Verona;homofób;Novák Katalin;orosz befolyás;

2019-03-13 17:57:57

Homofób, oroszbarát szervezet kongresszusán mondhat beszédet Novák Katalin

A remek moszkvai kapcsolatokat ápoló World Congress of Families már Budapesten is haknizott, méghozzá az Orbán-kormány támogatásával. A barátság a jelek szerint megmaradt.

Március utolsó hétvégéjén rendezik meg Veronában a 13. Családok Világkongresszusát (World Congress of Families - WCF), a rendezvény mottója: A változás szele - Európa és a globális család- és életvédelmi mozgalom. A rendezvényen részt vesz Olaszország szélsőjobboldali belügyminisztere, Matteo Salvini és  Lorenzo Fontana családügyi miniszter is. Utóbbi azzal szerzett magának nemzetközi hírnevet, hogy el akarta töröltetni a rasszizmusellenes törvényt Olaszországban. Részt vesz még a programon a nyíltan idegengyűlölő kormányzó, Luca Zaia, és az Olasz Testvérek (FdI) párt elnöke, a bevándorlásellenes Giorgia Meloni. Magyar szempontból pedig a legfontosabb hír, hogy a rendezvényen beszédet mond Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára is – mutat rá a 444.hu.

A kapcsolat korántsem új a magyar kormány és a WCF között: ét évvel ezelőtt ezt a világkongresszust Budapesten tartották - a magyar kormány rendkívül lelkes támogatásával. A WCF a Családok Budapesti Világtalálkozója nevű programsorozat része volt, az eseményt Orbán Viktor nyitotta meg, beszédet mondott Novák Katalin nevében Pacsay-Tomassich Orsolya, az Emmi felelős helyettes államtitkára, és az akkor még emberminiszter Balog Zoltán is. 

A családbarátnak mondott, homofób és oroszbarát szervezetet a szélsőséges amerikai Allan Carlson találta ki még 1997-ben, több mint 80 országban vannak jelen, és a témához kapcsolódó legsúlyosabb arcokkal turnéznak szerte a világban.

A Veronai kongresszuson beszédet mond Dmitrij Szmirnov orosz ortodox esperes is, aki korábban kannibáloknak nevezte az abortuszon átesett nőket. Ő a 2017-es budapesti kongresszuson azt mondta, a nők „igáslóvá tétele” - ez azt jelenti, hogy dolgoznak - valami ördögi terv része. Fontos tétele még, hogy a nők és a férfiak nem egyenlőek, és hogy semmiképp sem kéne hagyni, hogy a meleg és leszbikus párok örökbe fogadhassanak. 

Az előadók között van Alekszej Komov. Róla a Népszava írta meg itthon először, hogy egy abortusz és genderszak-ellenes petíciós oldal, a Magyarországon is egyre jobban nyomuló CitizenGO kuratóriumi tagja, és kapcsolatban áll a milliárdos orosz ortodox oligarchával, a Putyin kedvenc üzletemberének tartott Konstanin Malofejevvel. De Citizengo kuratóriumi-tag a WCF társalapítója, Brian Brown is.

Brown egyébként úgy tartja, a homoszexuálisok életstílusa egészségtelen, illetve hogy az orosz iskolákban tartott szexuális felvilágosító órák Soros György tervének részei. Novák Katalinon kívül még egy nő tart előadást a kongresszuson, a nigériai Theresa Okafor, aki az egyik legnagyobb támogatója volt annak a 2014-ben elfogadott nigériai törvénynek, mely szerint a homoszexuális embereket akár 14 éves börtönbüntetésre lehet ítélni pusztán szexuális orientációjuk miatt. Emellett ellenzi a fogamzásgátló tabletta és az óvszer használatát - egy olyan országban, ahol több mint 3 millió HIV-fertőzött él, jegyzi meg a 444.hu.