Magyar nap a pszichiátrián

Keresztes Zoltán pszichiáter rendelőjében megszaporodtak a politikus tartalmak. A Díványra, magyar! előadáson erről, és a kormányt dicsőítő tömegek lelkiállapotáról, a diktatúra túlélésének a technikáiról is beszélt.

„Megőrizni az autonómiát. Nem félni, nem bepucsítani. És nem próbálni egyetlen Fidesz-hívőt sem meggyőzni: nem fog sikerülni.” Hát ennyi lenne Keresztes Zoltán pszichiáter, pszichoanalitikus, az est előadójának válasza. Így kell túlélni a liberális gondolkodást felszámoló diktatúrákat úgy, hogy valamit megőrizzünk önmagunkból.

Hallom én az ország pszichoanalitikai diagnózisára írt receptet, de nem értem. Már hogy ne félnénk?! Ha erre a frusztrált őrületre rámegy még tizenkét év, akkor egy újabb emberöltő sínyli meg az unortodox országlást. Már hogy lehetne feladni a meggyőzés esélyét?! Hárommillió ember nem hihet abban, hogy autópályán haladunk a Maseratival, miközben élesen látjuk, hogy csak egy tuningolt kocka-Ladánk van, és az a nagy valami előttünk nem a dicső célkapu, hanem brutális betonfal.

Nemzethasítás

Találó nevet kapott a pszichológiai keresztségben az az önvédő reflex, amivel az ember a legádázabb sanyarúság közben is megmagyarázza, hogy neki tulajdonképpen sose volt még jobb. Mocsárban gázol ugyan szügyig, de képes lelkendezni, hogy be szépen süti a fejét a nap. Elmegy ugyan több milliárd a korrupcióra, felbecsülhetetlen a kára az európai renomé romlásának, de legalább nincs migránsterror és halálsikoly, leszámítva a mellényzsebmédia perverz riogatását. Ez a hasítás. A magyarázat arra, miért csak a jót látja, de a hibát soha sem Orbán Viktor rendszeréből egy nagy és lelkes tömeg.

Negyvenketten ülünk a szobaeseményen, mi, válaszra éhes magyarok. A szabadság kis köreiből (Bibó) a kicsit egészen komolyan vettük. Keresztes Zoltán pszichiáter, pszichoanalitikust beszél arról, mi történik az országunkkal-világunkkal. Tényleg két jómadár, Finkelstein és Birnbaum (FB1G) tette ezt velünk, vagyis velük? Hogy lehet, hogy harminc évvel a diktatúra bevégeztével azok a szabadság hóhérai, akik kikiáltották a köztársaságot anno domini 1989? Hogy lehet egy öreg filantróp spekuláns a magyarázat minden búra-bánatra? Miért nem kéri ki magának a nép, hogy évi 90 milliárd forintért gyökérlábú protozoának (egysejtű véglény) nézi a közmédia? Nyolc év lejtmenet (vagy szabadesés?) után sok a kérdés. De a kétségbeesés sem kevés, hiszen a világ en bloc látszik megőrülni. Mint egy rossz álomban, amerikai elnök lehet a demagóg populista pozőr, ugyanez a demagóg populizmus darabolja szét Európát a Brexit-flexszel és menekülők tengerbe fúlását helyeslő keresztény tömegekkel, és egy kormánnyal, amely az alaptörvény asztalától az üldözött keresztények államtitkárságáig rajzolta meg közelmúltunk nyomorult groteszkjét.

Van zsákodban korrupció

„Az elmúlt 2-3 évben látványosan megjelent a pszichiátriai rendelésre járók témái között a politika. Ezt a tényt én nagyon riasztó jelnek látom.” Innen indulunk Keresztes Zoltánnal, (aki nem vállal politikusokat), és aki a ’90-es években a Lipót rezidenseként a XV. kerületi leánynevelde pengenyelő fiataljain edződött, és aki ki másnál kezdhetné, mint Sigmund Freud eseteinél. És egy másik pszichoanalitikusnál, aki szerint a modern világ népességének 25 százaléka érintett valamiféle személyiségzavarban. Statisztikailag minden családban van egy problémás eset. Az egyik magyarázatot a kötődéselmélet adja meg. A kötődés gyermekkorban alakul ki nagyjából fél és nyolcéves kor között, és egy szerető, biztonságot nyújtó családot és ugyanilyen anyát feltételez: a kötődés az anyához a legerősebb. Minél több, a lelkiállapotával kapcsolatos pontos tükrözést kap egy gyerek, annál boldogabb és annál egységesebb a személyiségfejlődése. Egy kis mentális hátizsákot kap tehát mindenki, és ha ezt a működő család jól megrakja, ha a gyerek biztonságosan kötődik, akkor – hogy a pszichiáter hasonlatát tovább vigyük –, ezek a kis hamuba sült pogácsák mindenhová elkísérik. Nem kell megenni, elég a zsebbe nyúlni, és megtapogatni őket. Minél kisebb és üresebb a mentális hátizsák, annál inkább sodorható és manipulálható az ember, és annál válik a saját identitásával hadilábon álló személyiséggé. A fájdalmas törődetlenség mellett még az értelmes, tehetséges emberek is labilis identitásúak lesznek, alacsony frusztráció- és szorongástűrő kapacitással.

„Ha kiszámítható, szeretetet és biztonságot adó interakciók veszik körül a gyereket, akkor kicsi az esélye annak, hogy felnőttkorban korrumpálhatóvá (corruptibility) válik” – mondja a pszichiáter. De ez a korrumpálhatóság nem feltétlenül a pénz elfogadását jelenti jogosulatlan előnyökért, hanem bármilyen torz értékközösséggel azonosulást. Az labilis és nem autonóm egyén tud elvtelenné válni, így lesz sodorható, érdekvezérelt és rövid távú életstratégiákon dolgozó.

Vajon az agyondolgozott (és túlóratörvénnyel terhelt), ráadásul tartalékkal sem rendelkező családok mennyire képesek tartalmas hátizsákot készíteni? Bizonytalanság van bőven: az elit növekvő jóléte közepette a lakosság nagyobb részének a jövedelme nem éri él az átlagbér szintjét. A pszichiáter szerint a közérzet alakulásában a fentiekben leírt, hiányzó érzésekkel és hiányzó egymás felé fordulásokkal terhelt családi mintázatok sokat nyomnak a latban. „Minél inkább elidegenedetté válunk, és minél kevésbé találjuk meg a közösséget a másik emberrel, annál manipulálhatóbbak leszünk. Annál nagyobb kitettséget jelent ez nekünk, és a hatalom annál inkább használhatja arra ezt a populációt, amire csak akarja. A bizonytalan állapotban kevés kell ahhoz, hogy a rossz belső élményeket, ami sok szenvedést okoz, elő tudjam szedni valakiből. Pártunk és kormányunk, és Finkelstein is nagy ívben szart erre, amit végtelenül felháborítónak tartok” – fakad ki Keresztes Zoltán.

Mieink és tieitek

A személyiség fent említett korrumpálhatósága azt is jelenti, hogy az ember biztonságos közeghez akar kötődni. „Mindegy, hogy ez a közeg mennyire demagóg, mert nem ez számít, hanem az a szubjektív élmény, hogy ahová tartozom, azok a mieink. Ti meg loptok. Ez nincs messze attól, hogy én mondjam meg, ki a zsidó. Mert azt majd én eldöntöm” – magyarázza Keresztes Zoltán. Ez is a hasítás mechanizmusa. Az énvédő manőveré, ami már a gyerek fejlődő pszichológiai énjét is egyensúlyban tartja, és mentesíti attól, hogy a számára kezelhetetlen mennyiségű feszültséggel és belső konfliktussal szembe kelljen néznie.

A bizonytalanság, a valahová tartoznia akarás elkezdett társadalmi jelenséggé válni. Ez az, amivel a Finkelstein-effektusban utazók úgy élnek vissza, ahogy akarnak. Az éretlen énvédő mechanizmusok könnyű mozgósítása a szavazótábor gyűjtésére is alkalmassá válik, ellenségképpel, nyomás alatt tartással. „Cár atyuskánk megvéd minket a veszedelmes migránsoktól. Demagóg maszlag, köze nincs a valósághoz, de működik” – mondja a pszichiáter. Minél inkább bizonytalanok vagyunk, ez annál inkább jelent olyan autonómiavesztést, amiben minket használni és valamilyen cél érdekében mozgósítani lehet. Annál inkább jelennek meg előttünk hangzatos ígéretek, aminek a zászlója alá oda tudunk állni. Az az űr, ami a saját identitásunk helyén van, megtölthetővé válik.

Egyetlen dolog segít, idézi egy szociológus barátját a pszichiáter: a türelem. Ki kell várni. Ezekkel az erőkkel nem lehet szembe menni. A személyiségben megjelenő bizonytalanságban mindig lesz egy olyan pont, ahol ugrik egyet a tű a lemezen. Mint a bigott hívőknél, ahol egy idő után nem lehet tovább érvelni, mert „meg van írva”. „A bizonytalanságokat az olyan kapaszkodókkal, napközis álláspontokkal, mint a pártállás, az összetartozás, viszonylag egyensúlyban tudják tartani a felnőttnek látszó tárgyak. Ez szokott sikerülni. Ezek a sikerek pedig elvezetnek ahhoz, hogy a hasítások társadalmi szintűvé tudnak válni. Az összességében integrálatlan ember, aki nem tud szembe nézni a benne lévő, számára nehezen elfogadhatóval is, nagyon hamar a hasításhoz fog nyúlni. »Valaki hozzánk tartozik, valaki nem. Milyen hülyén gondolkodsz!«. Ez az ember nem lesz reflektív, nem gondolkodik el a másik álláspontján, hanem rögtön azt mondja: velem semmi baj, azzal van baj, aki engem rossznak lát, mert ilyenek a fekák, a cigányok, a kék szeműek, a görbelábúak. A hasítás és az odavetített ellenségesség elementáris és hatékony” – értékel a pszichiáter.

Ránézek a Soros-plakátra

A kognitív tudati kapacitások hosszú távú stabilitása, hogy ne legyünk elvtelenek semmilyen szinten, a jól narrálható identitással függ össze. Tudom, ki vagyok, és ezt el is tudom mesélni. Ha az ember ily módon jóban van saját magával, és a mentális hátizsákja sem üres, akkor kialakul egy olyan értékrendje, nézetrendszere, amiben nincsenek indulatok. Mert megtanulja, hogy „nem én vagyok az a dolog”. Nem vagyok vele egy. Nem vagyok kiszolgáltatottja. Vannak érveim mellette és ellene. Erről beszél a pszichiáter, amikor arról kérdezik, miként lehet ellenpontozni az elvakult embereket, tömegeket. A kulcs az individualizáció. Merjünk önállóak lenni, tudjuk azt mondani: nincs igazad. „Ránézek egy Soros-plakátra, és azt mondom: hülyeség. De nem kell erről meggyőzni senkit. A frontális megoldások nem vezetnek sehová, egy százalék alatt van a hatékonyságuk.

Akiknek a lelki működéseit meghatározza a hasítás, ők csak dichotómiákban, kettősségekben tudnak gondolkodni. Vagy ez, vagy az. Nincs átmenet. Ezért nem érdemes kognitív csatározásokba belemenni, mert nem lehet belőle jól kijönni. A jó nem a meggyőzés sikere lenne, hanem az, hogy a közérzetünk ne legyen sokkal szarabb. Nem kell magunkban kárt tenni” – tanácsolja a pszichiáter. Csak az hozhat sikert, ha a hívő magától ütközik a valósággal, ő mondja ki a saját ambivalens érzését, kételyét.

Ismerős kérdés, egy újabb a negyvenkettektől: „Ezt a regnáló hatalmat csak egy ugyanilyen regnáló hatalom tudja leváltani?” Keresztes szerint igen. Ez a hatalom minket tükröz. A mi megvezethető gondolkodásunkat. És amíg nem változunk, addig a hatalom minősége sem változik.

Hát: nincs az a pszichiátriai szakrendelés, ahol az első ülés sikeres. De erről nem fogok meggyőzni senkit.