festmény;Munkácsy Mihály;milliárdok;Golgota;

2019-01-09 16:21:29

Vége a kálváriának: hárommilliárd forintért megvette az állam a Golgotát

A kormány jó ideje próbálta meggyőzni a tulajdonost, hogy "minden körülmények között érdemes megállapodni a magyar állammal." Ezzel Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájának mindhárom darabja magyar kézen van.

Véget ért a Golgota kálváriája, a magyar kormány 3 milliárd forintért megvette Pákh Imre amerikai-magyar műgyűjtőtől Munkácsy Mihály festményét - ezt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter jelentette be mai kormányülés szünetében, tudósít az atv.hu. A kép a debreceni Déri Múzeumba kerül majd, Munkácsy Krisztus-trilógiájának másik két darabja mellé: az Ecce homo című festmény a múzeum tulajdonában van, míg a Krisztus Pilátus előtt című alkotás korábban a kanadai Art Hamiltoné volt, de az MNB 2015-ben megvette.   

A Golgota megvásárlása régóta a kormány napirendjén volt. A Magyar Nemzeti Bank 2015-ben 6 millió dollárt (átszámítva mintegy 1,7 milliárd forintot) ajánlott a képért, Pákh Imre viszont ennek az összegnek a másfélszeresét (kicsivel több, mint 2,5 milliárdot) kért, miután pedig megszakadt a párbeszéd a felek közt, a tulajdonos bejelentette, elviszi a képet Debrecenből. Azonban a nemzeti örökségvédelmi központ védetté nyilvánította a festményt, megakadályozva ezzel, hogy Pákh  külföldre szállíthassa a Golgotát. Az intézkedést akkor Lázár János kancelláriaminiszter azzal indokolta: „Szerettük volna Pákh urat meggyőzni ezzel a barátságos lépéssel is, hogy minden körülmények között érdemes megállapodni a magyar állammal”, "zsarolni nem hagyjuk magunkat!".

Szerintem meg fogunk tudni egyezni - ezt már Gulyás Gergely mondta tavaly júniusban az egyik kormányinfón az ATV kérdésére, miszerint megvásárolja-e az állam Munkácsy Golgotájat Pákh Imrétől.  Azt, hogy a festmény előbb-utóbb úgyis a magyar államhoz kerül, legkésőbb Gulyás Gergely egyik akkori mondata után lett egyértelmű: "A miniszterelnök úr határozott szándéka, hogy szeretnénk megvásárolni a képet” - mondta sokat sejtetően a miniszter. Nos, az alku most, 3 milliárd forintos áron, ami egyébként a Pákh által 4 éve kért összegnél valamelyest magasabb, meg is köttetett.