácsban megszavazták annak az ingatlannak az értékesítését, amelyet a református egyházkerület kinézett a leendő egészségügyi intézmény számára. A tanács jóváhagyta, hogy a város egyik főútvonalán, a Hmelnickij úton adjanak bérbe egy nagyobb területet, hogy a Kárpátaljai Református Egyházkerület (KRE) egy „keresztény kórházat” létesítsen ott.

Az egyházkerületnek azonban valójában sem pénze, sem szakértőgárdája nincs ahhoz, hogy belekezdjen egy több milliárd forintos építkezésbe, majd pedig felszereljen és működtessen egy modern kórházat. Jellemző, hogy a reformátusok helyi iskolahálózatát is nagyrészt a magyar állam finanszírozza hosszabb ideje. Ezt 2015-ben az Orbán-kormány akkori szociális és felzárkózási ügyekért felelős államtitkára, Czibere Károly mondta el. Czibere egyúttal azt hangoztatta, hogy a kormány az egész kárpátaljai térség felzárkóztatásában partnerként tekint a KRE-re.

A kórházprojekt hátteréről sem Zán Fábián Sándor beregszászi püspök, sem Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes nem árult el semmit a 24.hu kérdésére - utóbbi válaszra sem méltatta a megkeresést. Vejkey György, a Kórházszövetség elnöke azt mondta el, hogy tanácsadóként működik közre a terv kimunkálásban, de ő sincs felhatalmazva arra, hogy nyilatkozzon róla.

A minisztériumban zajló előkészítő munkát kétszer is leállították az áprilisi országgyűlési választás kampánya és az ukrajnai magyarellenes megmozdulások miatt. A jelek szerint azonban a kormányzat nem tett le a terv megvalósításáról.