Balaton;Tarlós István;Red Bull Air Race;

2019-03-20 09:53:13

Red Bull Air Race: miután Tarlós kirakta, a balatoni civilek tiltakoznak ellene

A verseny levegő- és vízszennyezéssel jár, ráadásul a tó természetes úton nem tud úgy megtisztulni, mint a Duna - többek között ezzel érvelnek, akik nem szeretnék, ha Zamárdiban rendeznék meg a repülős futamokat.

 Ha a napokon át, ismeretlen mértékű zaj-, lég- és vízszennyezéssel járó rendezvény veszélytelenségét nem bizonyítják előre, akkor a gazdasági előnyök és érvek nem mérlegelhetők, vagyis sem a bevétel, sem az országimázs növelése nem érv a környezeti veszélyeztetés ellenében – hivatkozik a Legfelsőbb Bíróság 1999. május 13-i ítéletére a Nők a Balatonért Egyesület. A civil szervezet szerint ugyanis a Red Bull Air Race zamárdi futama sokkal több kárt okoz, mint hasznot hoz, s emiatt tiltakoznak a verseny balatoni megtartása ellen.

Március elején vált biztossá, az idén Zamárdiban rendezik meg a Red Bull Air Race repülőverseny magyarországi futamát. A lakossági panaszok miatt Tarlós István tavaly nyáron jelentette ki, amíg ő a főpolgármester, nem lesz több futam Budapesten, az idén február elején pedig hivatalossá vált, a főváros nem engedélyezi a futam megtartását.

A szervezők ezek után kezdtek új helyszínt keresni az eseménynek, s a tárgyalások után végül Zamárdi lett a befutó. Csákovics Gyula, a somogyi kisváros polgármestere lapunknak elismerte, nem egyeztettek előzetesen a helyiekkel, illetve az üdülőtulajdonosokkal a rendezvény befogadásáról, de a településnek hatalmas reklámot, s komoly bevételt jelent majd az esemény, melyre százezer vendéget várnak.

- A zöld ombudsman a budapesti versennyel kapcsolatban megállapította, a környezeti terhelés miatt a rendezvény megtartása belvárosban, sűrűn beépített, lakott területen egészséges környezethez való joggal nem egyeztethető össze – áll a NABE közleményében, mely megjegyzi: nemcsak Zamárdiban, de a tó környékén is hatalmas zaj lesz, s nemcsak a verseny idején, hanem már előtte, az edzések alatt is. A verseny levegő- és vízszennyezéssel jár, ráadásul a tó természetes úton nem tud úgy megtisztulni, mint a Duna. – Amíg ezekre a kérdésekre nincs érdemi, hatósági válasz – jelenti ki a közlemény –, addig az Alaptörvényre és más jogforrásokra alapozva az egyetlen lehetséges jogkövető magatartás a légi parádé elleni tiltakozás.