New York Times;republikánus;

2018-12-11 11:25:09

És Orbán elérte, hogy őt másolja Trump - a New York Times a Fidesz-receptről ír

A látszatdemokrácia és a tekintélyuralmi berendezkedés példájaként említi Paul Krugman, a New York Times publicistája Magyarországot, és úgy látja, hogy az amerikai republikánusok, ahol csak tudják, igyekeznek alkalmazni a Fidesz receptjét.

Ha meg akarjuk érteni, mi történik Amerikában, akkor Steven Levitsky és Daniel Ziblatt közös alkotását, a „Miként halnak meg a demokráciák” című könyvet kell fellapoznunk – írja Krugman. Az említett műben a két harvardi professzor jól leírja, hogy az elmúlt évtizedekben miként váltak névlegesen demokratikus országok de facto tekintélyuralmi, egypárti állammá, úgy, hogy sehol nem ment végbe a hagyományos értelemben vett katonai puccs, tankokkal az utcákon.

Ehelyett – írja Krugman - az államcsíny kifinomultabb formáját látjuk: a hírmédia megszerzését, illetve

megfélemlítését, a választások eltorzítását az ellentétes véleményű szavazók szavazati lehetőségének az elvonásával, és olyan új játékszabályokkal, amelyek a kormányzó pártnak túlhatalmi ellenőrzést biztosítanak akkor is, a választók számát illetően alulmarad. Emellett a bíróságokat is lenyomják.

„A klasszikus példa – olvasható a New York Times véleménycikkében – a Fidesz, amely nacionalista kormányzó pártként lényegében magához vonta a média oroszlánrészét, lerombolta az igazságszolgáltatás függetlenségét, manipulálta a választásokat, aminek révén jogokat adott a támogatóinak és jogokat vont el a vele szemben állóktól, saját érdekeinek megfelelően rajzolta át a választókerületek határait, és úgy változtatta meg a szabályokat, hogy a leadott szavazatok kevesebb mint a felével szupertöbbséghez jutott a törvényhozásban.”

Paul Krugman szerint egyébként Donald Trump elnökké választása a lehető legjobb dolog, ami történhetett az amerikai demokráciával. A szerző megnyugtatja az olvasót, hogy nem bolondult meg, és kifejti: a Fehér Ház lakóját diktatórikus törekvésű embernek tartja, aki semmibe veszi a jogállamiságot, továbbá korrupt, és valószínűleg külföldi hatalmak zsebében van. Ám egyúttal lusta, fegyelmezetlen, csak önmagával törődik, és ostoba.

„A demokráciát fenyegető veszély sokkal szélesebb és mélyebb, mint egyetlen ember, és valójában szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy az Amerikát veszélyeztető erők nyilvános arca egy ilyen nevetséges személy” - vélekedik a New York Times publicistája.

Az amerikai belpolitikai visszásságokat elemző véleménycikkben Krugman felhívja a figyelmet arra, hogy  republikánusok ehhez hasonló taktikához folyamodnak – szövetségi szinten erre nincs módjuk, de azokban az államokban, amelyeket ők ellenőriznek, igen. Wisconsin államban például – írja - a republikánusok jogalkotási tevékenységének betudhatóan a novemberi állami törvényhozási választásokon a demokrata párti jelöltek a szavazatok 54 százalékával a képviselői helyeknek csak a 37 százalékát szerezték meg, vagyis mondhatni „Wisconsin Magyarországot teremtett a Nagy-tavak mentén”.