Trükkös kocsmáros vágta át a betörőt

Publikálás dátuma
2019.01.03. 14:39
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A vendéglősnek régi ismerőse reklámtábláját kínálták eladásra: belement az üzletbe, de csak azért, hogy csőbe húzza a tolvajt.
Orgazdának adta ki magát egy egri söröző vezetője, és így tudott lebuktatni egy betörőt - derül ki a helyi járási ügyészség közleményéből. Az eset még tavaly júniusban történt, az ügy vádlottja, egy 25 éves férfi hajléktalanként bolyongott Egerben, miután barátnője egy veszekedés után kitette a szűrét. 
A férfi egy raktárépület közelében aludt, majd – hogy némi pénzhez is jusson – betörésre szánta el magát: lefeszítette a rácsot az épület egyik ablakáról, és az üveget beütve bejutott a raktárba. A helyiségből egy neontáblát lopott el, amit azonmód át is vitt a szomszédos sörözőbe, hogy túladjon rajta. 
A söröző tulajdonosa azonnal felismerte a táblát, ami egykori kollégája cégéreként lógott az utcán, de nem leplezte le a betörőt. Inkább belement a játékba: 2500 forintért megvette a táblát, majd azt is megjegyezte, hogy szívesen vásárolna még hasonló holmikat. 
A sikerén felbuzduló betörő már fordult is vissza a raktárhoz újabb beszerző körútra, de ekkor titokban már a kocsmáros is követte – útközben értesítette a tábla gazdáját, valamint a rendőrséget is. Míg a rendőrök megérkeztek, a vendéglátós egy ismerősével elállta a raktár ablakát, a tolvaj így kelepcébe került. Az általa okozott kár megtérült, és a tábla is visszakerült jogos tulajdonosához. A 25 éves férfit elfogták, és kihallgatták; az egri járási ügyészség később kisebb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás miatt emelt ellene vádat. A vádhatóság közérdekű munka kiszabását kérte a fiatal vádlottra, és részleges vagyonelkobzást is szükségesnek tartottak - az ügyben azonban az illetékes bíróság fog dönteni.
Szerző

Családi tragédia Kisgyőrön

Publikálás dátuma
2019.01.03. 13:40
Képünk illusztráció
Fotó: Kállai Márton
Két fivért találtak holtan egy kisgyőri családi házban, a haláluk körülményeit a rendőrség vizsgálja.
rendőrök lakossági bejelentést követően mentek ki 2019. január 2-án az esti órákban egy kisgyőri ingatlanhoz, mert a bejelentő elmondása szerint nem látta egy ideje az ott lakó testvérpárt. A kiérkező járőrök a házban megtalálták a két férfi holttestét. A gyanú szerint a testvérek között konfliktus alakult ki, amelynek során a fiatalabb bántalmazta idősebb fivérét, aki a helyszínen elhunyt. Ezek után a fiatalabbik testvér önként vetett véget életének. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja az ügy körülményeit.  
Szerző

Felborult egy autó az ütközés erejétől a XVIII. kerületben (fotó)

Publikálás dátuma
2019.01.03. 13:01

Fotó: police.hu
Az elsődleges információk szerint senki nem sérült meg.
Eddig tisztázatlan körülmények között 2018. január 3-án 10 óra 57 perckor Budapest XVIII. kerületében, a Nefelejcs utcában két autó összeütközött - írja a rendőrség honlapján. A balesetben az egyik autó felborult, az elsődleges információk szerint senki nem sérült meg. A rendőrök a műszaki mentés és a helyszínelés idejére a balesettel érintett útszakaszt lezárták.
Szerző