egészségügy;influenza;lapszemle;

2019-02-01 07:35:00

Két vállra fektette az influenza Nógrádban az intenzív ellátást

Megteltek Nógrádban az intenzív osztályok, az egész megye szabad ágy nélkül maradt.

Nincs olyan nap, amikor Budapesten és Pest megyében minden intenzív osztály probléma nélkül működik. Most éppen az influenza fektette két vállra az intenzív betegellátást, és maradt egy egész megye szabad intenzív osztályos ágy nélkül. Ez derül ki a Nógrád Megyei Kormányhivatal által kiadott január 28-i tájékoztatásból, amelyet az országos tisztifőorvos asszonynak címeztek – állítja Kunetz Zsombor ovos-egészségpolitikai szakértő a 444.hu-n közzétett írásában.

Mint írja az agyi katasztrófa ellátás sincs jobb helyzetben. Csütörtökön a Budapesten és Pest megyében működő tizenegy stroke-centrumból négy mondta le a betegek fogadását különböző indokokkal. Stroke esetében élet- és életminőség-mentő lehet a minél előbbi ellátás, ezért akár egy ilyen központ kiesése is komoly időveszteséget okozhat, ezért a beteg már nem lesz alkalmas a speciális ellátásra, így akár élete végéig ápolásra szorulhat, míg az időben elvégzett beavatkozással talán teljesen meggyógyulhatott volna.

A Népszava ismertette korábban azt a január eleji tiszti főorvosi  körlevelet, melyben az ÁNTSZ utód hivatala utasított 22 fővárosi kórházat, hogy biztosítsák folyamatosan az intenzív ellátást.  Ha pedig már minden lélegeztető gépük foglalt, azaz osztályaik megteltek, mint ahogyan ez az év utolsó napjaiban már be is következett, akkor „maguk kötelesek gondoskodni a saját ellátási területükhöz tartozók intenzív ellátásáról.” Akit pedig a hatóság ellenőrei azon kapnak, hogy alaposabb ok nélkül utasította vissza az ilyen betegek fogadását, az 500 ezer forintos bírságot kaphat – derül ki az ÁNTSZ helyébe lépett Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által a tisztifőorvos nevében kiküldött „hatósági” levélből.