irodalom;vers;Nyitott mondat - irodalom;

2019-01-06 18:08:00

Murányi Zita versei

pantomim

ütemre mozdul minden ág

figyelem a törzs pantomimját

a szélbe csavarodó indák az egykori koronák

helyén viselik az elmúlás tonzúráját

ez most egy csöpp alvilág a troli

áramszedője két sátáni ezüstszarv vagy

páros marsallbotjával az ég egyensúlyozik

a pokollal amit benépesít a kerékzaj

szénfekete szempárban lelem meg

az idejekorán elsötétülő napkorongot

várakozás közben a naplemente

is kifeszül benne az ezerkarú narancshorgony

várom hogy ismét betlehemi csillagot

hordjon a mennybolt a hófehér palást alól

kitakaródzó – itt egy-egy ágra gondolok -

hosszú fekete jégcsapokra díszként gabalyodik a hold

mégis jó irányban vagyok

mindössze néhány sarkot késik a havazás

majd ha az út végre oltalmába burkolózhatott

a fák tenyerükre ültetik az istenarcú megváltást.

amikor már…

nem érezni semmi súlyát

a lélek csöndje mennyrepesztő

harangzúgás mint fagyott zúzmara

melyben a fájdalom törékenysége

repedt meg

a jég a mindenség is

levetkőzi halhatatlan kristályszerkezetét

hogy ebben a lassan kiüresedő zajban

kint-bent orkánként süvöltsön

a megtapasztalhatatlan.

egyre elesettebb

nézni egy decemberi tölgyet

ágai közé felhők gömbölyödtek

lombbá gyűrve a porhavat

fölötte ahol a havazás

is megtorpant mintha fölsejlő szilánkja

lenne a mennyországnak a néma eget

az utolsó pelyheket hátukon a fény

még szivárvánnyá merevedhet

ahogy a fa agancsai közül némán kiszakadnak

a föld felé zuhanva lassan vörösével

itatja át őket a virradat ahogy erdővé

dagadó fájdalmával mint egy elejtett

pettyes őz

egyre elesettebb a vérző fatörzs.