Percenként új beteg

Publikálás dátuma
2018.12.24 12:00

Fotó: / Lakos Gábor
Magyarországon irreálisan magas az orvos-beteg találkozások száma. A téli, járványos időszakban egyes házi gyermekorvosok egy nap átlagosan 60 beteget látnak el, nagyjából 3 óra alatt, de nem ritka az óránkénti 100 beteg sem. Az egyébként sem rózsás helyzeten sokat ronthat a kormány legújabb terve a praxisok államosításáról.
Egyre több beteg, egyre kevesebb orvos, és a helyzetet kezelni képtelen egészségügy. Mindez rövid időn belül komoly ellátási nehézségeket okozhat. Míg 2000-ben egy év alatt 47,5 millió, 2008-ban 50 millió, 2017-ben már csaknem 55 millió esetet láttak el a rendelőkben, miközben a háziorvosok száma ugyanebben az időszakban 5159-ről 4747-re csökkent –tudta meg a Visszhang. A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataiból kiderül: mindössze 1426 házi gyermekorvos praktizált tavaly, akiknek éves betegforgalma meghaladta a 10 millió(!) esetet. Nem csoda, hogy órákat kell várni az ellátásra, és az sem, hogy esetenként csupán néhány perc jut egyetlen betegre. „A terhelés miatt nem biztos, hogy mindig a szükséges időt tudjuk fordítani a betegekre” – mondja Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, aki szerint azokon a településeken, ahol nincs házi gyermekorvos, és ezért vegyes praxisban a felnőtt háziorvos látja el a gyerekeket, még nagyobb lehet a terhelés.  

Bizonytalan államosítás

Ebben a helyzetben nagyon komoly érvágás lehet egy, a Népszava birtokába került előterjesztés, mely lehetőséget adhat a háziorvosi rendszer államosítására. A segítségével a háziorvosok, védőnők, alapellátó fogorvosok szakmai irányítását és felügyeletét is központosítanák, és minden járásban létrehoznák az úgynevezett állami fenntartású és irányítású egészségügyi központokat. A pontos célokról egyelőre nem tudni semmit, de a szakmai ellenállás óriási. Félő, hogy sok szakember hagyhatja el a pályát, ha ez a terv megvalósul. Póta György is részt vett annak a szakmai reformnak a kidolgozásában, amely az előterjesztés alapjául szolgált. Ez szerinte pozitív változást hozhatott volna, de a már említett járási irányító rendszer, ami az államosítás lehetőségét is felveti, ebben az anyagban nem szerepelt. „A szakma kidolgozott valamit, majd 24 óra alatt valaki hozzátett még ezt-azt, de nem tudni, hogy ki, és azt sem, hogy pontosan milyen szándékkal. Nincs szó egyértelműen az államosításról, de ott a lehetőség. Mi is bizonytalanok vagyunk” – mondja Póta György. Nem először fordul elő egyébként a Fidesz-kormány alatt, hogy a szakma készít egy reformjavaslatot, amit saját szájíze szerint változtat meg a kormány. Egy neve elhallgatását kérő szakember, aki maga is részt vett az előterjesztés megalkotásában, elmondta: nem ismer olyan háziorvost, aki támogatná az államosítást, és erre vonatkozó konkrét tervről sem tud. Az előterjesztésnek szerinte több olyan pontja is van, ami jelentős változást hozhat a betegellátásban. Az egyik ilyen, hogy a háziorvosok a meglévő szakvizsgájukat is használhatnák a praxisban. Ha valaki például bőrgyógyász- vagy dia­betológusképzettséggel is rendelkezik, akkor a rendelőben végezhet ilyen irányú ellátást is. Ez sok terhet vehet le a járóbeteg-szakellátókról. Ehhez persze elengedhetetlen, hogy biztosítsák a szükséges eszközöket is, vagyis nem kevés pénz is kell. 

Betöltetlen praxisok

Egyelőre nem tudni, hogy a járási központokba hogyan jutnak el a messzebb élő betegek, és azt sem, honnan lesz elég orvos és más szakember. Magyarországon ugyanis a háziorvosok kétharmada nyugdíjaskorú vagy öt éven belül az lesz, így 2200 praxis sorsa már most is kérdéses. Ilyen körülmények között kifejezetten rossz stratégia felvetni az államosításnak még csak a lehetőségét is. Közalkalmazottként más szabályok vonatkoznának az orvosokra, emiatt sokan dönthetnek úgy, hogy inkább feladják a praxist. Ezt pedig ismét a betegek sínylik meg. Miközben újabb és újabb reformokról tárgyalnak, a már élő rendeleteket sem sikerül betartani. Három éve vár a szakma arra, hogy kiírják a pályázatokat az úgynevezett „kollegiá­lis vezetők” kinevezésére, ezért máig nem állt fel az az ellenőrző-felügyelő rendszer, amelyben az alapellátásban dolgozó orvosokat területi, megyei és országos vezetők ellenőriznék. Ha ilyen iramban valósulnak meg a kormány tervei, nem lesz az országban háziorvos, mire feláll az új rendszer. Rekordmagas ugyanis a tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen háziorvosi körzetek száma. Jelenleg 334 olyan körzet van az országban, ahol nincs állandó háziorvos, van, ahol ez már hosszú évek óta probléma. Ahogy erről korábban már beszámoltunk, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szelevényen például heti 4 órában rendel csupán a háziorvos, míg a szomszédos Csépán négy éve nincs állandó ellátó. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) adatai alapján ráadásul 2015 júliusában még „csak” 231 tartósan betöltetlen körzet volt az országban. Ez 2016 januárjában már 238 volt, 2017 augusztusában 317, idén decemberben pedig már 334. Vagyis, apránként egyre több település marad állandó orvosi segítség nélkül.  

Alkupozícióban

Nem csak nálunk okoz komoly gondot az orvoshiány és az ebből fakadó szűk időkeret. Angliában például mindig be kell jelentkezni a háziorvoshoz, kivéve, ha valamilyen akut probléma adódik – mondja Hegedűs Zsolt, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének (ReSzaSz) alelnöke. Az ortopéd sebész jól ismeri a szigetországban működő rendszert, hiszen az itthoni munka mellett kint is vállal műszakokat. Mint mondta, Angliában a háziorvosi rendelőkben kiképzett nővérek dolgoznak, akik előzetes szűrést végeznek. Ott már jól működik az a rendszer, amit nálunk csak most szeretnének kialakítani, a háziorvosok a szakvizsgájukat is alkalmazzák a praxison belül. Akinek van például bőrgyógyászati képzettsége, az anyajegyszűréseket is végez, ezzel leveszi a terhet a járóbeteg-szakellátókról. Minden betegnek van állandó háziorvosa, de lehetősége van arra, hogy ha olyan problémája van, amit a saját háziorvosa nem tud kezelni, felkeressen egy másikat. Ott egyfajta kapuőri szerepük is van: minden rajtuk fut keresztül, komoly felelősséggel bírnak. Éppen ezért nagyon jól fizetett szakemberek, akik – nem mellékesen – állami alkalmazásban vannak. Németországban már nem az állam a háziorvosok munkáltatója, Magyarországhoz hasonlóan ott is magánvállalkozók. Szerződésben állnak az egészségbiztosítóval, az ellátás a betegeknek térítésmentes. A szakemberhiány azonban ott is legalább akkora gondot okoz, mint nálunk. „Három-öt éven belül nyugdíjba megy a háziorvosok fele” – erről egy kint élő magyar szakorvosjelölt beszélt a Visszhangnak. Szerinte nagyon jó alkupozícióban van az a fiatal, aki háziorvosként helyezkedik el. „Akkora szükség van rájuk, hogy ismerek olyan háziorvost, akit a nyáron elengedtek két hónap fizetett szabadságra a saját évi szabadságán felül. Csak azért, hogy hosszú távon a praxisban maradjon” – mondja a neve elhallgatását kérő rezidens. A magyar és a norvég helyzet bizonyos tekintetben nagyon hasonló – meséli Rab András, aki évek óta él a skandináv országban. Ott is magáncégek vagy egyéni vállalkozók a háziorvosok, akik az önkormányzattal szerződnek. Bevételük két forrásból származik: az egyik, amit az önkormányzat fizet a bejelentett lakosok alapján, a másik, amit az egészségbiztosító és a páciens fizet az orvos látogatása esetén. Vagyis, néhány akut esettől eltekintve nem térítésmentes az ellátás, a biztosító szinte semmit sem fizet ki 100 százalékosan. „Egy látogatás legalább 150 koronába, vagyis körülbelül 5000 forintba kerül, de emelheti az árat egy injekció vagy egy gyors vérteszt is. A lefoglalt időpontot pedig akkor is ki kell fizetni, ha nem mentem el. A rendelőbe szinte lehetetlen csak úgy beesni, és gyakran csak 2-3 nappal későbbre kapok időpontot. Ha addig nem tudok várni, akkor az ügyeletre kell menni” – mondja Rab András. Érdekes, de még Norvégiában is gyakori hír, hogy a rendelő költségei mellett az asszisztensek bére szinte kigazdálkodhatatlan, ezért vidéken, nagyobb városokban többorvosos rendelők működnek, így megoszlanak a költségek. A háziorvoshiány Norvégiában is állandó probléma, emiatt gyakran kell túlórázni, ami riasztó a kint élő fiatalok számára. A felsorolt országok példái azonban jól mutatják, hogy bőven van olyan nyugati ország, amely tárt karokkal és magas fizetéssel fogadja a vállalkozó szellemű fiatal háziorvosokat. Sőt igen jó alkukat lehet kötni. A hazai politikai és egészségügyi helyzet pedig egyre többeket motivál arra, hogy el is fogadják ezeket az ajánlatokat.

Mennyi az annyi?

Míg 2010-ben 867 ezer forint volt egy háziorvosi körzet átlagos bevétele, addig 2018-ra ez már 1,6 millió forint – erről a jelentős emelkedésről a kormány közeli Figyelő számolt be nemrégiben Rétvári Bence parlamenti államtitkár kijelentésére hivatkozva. Megkérdeztük Póta Györgyöt, hogy valóban ekkora sikerről lehet-e beszélni. Mint mondta, valóban nagy az ugrás, de duplázásról nem lehet beszélni, ez elég nagy csúsztatás. „2010-ben csőd közeli állapotban voltak a praxisok, így szükség volt az emelésre, de 2013-ig nem történt változás. Mostanra körülbelül 50 százalékkal nőtt a praxisok finanszírozása a 8 évvel korábbihoz képest. Pusztán a pénz azonban nem elég, az nem segít a magyar rendszer problémáin.”

2018.12.24 12:00
Frissítve: 2018.12.24 12:00

Irodalom és önismeret: így láthatunk rá magunkra jobban

Publikálás dátuma
2019.01.14 12:00
Arra a kérdésre, hogy beleférhet-e a fantasztikus mű mint kötelező a magyar irodalom órákon, avagy elemezhetik-e a gyerekek Harr
Fotó: /
Állítólag, akik sokat olvasnak, kedvesebben fordulnak mások felé, mint azok, akik tévénézéssel töltik az idejüket. Matuska Mircsi coach, civilben könyvmoly a könyveknek ezt a személyiségformáló, áldásos hatását használva és kihasználva tart önismereti alkalmakat.
Harry Potter-rajongó? – Abszolút. Épp most osztottam meg én is azt a tanulmányt, mely szerint, aki gyerekkorában olvasta a Harry Pottert, az mérhetően empatikusabb felnőtt lesz annál, aki nem ismeri a varázslótanonc történetét. Kevés az olyan ember, akihez annyira közel éreznénk magunkat, mint egy főhőshöz, akivel lapról lapra olvadunk eggyé. Nyilván az olvasóra is hat Harry személyisége, aki, mivel nem a varázslóvilág szabályai és evidenciái alapján szocializálódott, a társadalom elnyomottabb rétegeivel, például a megvetéssel és félelemmel kezelt vérfarkasokkal is megbecsüléssel bánik. Sokszor ez a hozzáállás menti meg őt, amikor szorult helyzetbe kerül – valaki a segítségére siet, aki iránt korábban elfogadást és szeretetet mutatott. – Így zajlik egy irodalommal megspékelt önismereti tréning is? Azonosulunk a főhőssel, és megnézzük, adott, a saját problémáinkhoz így vagy úgy hasonlító szituációban ő hogyan reagál? – Nem, ez azért ennél bonyolultabb. Minden alkalomnak van egy témája, mindig ehhez választok részleteket a felhasznált műből. A helyszínen nem nagyon olvasunk, illetve, mivel bizonyos kiemelt részekhez kötöm a feladatokat, azokat – egy bekezdést, odatartozó mondatot – én magam felolvasom, hogy a résztvevők hangulatba kerüljenek. A Harry Pottert például házbeosztással kezdjük. Képletesen megérkeztünk a Roxfort expresszen – ez az ismerkedés fázisa –, majd megcsinálunk egy létező pszichológiai rendszer (MBTI) szerinti személyiségtesztet. Annak alapján mindenki kap egy betűsort a saját személyiségtípusáról, mely eldönti, hogy a Griffendélbe, a Mardekárba, a Hugrabugba vagy a Hollóhátba kerül-e. – És ha valaki nem ért egyet az eredménnyel? Nem olyannak látja magát? – A teszt után mindenki kap egy kalapot, ami a regénybeli Teszlek Süveget jelképezi, és kvázi a süveg sugallatára reflektálhatnak a teszt eredményére. Elmondhatják, mi az, amivel nagyon nem értenek egyet, illetve mi az, ami nagyon betalált. Ezen a ponton még van átjárás egyik házból a másikba. – Rendben, mindenki bekerült valamelyik házba. És aztán? – Aztán kezdődik a tanítás. Az első óra: sötét varázslatok kivédése. Patrónus-bűbájt kell végrehajtaniuk, aminek az a lényege, hogy egy nagyon kedves emlékükre kell gondolniuk. Ez a depresszióból való gyógyulás egyik eszköze – ha jönnek a dementorok, melyek a rowlingi világban jelképesen a depresszióval járó lények, úgy lehet küzdeni ellenük, hogy felidézünk valamilyen pozitív emléket. Valamit vagy valakit, amiért és akiért hálásak lehetünk. Ami boldogsággal tölt el bennünket. – Ennyire egyszerű volna leküzdeni például a depressziót? – Nyilván nem az a cél, hogy egy-egy ilyen alkalommal megoldódjon az ember minden nehézsége, problémája. Nem vagyok pszichológus, nem kóresetekkel foglalkozom. Annyit szeretnék, hogy aki eljön, egy kicsivel jobb rálátást kapjon önmagára. A Patrónus-bűbáj gyakorlat például arra tökéletes, hogy megmutassa, hogyan érdemes még akkor is keresni valami jót, amire fókuszálhatunk, ha épp leterítenek a problémák. Örökké, 40 évesen is az anyukánkat meg az ovit hibáztatni a nehézségeinkért, nem vezet sehová. De ha csak annyit teszünk, hogy a megoldásra nézünk, ha pusztán elképzeljük, milyen lesz, ha megoldódik az adott probléma, már nagyon sokat segítettünk magunkon. Azt gondolom, hogy minél több dolgot felfedezünk magunkkal kapcsolatban, és azt tudatosítjuk is, annak erős változtató ereje van. Sokszor már az elég, ha tudunk kérdéseket feltenni. Olvasóként kívülről csöppenünk a könyvek világába, ami sok előnnyel jár. Gondoljunk bele, Harrynek mennyi előnyt adott, hogy nem a varázslóvilágban nevelkedett, és nem voltak berögzült sablonjai, sztereotípiái. Ha túlságosan és túl régen benne vagyunk valamiben, önmagunkban például, fel se merül, hogy bizonyos evidenciákra rákérdezzünk. Úgy van, és kész. Pedig lehet, hogy ha megtennénk, kiderülne, hogy egyes félelmeink olyanok, mint Hagrid: látszatra kegyetlen óriás, valójában egy szeretni való bumburnyák. – Érzek némi küldetéstudatot… – Az én személyiségtípusomnak minimum a világmegváltás a célja. Az általam használt pszichológiai teszt alapján ugyanaz a kategória vagyok, mint Rowling. Az egész Harry Potter-történet arra van felépítve, hogy Harry mint valami messiásfigura az életét adja a barátaiért – önkéntes áldozatot hoz, ám a szeretet megmenti, azért támad fel. Én azt szeretném elérni az irodalmi-önismereti alkalmakkal, hogy a résztvevők rácsodálkozzanak magukra és felfedezzenek valami újat magukban. És ha közben az olvasást is megszeretik, annál jobb! – És A Gyűrűk Ura? – ahogy néztem, a következő alkalom témáját abból merítette. – Így, év elején a célok és a küldetéstudat mentén kalandozunk A Gyűrű Szövetségével. Megnézzük, kivel, melyik szereplővel tudunk azonosulni. Miért épp vele? Mik az erősségei? Azok közül melyeket tudjuk használni a céljaink elérésében. A célok rendkívül fontosak az életünkben, nélkülük csak ide-oda sodor bennünket a szél. Ha nem tudod, hogy mit akarsz, akkor olyanok fogják megmondani, mit tégy, akik jó esetben biztosan nem terveztek neked semmit. Kevésbé szerencsés esetben még rosszat is akarhatnak. Ezért nagyon fontos, hogy tudjuk, mit akarunk. Akkor látjuk a világítótornyot, és tudunk afelé menni.

Olvasással az empátiáért

Az elmúlt évek brit tudósok, amerikai pszichológiai laborok és különféle nemzetiségű olvasáskutatók által végzett tanulmánysorozatok alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy tényleg van összefüggés az olvasás, valamint a szociális készségeink alakulása között, hiszen, ahogy például Rose Turner, a londoni Kingston Egyetem kutatója is állítja nagy bölcsen: akik sok regényt olvasnak, könnyebben azonosulnak mások érzéseivel. Az interjúban is említett Harry Potter-kutatásban például több körön keresztül vizsgálták, hogyan változik meg az olvasás hatására általános, illetve középiskolás gyerekek véleménye olyan kérdésekről, mint a migráció vagy a homoszexualitás. Az első kísérletben harmincnégy olasz ötödikes tanulót kértek meg arra, hogy hat héten keresztül olvassák Harry Potter történeteit. A sztoriba azután kezdhettek bele, miután kitöltöttek egy tesztet arra vonatkozóan, hogy mi a véleményük a bevándorlókról. Azok a gyerekek, akik korábban, nyilván otthoni minta alapján, elutasították a bevándorlást, Harry karakterével azonosulva sokkal elfogadóbbá váltak a kisebbségekkel, menekültekkel szemben. Ugyanez lett az eredménye egy olasz gimnazistákkal folytatott vizsgálatnak is: ők a szexuális mássággal kapcsolatban váltak sokkal toleránsabbakká a Harry Potter-könyvek hatására. Abban mindegyik kutatás egyetért, hogy a sokat olvasók társas megnyilvánulásai mérhetően pozitívabbak a nem vagy keveset olvasókénál, és többnyire abban is konszenzus van a különféle megközelítésekben, hogy együttérző-képességünket a műfajválasztás is befolyásolja. A társadalmi, szociális érzékenységet állítólag a romantikus regények és a drámák, az empátiánkat, illetve a másokkal való értelmi azonosulást (vagyis, hogy mennyire értjük a szereplő motivációit) pedig a kalandregények, valamint a vidám, komikus történetek csiszolják leginkább. Mindemellett a kutatók arra is felhívják a figyelmet, hogy a vizsgálatok során nem sikerült fényt deríteniük az ok-okozati összefüggések valódi természetére, azaz, hogy az eredmények valóban arra utalnak-e, az olvasás jobb, érzelmileg intelligensebb emberré tesz minket, vagy inkább arra, hogy azért olvasunk szívesen, mert eleve magasabb szintű empátiás készséggel bírunk. 

2019.01.14 12:00
Frissítve: 2019.01.14 12:00

Nem hősök, nem mártírok - háromgyerekes családért fogtak össze

Publikálás dátuma
2019.01.13 14:25

Fotó: Népszava/ Draskovics Ádám
Az ismert dakota mondás szerint a hídon akkor kell átmenni, amikor odaér az ember. Ifjabb Baranyi Albin Richárd és családja még nem értek oda. Náluk jártunkkor annak örültek, hogy az új házban tudnak karácsonyozni, lesz húsleves, töltött káposzta, rántott hús.
Egy hír nyomán indulunk el a Nógrád megyei Jobbágyiba. A szívmelengető karácsonyi mese egy ismeretlen jótevőről szólt, aki házat vett a fiatal, háromgyermekes cigány családnak, mert az ünnepek előtt húsz nappal porig égett a régi otthonuk. Sáros, gidres-gödrös földúton dagonyázunk – ez itt a falu vége, az utca szántóföldek barna szőnyegébe fut bele. Messziről látszik, hová tartunk: a masszív kockaház ablakait purhab hurkák keretezik, a lépcsőfeljáróhoz támasztva fóliába csomagolt fehér karnisok áznak a szemerkélő esőben. Odabent férfiak nyüzsögnek, lázas munka folyik. Az oldalsó nagyszobában nők és gyerekek tanyáznak bontatlan dobozok, illetve vadonatúj háztartási gépek társaságában. Itt találom a serdületlen kamaszlánynak látszó, huszonnégy éves, háromgyermekes családanyát, Szimonettát. Éjsötét haj, szabályos vonások, hatalmas szempár. Megtudom, hogy Szimonetta és Albin a modern kor gyermekei: nem a cigánytelepen, hanem egy közösségi oldalon botlottak egymásba. „Én tizenhat voltam, ő tizennyolc. Először cseteltünk, utána találkoztunk, egy hónap múlva hozzá költöztem Salgótarjánból, és két évvel később megszületett az első gyerekünk. Mirella most töltötte be a hatot, Istvánka két és fél éves, Anita nyolc hónapos. Amikor kigyulladt a ház, nem voltunk otthon. Átmentem a gyerekekkel apósomékhoz, ebéd után lepihentünk, meséltem a kicsiknek. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy nagy kiabálás van kint, rohantak a szomszédok, hogy menjünk, mert ég a házunk. Mire negyedóra múlva odaértek a tűzoltók, lángokban állt az egész. Ami nem égett el, az szétázott az oltásnál, semmink nem maradt. Apósomék adtak nekünk helyet, de nem az övék a ház, ott nem maradhattunk egy hétnél tovább.”  

Angyal a mennyből

A kilátástalannak tűnő helyzetből egy ötlet rántotta ki őket. Reggelente mindig a Rádió 1-et hallgatják, e-mailt írtak hát „a Balázsnak”. Sebestyén Balázs és műsorvezető társai élő adásban szerveztek gyűjtést nekik. Két nap múlva megjelent náluk egy budapesti férfi, elmondta, hogy már tárgyalt egy eladó házról, még aznap meg is vette, másnap megkötötték a szerződést az ügyvédnél. „Olyan volt, mintha egy angyal szállt volna le a mennyből. Nem vár cserébe semmit, nem akarja, hogy nyilvános legyen a neve, időnként telefonál, érdeklődik, hogyan haladunk. A gyűjtésből annyi pénz gyűlt össze ugyanis, hogy szinte azonnal nekiállhattunk a felújításnak” – meséli Szimonetta. Szebb lesz az új ház, mint a régi volt? – kérdezem. „Nem lesz szebb, gyönyörűen megcsináltuk azt is, és most kezdhetünk mindent elölről. De jó érzés, hogy annyian összefogtak értünk, rengeteg holmit kaptunk, bútort, ágyneműt, tűzhelyt, mosógépet, játékokat. Egy csomó minden meg is maradt, azokat majd továbbadjuk” – válaszolja. „A mai világban is akadnak rendes emberek. Nem gondoltuk, ki se derült volna, ha nem jön az a tűz” – szólal meg Dóra, Szimonetta édesanyja. Az asszony a pici Anitát dajkálja a franciaágyon, keze ügyében karos mankó hever. „Különben úgy festett a régi lakásuk, mint egy prospektus, mindenüket arra költötték, meg a gyerekekre. Akkor is segítettünk nekik, most is itt vagyunk az urammal, pedig balesetet szenvedtem, elütött egy targonca a munkahelyemen, háromszor műtötték azóta a lábamat.” Ahogy múlik az idő, egyre fokozódik a bábeli zűrzavar a házban. Mindenki egyszerre beszél, pontosabban kiabál, hogy túlharsogja a gépek sivítását. A telefonokból különféle zenék szólnak maximális hangerővel, az általános ricsajba néha belevijjog egy rendőrségi szirénához hasonló idegtépő hang, amit Istvánka csalogat elő játék közben az ajándék tabletből. Üvöltve beszélgetni nem túl kellemes, ennek ellenére megpróbálom kifaggatni Zsoltit. A tizenhat éves fiú Szimonettáék szomszédja volt a régi háznál, ő érkezett elsőként a tűzhöz, ő készítette a videót is a lángoló házról. Tőmondatokban beszél. Jobbágyiban nagyjából kétezren élnek. Van óvoda, iskola, orvosi rendelő. Az itteni emberek fele cigány, egy részük a telepen lakik, mások beköltöztek a faluba. Albinék tiszták, rendesek, nem isznak, nem verekszenek, dolgoznak, nincs velük gond. Ő sokat lóg náluk, segít a gyerekek körül. Ráér: kijárta a nyolc osztályt, nem tanul tovább, a környéken nem talál munkát.

Stílusos dizájn

Kimerészkedek a káoszba, ahol vagy tucatnyian sürgölődnek. Az már a szálló por, a nejlonleplek és a készülő burkolatok alól kikandikáló jajdezöld szigetelőlapok dacára is látszik, hogy meseszép lesz az új ház. Hófehér falak, matt fehér, csúszásbiztos járólapok, bordóra hangolt konyha amerikai módra, egybenyitva a tágas nappalival – ehhez falat is bontottak. Letisztult formák, semmi csicsa, minimalista stílus kevés terméskővel megspékelve – dizájnos luxuslakásokban látni ilyesmit. Kérdem is Szimonettát, kinek az ízlését dicséri mindez? Az övét, vágja rá habozás nélkül. Aztán hozzáteszi: a Pesten élő anyósa küldözgetett neki képeket, ezekből választott. A melósruhát viselő harmincasok közül egyetlen ember lóg ki. A nyolcvanéves Jakab Ferencet Papának becézik a többiek, igazi régi vágású szaki: vászonsapka, orrára tolt szemüveg. A konyhaasztalon halmozódó villanykapcsolókkal babrál, villanyszerelő a szakmája, valójában ezermester, de erről nincs papírja. „Nemcsak a baj hozott össze minket, máskor is együtt dolgozom a fiúkkal. A gyerekeim lehetnének, szeretek velük lenni. Nekem a karácsony semmit nem jelent, a feleségem meghalt, családom nincs, egyedül élek, nem vár haza senki. Jobb, ha elfoglalom magamat, otthon csak unatkoznék” – pillant rám szemüvege alól. Úgy látszik, többfelé tud egyszerre figyelni, mert a keze beszélgetés közben sem áll meg. Kedves, közlékeny öregúr. Amikor kisurranunk a teraszra fotós kollégámmal rágyújtani, velünk tart, s elmeséli, hogyan tette le a cigit negyven éve. Nikotinlével permetezte a szőlőt, látta, amint elszürkülnek, összepöndörödnek a levelek. Aznap szívta az utolsó szálat.

Jöttek maguktól

Órák óta téblábolunk itt, de nem nagyon jutottam előbbre. Ólomszürke az ég, még mindig szitál az eső, és mind jobban érzem, hogy útban vagyunk. Vészesen közeleg az ünnep, mindenkinek dolga lenne odahaza, de addig nem mennek el, amíg a házat – úgy-ahogy – lakhatóvá nem teszik. Ha kell, éjfélig robotolnak, és ehhez nem hiányzik két lábatlankodó idegen, akik csak hátráltatják a munkát. Nem csoda, hogy elhajtanak, valószínűleg én is ezt tenném hasonló helyzetben. Egyikük, aki négykézláb állva, fándlival és kőműveskanállal kezében a fürdőszoba aljzatát egyengeti, ki is oktat: „Nem azért jöttünk ide, hogy szerepeljünk! Bajban van egy háromgyerekes család, hát segítünk. Nem vagyunk hősök, nem vagyunk mártírok. Ennyi, nem kell ezt túlragozni.”
A huszonhét éves családapát, ifjabb Baranyi Albin Richárdot egész nap alig láttam. Akár a szélvész, futkosott ide-oda, ő volt az anyagbeszerző. „Akiket itt most lát, összeszokott brigád. Több éve dolgozunk az építőiparban, van köztünk festő, mázoló, gipszkartonos, burkoló, vizes – kezdi a bemutatkozást. – Tizennégyen vagyunk velem együtt, akad cigány is, magyar is, mind rokon szegről-végről. A Papa kivételével egykorúak vagyunk, családunk, kicsi gyerekeink vannak. Együtt dolgozunk, az egész napot együtt töltjük, összetartozunk. Mi nem csak vészhelyzetben vagyunk egy csapat. Hívni se kellett őket, jöttek maguktól, mindenki segít, amiben tud.” Pestre járnak, ott jobban megfizetik őket. Nincsenek állásban, feketén dolgoznak. Albin tisztában van azzal, hogy ezzel veszélyezteti a nyugdíját, de azt is tudja, hogy anyagilag így jár jól. Más indoka is van, azt mondja, rossz az egyik szeme, hatéves korában kiütötte egy gumipókkal, és műszemmel nem veszik fel az építőiparba. „Három nappal a tűz után, kedd reggel volt az élő adás a rádióban – meséli. – Tíz órára összegyűlt kétmillió forint, csütörtökre ez négymillióra emelkedett. Nem akartuk elhinni, azt hittük, álmodunk. Aztán jött a csodálatos idegen, aki megelőlegezett nekünk két és fél millió forintot, és azt ígérte, segít abban, hogy fölvehessük a csok-ot, amiből visszafizetjük neki a kölcsönt. A csok feltétele az, hogy hivatalos állásom legyen, de azt mondta, vannak rokkantmunkahelyek, ahol el tudok helyezkedni.” A történet így egy kicsit „színesebb” annál, mint ami a bulvárba belefér, de azért ez sem rossz. Persze sok múlik azon, hogy ifjabb Baranyi Albin Richárd keres-e majd annyit, hogy fizesse a törlesztőket. „Vállalok majd mellette más munkákat. Most nem töröm ezen a fejem, egyelőre azon sem vagyok túl, hogy elveszett a régi ház. Próbálunk örülni annak, hogy fedél van fölöttünk. Még nem tudom, mi lesz, majd meglátjuk. Soha nem volt még úgy, hogy valahogy ne lett volna.”
2019.01.13 14:25
Frissítve: 2019.01.13 14:25