A papa nem kell, csak a pénze

Publikálás dátuma
2019.01.02. 19:20

Fotó: RTL Klub
Ez az év tényleg jól kezdődött: a Drága örökösök egyből behúzza a nézőjét.
Meglehetősen luxusnak tűnik egy sorozat nyitó epizódjában felkenni egy autó szélvédőjére egy olyan kaliberű színészt, mint Koltai Róbert, ám a Drága örökösök forgatókönyve nem kímélte Szappanos Mihály karakterét: a falusi kópénak halnia(?) kell ahhoz, hogy hosszú évek után végre összejöjjön egy tető alatt a családja. Méghozzá Ökörapátiban a szülői házban, amelyet Kálmán bácsi gyerekei szándékuk szerint örökre maguk mögött hagytak. Mónikát, a kavarógépet (Járó Zsuzsa) felveti a pénz, nincs semmi gondja, csak a fia, Tamás (Mohai Tamás), aki naphosszat a nőket hajkurássza. Tibi, az ősbunkó taxis (Lengyel Ferenc) az egész világgal hadban áll, a legkisebb dolgok is az anyázásig felizgatják. Életében egyetlen biztos pont, hogy leugathatja jó szándékú feleségét, Valit (Csarnóy Zsuzsa). A legkisebb gyermek, Kristóf (Kovács Lehel) az igazi lúzer: játékfüggő, uzsorás szorongattatja, a felesége úgy közli, hogy válik tőle, hogy zárat cseréltet. Mónika fia, Tamás mellett teljes jogú örökös még Tibi lánya, Kata, az orvos (Horváth Sisa Anna) is, akinek Kristófhoz hasonlóan épp egy dráma közepén kell Ökörapátiba utaznia: a kórházból, ahol dolgozott, kirakták, kollégája-szerelme pedig nem állt ki érte. Kata keresztje, hogy túl normális egy bolond világban. „Ha ezt a videót látjátok, én már halott vagyok” – Kálmán bácsi a végakaratát több filmből is ismerős fordulattal vezeti fel, de a szeme úgy csillog, hogy önkéntelenül is nevethetnékje támad a nézőnek. Pedig a valóságból is ismerős helyzet igazából aggasztó: az örökösök egy csepp könnyet sem morzsolnak el apjukért, nagyapjukért, inkább az izgatja őket, az öreg hogyan halmozhatott fel ennyire mesés összeget. Az örökség megszerzése viszont lehetetlennek tűnő feladatnak tűnik számukra: egy évig Ökörapátiban kell élniük, a falut tizenkét óránál hosszabb időre nem hagyhatják el. Amennyiben egyikük sem felel meg az elvárásnak, a hatszázmillió forint a falu egyesületére száll – feltehető, a falu lakóinak egy része ezért mindent el is fog követni a következő epizódokban. A falusiakban további kiváló, változatos, szórakoztató – és életszagú karaktereket – ismerhetünk meg. Itt van például a polgármester, Horváth Attila (Haagen Imre), aki − több fideszes polgármesterhez hasonlóan − európai uniós támogatásból építtetett panziót saját használata. A Szebb Ökörapátiért Egyesület elnöke, Gál Mihály (Bede-Fazekas Szabolcs) fővadászként tart célra. Egyelőre a sikerdíjra, ajándékra igényt tartó, „vállalkozó” polgármester anyukával nem találkozhattunk, ami a magyar valóságot illeti – de nem is biztos, hogy ilyen karakter lesz a sorozatban. Az RTL Klub másik sikersorozatával, A mi kis falunkkal összevetve a Drága örökösök fajsúlyosabb, kimunkáltabb szériának tűnik az első epizódja alapján. Ami a folytatást illeti: sose rosszabbat! Info: Drága örökösök, RTL Klub, január 1.

Dárius meseországa

Publikálás dátuma
2019.01.02. 13:32
Ókori perzsa leletek
Fotó: Kocsis András Sándor
Kocsis András Sándor perzsiai útjain készített felvételeiből összeállított fotóalbuma a közel-keleti ország történelmi emlékeihez viszi az olvasót.
Mártír temető és mecset Kásán peremén
Az Ezeregyéjszaka meséi évezredek óta foglalkoztatja az európai olvasót, köztük a magyart is, miközben máig sem nyert bizonyosságot, hogy Vörösmarty Mihály ültette-e át a nyelvére. Az egykori Perzsa Birodalom a populáris kultúra részévé vált, többek között videójátékok és abból készült filmadaptációk révén. Az utolsó iráni sah, Mohammad Reza Pahlavi, illetve házastársai közül, Szoraja királyné és Farah császárné személye pedig máig felcsigázza a dinasztiatörténet és a történelmi bulvár iránt érdeklődőket. Sőt, Iránban a fiatalok körében egyre népszerűbb az 1979-ben megbuktatott Pahlavi-dinasztia, amely kellő aggodalommal tölti el az országot irányító konzervatív klérust. Mindezek ellenére – vélhetően egyebek mellett az atomprogram miatt, illetve az ezzel összefüggő amerikai szankciók hatására – a közel-keleti ország nem szerepel a legvonzóbb úti célok között. Kocsis András Sándor, a Kossuth Kiadócsoport elnök-vezérigazgatója mégis ellátogatott Iránba, méghozzá háromszor. Ezeknek az utaknak állít emléket az Irán ezeregy arca című ízléses kivitelezésű fotóalbuma. A válogatás Irán magyarországi nagykövete, Golám-Ali Radzsabi Jazdi, valamint a szerző által jegyzett bevezető gondolatokon kívül meglepően kevés szöveget tartalmaz, kivételt képeznek Háfiz, a középkori perzsa lírikus gazaljai, amelyek közül a 12. számú gyönyörű szerelmes vers, mi több, eszményi vágyakozó költemény. Ezt a szubjektív hiányosságot a képek ellensúlyozzák. A fotókat elnézve Irán külső szemmel történő dokumentálása Kocsis szívügye lehet. Akadnak a válogatásban kicsit életlen képek, pedig azok többsége is érdekes beállítással készült. De ott van a Teherántól mintegy 900 kilométerre északkeletre fekvő Meshed városban (sajnos Irán második legnagyobb városának neve nincsen magyarra átírva) lőtt képalkotás az ország egyik kiemelt síita zarándokhelyéről, amelynél nem zavaróak a lámpafények (napszállta után készült), viszont jobb oldalon egy emberi fej elég szerencsétlen módon került a képbe. Érdemes lett volna várni néhány másodpercet, akár percet. Két fotótól nehezen szabadulok: az egyiken egy öregasszony látszik, aki Ábjáne ezerötszáz éves településén, a saját portékáit kínálva ül egy lépcsősoron, a másik pedig egy sivatagi viskó előtt, az épület egyedüli lakójáról készült. A férfi egy viharvert Honda motor előtt áll, megpiszkosodott, a ki tudja hány éves zakójának vállrésze, gallérja is, papucsba dugott lábát fehérre festette a homok. Korrekt, beállított portrék. Az Irán ezeregy arca című kötet egyik előnyét éppen ezek az életképek adják. Persze, eldönthetetlen kérdés, hogy egyáltalán (és ha igen, milyen mértékben) szolgálhatja-e a művészet a megismerést, de a bazárban álldogáló fűszeres fiú szépen fényelt fotója vagy a csadorra húzott Adidas-hátizsákot cipelő lány képe rendelkezik azzal a képességgel, hogy magára irányítsa a figyelmet és elgondolkodtassa a befogadót.  A nagyváros lüktetése Teherán esetében kevésbé kitapintható, de a csodálatosan díszített, régi pompájú épületek felvonultatása legalább annyira hívogató, mint amilyenek az ott készült atmoszférateremtő fotográfiák lennének. Másfelől: a színes csempék, vízzel körbevett virágos kertek, pálmafák mellett az éjjelente zölden világító, 2014-ben átadott Tabi'at híd és a főváros korábbi ikonja, a Szabadság Torony kontrasztja, egy-egy gazdag berendezésű múzeumkomplexum is lényegi érték felé tereli a képnézőt. A kötet tizenhárom UNESCO világörökség részét képező helyszínnel ismerteti meg annak lapozgatóját. És ez nagyon jól van így, hiszen Irán jobb megítélésre, több európai látogatóra érdemes desztináció – legalábbis ezt sugallja a könyv. 
Frissítve: 2019.01.03. 18:45

Akinek csak a zene számít: Christian Thielemann

Publikálás dátuma
2019.01.02. 13:00

Fotó: HANS PUNZ / APA/AFP
Kiváló karmester és megosztó személyiség Christian Thielemann, aki az idei bécsi újévi koncertet vezényelte.
„Mi köze a C-dúrnak a fasizmushoz? Nem érdekel egy zeneszerző politikai meggyőződése, morálja, ha a zenéje jó. Attól, hogy emberként valaki jobb, nem biztos, hogy jobb zeneszerző is.” Christian Thielemann ilyen és ehhez hasonló gondolataival erősen megosztotta a berlini zeneszerető közönséget a 2000-es évek elején, miután azzal vádolták: nacionalista és antiszemita. A vád „alapja” az volt, hogy többször és több helyen is bemutatta Hans Pfitzner Palestrina című operáját. A nacionalista Pfitzner a Harmadik Birodalom idején Hitler lelkes hívévé vált, írásaiban, műveiben is igyekezett hangosan kiszolgálni a náci ideológiát. Csakhogy a Palestrina 1917-ben született – Thomas Mann a romantikus opera halotti énekeként méltatta –, a későromantikus műben pedig nyoma sincs az ordas eszméknek. (Pfitzner összes művének törlése a zenei emlékezetből mindenesetre Magyarországon föl sem vetődött, a Palestrinát 2008-ban mutatták be a Müpában Kovalik Balázs rendezésében, Peskó Zoltán vezényletével.) Thielemann ellen a vádak akkor voltak igazán hangosak, mikor a berlini Deutsche Oper művészeti vezetője volt 1997 és 2004 között – és hát több pénzt próbált kiharcolni az intézménynek. Állították, a berlini Staatsopert akkor vezető Daniel Barenboimra is rosszízű megjegyzéseket tett, ami azért is fura állításnak tűnik, mert Barenboim épp akkoriban vezette be Thielemannt Bayreuthba, akit azóta az Ünnepi Játékok egyik megmentőjének tartanak. (A kettejük szembeállításáról szóló pletykák azóta kiegészültek Sir Simon Rattle „szerepeltetésével” is, aki idén búcsút is intett a Berlini Filharmonikusoknak.) Feltehetően megállja a helyét Thielemann állítása: a berlini zenei életbe túl sok politika szivárgott be – Münchenben, Drezdában, Salzburgban mindenesetre tárt karokkal fogadták az egykor „fiatal Von Karajanként” méltatott karmestert. Thielemann már sokszor vezényelte a Bécsi Filharmonikusokat a Musikvereinban, de január elsején először kapta meg a lehetőséget, hogy az újévi koncertek vendégkarmestereinek a sorába is feliratkozzon. – Az osztrákok a keringőt játsszák jól, a németek pedig az indulókat – volt ilyen rosszízű megjegyzés a koncert előtt, az elcsépelt féligazsághoz pedig hozzátartozik: Thielemannt elsősorban Richard Wagner és Richard Strauss ismerőjeként tartják számon. (Állítólagos nacionalizmusára azt is bizonyítéknak vélték, hogy főként német zeneszerzők műveit dirigálja. Thielmann szerint orosz karmestereket hasonló helyzetben sosem ér hasonló vád.) A két és fél órás koncerten persze meggyőződhettünk, Thielemann azért megbirkózik a Strauss-polkákkal és keringőkkel is, és még véletlenül sem esik Kurt Vonnegut hibájába, aki szerint a keringő csak umpappa, umpappa. („Ha valaki nem tudná, hogyan kell keringőzni, közlöm, hogy mi sem egyszerűbb, mi sem emberségesebb. Lép, csúsztat, áll. Lép, csúsztat, áll. Umpappa, umpappa, umpappa” – írta a Mi szép, ha nem ez? című kötetben. Tény, sok zenekarnak tényleg csak umpappa a keringő.) Lehettünk páran, akik ezt a koncertet is jó emléknek teszik el idénre: 91 országban úgy ötvenmillió ember láthatta, hallhatta a közvetítését. Az első komolyabb kritikák mindenesetre frenetikus sikerről számoltak be.

Az első német

A legsötétebb időkben is akadhatnak fényes pillanatok, vallja Christian Thielemann. Akár ez is lehetne a tanulsága a bécsi újévi koncertek hagyományának, amelyet az Anschluss után, 1939 szilveszterén teremtett meg a Bécsi Filharmonikusok és akkori vezetője, Clemens Krauss – az első újévi koncertet 1941-ben tartották a Musikvereinban. A kiváló dirigenst a második világháború után két évre eltiltották a karmesteri pulpitustól, majd tisztázták, hogy mégsem kollaborált a nácikkal. Az újévi koncertek első embereként Clemens Krausst a zenekar koncertmestere, Willi Boskowski váltotta 1955-ben, és mintegy negyedszázadig maradt is. A rátarti keringőklub szerint ő volt a legjobb, az ő lemezeiről szól a Strauss-muzsika a legszebben. Vendégkarmestereket 1987 óta hívnak az újévi koncertekre. A legfiatalabb karmester a venezuelai Gustavo Dudamel volt 2017-ben, Thielemann pedig az újévi koncertek 78 éves történetében az első német dirigens lehetett – bár Carlos Kleiber Berlinben született, osztrák volt. Jövőre a lett karmester, Maris Jansons lesz a következő.