ellenzék;tüntetések;kormányellenes;rabszolgatörvény;

Tényleg megállhat az ország szombaton

Egyre több helyszín csatlakozik valamilyen formában a január 19-i tüntetésekhez. A szocialista párt legalább 39 városban lesz jelen mozgósító erőként, míg a szakszervezetek száznál is több demonstráló településről beszélnek.

Ahogy azt mi is megírtuk, január 19-én szombaton folytatódik a decemberben indult kormányellenes tüntetéshullám. Az összes megyeszékhelyen szerveznek megmozdulásokat, amelyeken a rabszolgatörvény és a munkavállalók növekvő kiszolgáltatottsága ellen, a méltányos munkafeltételekért, bérekért demonstrálnak, de más településeken is várhatók tiltakozások. A szervezők arra kérnek minden „magáért, családjáért és Magyarországért felelősséget érző polgárt, hogy csatlakozzon a megyeszékhelyeken és a többi városban szerveződő demonstrációkhoz, vagy akár szervezze meg azt saját településén.”

A felhívás pedig minden jel szerint hallgató fülekre talál, hiszen Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László nemrég úgy nyilatkozott, több mint 140 településről jelezték, hogy csatlakoznak a kezdeményezéshez, a szám pedig folyamatosan nő.

Harangozó Tamástól, az MSZP országgyűlési képviselőjétől megtudtuk, a szocialista párt a péntek kora délutáni összesítés szerint 39 városban lesz jelen valamilyen megmozdulás szervezőjeként vagy társszervezőjeként.

Ezen demonstrációk helyszíne, kezdési időpontja és "jellege" megyénkénti bontásban:

Bács-Kiskun megye

Baja, 15:00: utcai flashmob

Kecskemét, 15:30: utcai tüntetés (Vasútkertből a Kossuth térre, ahol 17 órától beszédek hangzanak el)

Baranya megye

Pécs, 14:30: demonstráció (a Barbakántól indulva)

Békés megye

Orosháza, 14:00: útlezárás

Békéscsaba, 15:00 vonulásos séta (az OBI áruháztól a Városháza elé)

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Miskolc, 14:00: demonstráció (Centrum Áruáz, Szent István tér)

Sátoraljaújhely, 14:00: félpályás útlezárás a 37-es főúton

Csongrád megye

Makó, 14:00: forgalomlassító tüntetés

Fejér megye

Székesfehérvár, 17:30: félpályás forgalomlassítás két útszakaszon

Győr-Moson-Sopron megye

Mosonmagyaróvár, 9:30: félpályás útlezárás a 86-os úton

Győr, 14:00: félpályás útlezárás

Sopron, 15:00: tüntetés a Tűztorony közelében

Hajdú-Bihar megye

Berettyóújfalu, 11:00: tüntetés, útlezárás a 42-es főúton

Debrecen és Hajdúszoboszló között, 15:00: félpályás útlezárás Ebes közelében

Hajdúdorog és Hajdúnánás között, 15:00: félpályás útlezárás

Heves megye

Eger, 11:00: demonstráció a Kerecsend felé vezető úton

Jász-Nagykun-Szolnok megye

Szolnok, 13:30: forgalomlassító autós vonulás és 15 órától tüntetés a Jubileum téren

Komárom-Esztergom megye

Dorog-Esztergom, 10:00: félpályás útlezárás a 10-es úton

Tatabánya, 15:00: tüntetés

Nógrád megye

Salgótarján, 8:30: autós felvonulás, demonstráció

Balassagyarmat, 10:00: félpályás útlezárás a város nyugati részén

Pest megye

Érd, 9:00: szórólapos akció a piacnál, majd 15 órától forgalomlassító autós demonstráció a Tesco áruháznál

Gödöllő, 10:00: forgalomlassító demonstráció Szabadság tér-Erzsébet park között

Somogy megye

Kaposvár, 15:00: demonstráció (Európa park)

Siófok, 16:00: demonstráció a Vásárcsarnok elől indulva

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Fehérgyarmat, 9:00: félpályás útlezárás

Nyíregyháza, 13:00: félpályás útlezárás

Kisvárda, 14:00: félpályás útlezárás (Városmajor utca)

Záhony, 15:00: demonstráció

Tolna megye

Szekszárd, 13:00: félpályás forgalomlassítás

Tamási, 13:30: félpályás forgalomlassítás a 61-es úton

Vas megye

Szombathely, 15:00: demonstráció a belvárosban

Veszprém megye

Ajka-Bakonygyepes, 9:00: félpályás útlezárás a 8-as úton

Veszprém, 13:00, tiltakozó autós vonulás a városban, majd 15 órától tiltakozó rendezvény

Zala megye

Keszthely, 10:00: félpályás forgalomlassítás

Zalaegerszeg, 15:00: félpályás forgalomlassítás

Nem marad ki a tiltakozási hullámból a főváros sem. A "Budapest Blokád" címmel meghirdetett demonstráció iránt több ezren érdeklődnek a Facebookon. A szervezők célja, hogy álljon le Budapest. Azért, hogy megbénítsák a város közlekedését, a tüntetők négy különböző csomópontban – a Blaha Lujza téren, az Oktogonon, a Hősök terén és a Szabadság híd budai hídfőjénél – gyülekeznek majd szombaton dél tájban, hogy aztán a Clark Ádám térre vonuljanak. Ott csatlakoznak azokhoz, akik már délutántól kivetítőn nézik az országos tüntetések közvetítéseit. Itt 14 óra után várhatóan felszólal majd mások mellett Nagy Blanka, az a diáklány, aki a NER-t bíráló szavai miatt a kormánypropaganda célkeresztjébe került.

Külföldön is lesznek tiltakozások: a Hazajöttünk túlórázni nevű Facebook-csoport gyűjtése szerint tüntetnek majd Amszterdamban, Bernben, Oslóban, Hágában, Londonban, Swanseaben, Stuttgartban, Dublinban, Münchenben, Bécsben, Hamburgban és Berlinben is.