nepszava.hu;
MTA;nyílt levél;Palkovics László;
2019-02-08 11:52:22
Haladéktalanul állítsák le az átszervezést és adják vissza az MTA autonómiáját - kérik nyílt levélben a magyar művészeti élet és az oktatás képviselő Palkovics László innovációs minisztertől és a Fidesz-kormánytól. Összesen 566-an írták alá a levelet, köztük ismert művészek, rendezők, zenészek, szakmájukban elismert kutatók, akadémikusok és tanárok.
- fogalmaz a levél, ami az Akadémiai Dolgozók Fóruma alulról szerveződő, az akadémiai kutatóhálózatban foglalkoztatottak érdekeit védő szervezet honlapján jelent meg. Mint írják, az alkotó- és előadóművészi, illetve tanári munkánkhoz nélkülözhetetlen a tudományos alapú, hiteles kutatásokra épülő történelmi, irodalomtörténeti, zenetörténeti, régészeti, művészettörténeti, filozófiai, néprajzi tudás. Ezek legfőbb letéteményesei az akadémiai kutatóintézetek.
- idézik fel a Palkovics-modellként is emlegetett, frissen bevezetett eljárást, ami nem csak a bölcsészeket, de még a természettudósokat is lehetetlen helyzetbe hozta. A kaotikus helyzet méltatlan Magyarországhoz, írják, és szolidaritásért kiált. Mindezért az Akadémia átszervezésének befejezését kérik a kormánytól és Palkovicstól, illetve azt, hogy
Aki szívesen böngészné az 566 nevet, megkeresve köztük kedvenc íróit, publicistáit, vagy éppen tanárait, megteheti: a teljes levél ezen a linken érhető el (pdf).