Fidesz;republikánusok;EPP;

2019-03-06 20:20:43

Kiálltak a franciák a Fidesz néppárti tagsága mellett

A Republikánusok elnöke a széttöredezéstől félti az EPP-t. Azután nyilatkozott, hogy kiderült: Orbánék már Le Pen szélsőjobboldali EP-pártcsaládjával tárgyalnak.

A francia néppárti tagpárt, a Republikánusok EP-listavezetője nem dobná ki a Fideszt az EPP-ből - írja a brit Express nyomán a hvg.hu. François-Xavier Bellamy azzal érvelt, a Fidesz kizárásával megindulhatna a széttöredezettség az EPP keleti és nyugati pártjai között.

- fogalmazott Bellamy, miután hétfőre egyébként már kilenc országból 12 tagpárt kérte hivatalos levélben Joseph Daul EPP-elnököt, hogy szabaduljon meg attól a párttól, ami miatt 7. cikkelyes eljárást is indított már az Európai Parlament Magyarország ellen.

Szintén szerdán derült ki, hogy a magyar kormánypárt már tárgyal a többek közt a francia Marine Le Pen Nemzeti Gyűlése által fémjelzett szélsőjobboldali EP-frakció, a Nemzet és Szabadság Európája (ENF) tagságáról. Jelenleg 34 képviselő tartozik ide, vagyis a Fidesz mostani 12 helye, amelyet a legóvatosabb becslések szerint is megtarthatnak, vagy akár növelhetnek is a májusi voksoláson, igencsak értékes lenne számukra. Ide tartozik egyébként Matteo Salvini olasz kormánypártja, és a Brexitért felelős brit UKIP is.

Az előzetes várakozásokkal szemben, nem került napirendre a Fidesz kizárásának kérdése az Európai Néppárt szerda délelőtti brüsszeli frakcióülésén.

Manfred Weber, a pártcsalád frakcióvezetője egyébként három feltételt szabott a Fidesz maradásának: be kell fejeznie az EU-ellenes megnyilvánulásokat, bocsánatot kell kérnie a néppárt tagjaitól, mert egy hétvégi lapnyilatkozatában “hasznos idiótáknak” nevezte őket, és biztosítania a CEU budapesti működését.