gyilkosság;Inárcs;

2019-01-30 13:27:28

Inárcsi gyilkosság: rosszul lett a vádlott, felfüggesztették az ülést

A bíró március 4-ére tűzte ki a meghallgatás folytatását.

Rosszul lett az inárcsi családsegítő megölésével vádolt férfi szerdán a Budapest Környéki Törvényszéken tartott előkészítő ülésen, ezért a meghallgatását március 4-én folytatják – közölte a bíróság az MTI-vel.

A vádlott az ülésen nem tagadta meg a vallomástételt, de meghallgatása közben rosszul lett, ezért a bíróság felfüggesztette az ülést és mentőt hívott. Miután az ülést nem lehetett folytatni, az eljáró bíró március 4-ére tűzte ki az előkészítő ülés és a vádlotti meghallgatás folytatását – olvasható a közleményben.

A hatóságok korábbi tájékoztatása szerint a férfi feleségével közösen neveli három gyermekét, akik közül kettő kiskorú, az egyik fogyatékossággal élő. A szülők többféle jogcímen összesen mintegy 59 millió forint tartozást halmoztak fel.

Az ügyészség januárban a vádemeléssel kapcsolatban közölte: a férfi Inárcson épített családi házat devizahitelből. A hitelválság után megemelkedett törlesztőrészleteket azonban nem tudta fizetni, ezért végrehajtás indult, a házat elárverezték, és a családnak 2018. június végéig ki kellett költöznie.

A vádlott 2018 májusában segítséget kért lakhatásuk megoldásához az inárcsi önkormányzattól, ekkor fordult a családsegítő szolgálathoz. A Dabasi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ inárcsi kirendeltségének családsegítője többféleképpen próbált neki segíteni, de az asszonynak nem sikerült azonnal beköltözhető átmeneti otthont biztosítania.

A vádlott felesége 2018. július 10-én közölte, hogy a gyermekekkel rokonokhoz költözik. A férfi egy átvirrasztott éjszaka után másnap reggel bement a családsegítő irodájába egyeztetni a szakemberrel, vita robbant ki közöttük, a férfi kést vett elő a táskájából és nyakon szúrta a nőt, aki rövid időn belül meghalt. Ezután a vádlott átment a közelben levő polgármesteri hivatalba és feladta magát.

A vádirat azt is tartalmazza, hogy a férfi korábban rendőrként lőszereket szerzett, amelyeket a nyugdíjba vonulása után nem adott le, ezek tartására nem volt engedélye. A lőszereket a 2018. július 11-én tartott házkutatás során megtalálták.

A Pest Megyei Főügyészség a büntetőügyben közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés és lőszerrel való visszaélés miatt nyújtott be vádiratot.