Blöff

Nem tudni, volt-e akár csak egyetlen igaz pillanata is annak a néppárti választmányi ülésnek, ahol végül a Fidesz tagságának felfüggesztéséről döntöttek. Arra viszont nyugodtan föltehetünk egy nagyobb összeget, hogy az Orbán-féle, az utólagos kommunikációban drámainak lefestett végjáték a bohózat kategóriába tartozik. 
„Ott volt a kezemben a Fidesz kilépéséről szóló levél a vita során” - mondta erről a miniszterelnök az Origónak; az idézetet a hirado.hu (a közmédia hírportálja) is átvette, de egyiküknek sem jutott eszébe, hogy rákérdezzenek, mit is tartott a markában a kormányfő. Kilépési nyilatkozatot biztosan nem, hiszen – amint azt a Népszava megírta – a kormánypárt egyetlen illetékes testülete sem hozott döntést sem a kilépésről, sem a bent maradásról, anélkül pedig bármilyen dokumentum legfeljebb annyit ér, amennyit a papír, amire ráírták. 
Tudjuk, hogy Orbán Viktor szereti azonosítani magát a Fidesszel – olykor a nemzettel meg az országgal is -, de ha tényleg valamiféle papír lobogtatásával befolyásolta az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportjának határozatát, akkor jogi értelemben csupán ügyesen blöffölt. Bár kevéssé valószínű, hogy erre az ügyességre európai párttársai büszkék lesznek, és nekünk, magyar választóknak sincs okunk rá. A trükk körülbelül annyira volt tisztességes, mint az az újabban terjedő csalási forma, amikor rovott múltú autónepperek a megvásárolandó kocsi hűtővizébe fáradt olajat öntve próbálnak árcsökkentő „géphibát” mímelni. 
De korántsem biztos, hogy ez volt az egyetlen, vagy akár a legnagyobb átverés a kérdéses ügyben. Magyarországon egyre többen értik – sőt ez a német közszolgálati tévé Orbán-kabaréjának tanúsága szerint Európában is elég ismert ahhoz, hogy poénokat lehessen felhúzni rá –, hogy a 2010 óta tartó pávatánc lényege: az EU látszatkeménykedések után rendre tudomásul veszi az Orbán-kormánynak az uniós szabályokat meg a magyarok jogait durván sértő húzásait, cserébe az európai (főként német) cégeknek Magyarországon biztosított előnyökért. Az már a mi szegénységi bizonyítványunk, hogy ezt a produkciót a hazai közönségnek gazdasági szabadságharc címmel lehetett eladni. Az úgynevezett uniós alapértékek szempontjából sem érdektelen ugyanakkor, hogy a biznisz a fenti feltételekkel azért működhetett, mert Brüsszelben az Európai Néppárt – Kereszténydemokraták nevű pártcsoport védőernyőt tartott a jogtipró kormány fölé. 
Ezúttal azonban nem az a kérdés, hogy mennyire tartjuk a fenti gyakorlatot gusztusosnak (semennyire), vagy hogy látunk-e érdemi különbséget a Fidesz-EPP összjáték szereplői és mondjuk az újkori gyarmatosítók meg a nekik rabszolgákat eladó afrikai törzsfőnökök morálja között (nem). Hanem az, hogy működik-e az a bizonyos védőernyő most, a Fidesz állítólagos felfüggesztése idején is. Ez a következő hetekben-hónapokban ki fog derülni, sőt vasárnap, amikor Orbán már megint úgy Brüsszelezett, mint aki tudja, hogy kamu az egész, talán már látszott is. Ebben az esetben a néppárt nem áldozat, hanem társtettes a szélhámosságban.
Frissítve: 2019.03.26. 09:15

Trianon és Schmidt Mária

Azt kérte köszöntő levelében Kásler Miklós emberminiszter a Nemzeti Múzeumban Trianonról kezdődött kétnapos tudományos konferencia részvevőitől: segítsenek megérteni a történteket, mert Trianon tragédiája velünk él, s mert fontos a nemzeti összefogás, hiszen a Kárpát-medence csak akkor volt sikeres, ha béke és összefogás jellemezte. Legyen hát béke és összefogás, aminek alapja a 99 éve történtek kapcsán az lehetne: a magyar nemzet soha nem fogja ezt az igazságtalan békét elfogadni, de tudomásul kell vennie Trianont, mert azon változtatni nem lehet. S amikor megpróbálták, az csak a nemzet újabb tragédiájához vezetett. Egyetértve Kásler miniszterrel, azt gondoljuk, Trianon okainak, következményeinek feltárása, elemzése a történészek dolga. Az azonban nem segíti a nemzet tájékozódását, egységének megteremtését, ha akadnak történészek, akik erős kormányhátszéllel, a történelem olyan átértelmezésébe kezdenek, ami nem szolgál mást, csupán a jelenlegi hatalom ideológiájának megalapozását. Értjük, hogy mindez azért is fontos a kormányzatnak és szellemi holdudvarának, hogy „ellensúlyozza” a létező szocializmus negyven évének történelemszemléletét, de nem tudjuk elfogadni, a „tisztára sikálás” akaratát, hogy a nemzet történelmét saját kultúrharcuk megvívásának eszközévé silányítsák. Tegnap Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója előadásában – a történelem sajátos értelmezésével - azt mondta: „az első világháború Magyarország számára azáltal vált tragédiává, hogy az ország nem találta a megfelelő embert, akinek a vezetésével megvédhette volna magát. A régi elit elvesztette a háborút, az új elvesztette a békét”. Aztán a Horthy-kultusz ébresztésének nem titkolt szándékával kijelentette: „Horthy Miklós visszaadta a nemzet önbecsülését, három gróf, Bethlen István és Teleki Pál miniszterelnök, valamint Klebelsberg Kuno kultuszminiszter pedig segített megmenteni az országot, megtartani a nemzetet. A megmaradáshoz szükség volt a két világháború közötti politikai elit jó teljesítményére.” Eltekintve attól az apróságtól, hogy ha ez az új politikai elit elvesztette a békét, akkor miben is áll a jó teljesítménye, újra el kell mondanunk: Horthy, habár a szövetségesek nem tekintették háborús bűnösnek, mint az ország kormányzója, legfőbb hatalma és méltósága, mérhetetlen felelősséget visel azért, hogy revíziós politikájával Magyarország sorsát a hitleri, náci Németországhoz kötötte. (Talán nem volt véletlen a német-ellenes Bethlen visszavonulása, Teleki öngyilkossága.) Horthy – és rendszere – felelős nemcsak a zsidó állampolgárok első jogfosztásáért Európában, több mint félmillió zsidó magyar állampolgár legyilkolásáért, hanem a Don-kanyarban odaveszett második magyar hadsereg katonáiért is. Bárhogy próbálja Schmidt Mária magyarázni, történészként a tényeket ismernie kell, tudhatja, hogy így csak az ellentéteket szítja, a nemzeti összefogást, a megnyugvást nem fogja segíteni a XXI. század Európájában. Értjük: a jobboldalnak szüksége van történelmi gyökerei megtalálására, hogy szellemi legitimitását erősítse. Nem a mi dolgunk tanácsokat adni ebben, de úgy gondoljuk, nem kellene követnie az előző rendszer módszertanát, hogy tetszése és érdekei szerint forgatja ki a történelmet.
Szerző
Friss Róbert

Európai törésvonalak

A magyar kormányfő tőle szokatlanul nyugodt beszédet mondott szombaton a budapesti nemzetközi migrációs konferencián. Nem tudni, higgadt érvelésében szerepet játszott-e a Fidesz néppárti  felfüggesztése, s hogy győzelmét ünneplendő szervezték-e meg előre a konferenciát, de visszafogott logikával kritizálta az Uniót, nem ócsárolta Brüsszelt. (A rádióban vasárnap aztán gyorsan "korrigált".) Talán, ha így kezdi, talán, ha nem veszik el saját propaganda-plakáterdejében, talán, ha előbb jut arra, hogy nem veti alá a „hosszú távon fenyegető demográfiai mutatókat” a „hirtelen teendőknek”, annak, hogy saját autoriter hatalmának megerősítésére használja fel a migrációt, akkor másképp alakul Brüsszel és a Fidesz viszonya is. 
Úgy tűnik, Orbán ráébredt, a menekültügy Unió-ellenes propagandája nem húzza ki az EP-választásokig, ami meghozná a jobboldal európai győzelmét, ő pedig elkerülhetné, hogy Európa a menekültkérdéssel palástolni kívánt valódi gonddal, a magyar demokrácia romjaival kezdjen foglalkozni. Az Európai Néppártnak – a Sargentini-jelentést megszavazó EP nyomában - kezdettől ezt kellett volna számon kérnie. Az európai értékeket, a parlamentarizmus lebontását. Mert Európát nem a menekültkérdés kezelése osztja meg, hanem az: akarunk-e nemzetállami polgárok mellett európai polgárok is lenni, vagy elhisszük az autoriter vezetők nemzetállami szuverenitást abszolutizáló meséit, s bezárkózunk a nemzetállami zárványokba, ahol magányos büszkeséggel nemcsak a jövendölt menekültáradattal szemben leszünk kiszolgáltatottak, de mély integráció nélkül életképtelennek is bizonyulnánk. 
Igaz: az Európai Néppárt a Fidesz tagságának felfüggesztésével érdek- és nem értékalapú döntést hozott, amit a közelgő EP-választások diktáltak. Az, hogy a Néppártnak minden szavazatra szüksége lehet, s az, hogy Manfred Weber a szocialisták, liberálisok, zöldek szavazatai nélkül nem lehet Európa következő bizottsági elnöke. 
Ha pedig így van, s a Néppárt nem merte kimondani, hogy a Fidesz politikájának nincs helye Európában, hanem az európai pártpolitika miatt továbbra is modus vivendit keres Budapesttel, akkor megismétli a konzervatívok XX. századi végzetes tévedését. Hogy jobban fél a baloldaltól, mint a jobboldali autoriterektől, akik viszont nem félnek látensen a szélsőjobb felé nyitni, miközben szidják azt. 
Frans Timmermans, az EP szociáldemokrata frakciójának elnöke és csúcsjelöltje a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak azt mondta: jelenleg nem hajlandó tárgyalni a Néppárttal az EU Bizottságának jövendő vezetéséről, mert azt látja, hogy az EPP-ben jobboldali alternatívát keresnek. „Mindaddig, amíg Weber nem mondja ki világosan, hogy nem működik együtt a szélsőjobbal, addig nincs miről beszélnem vele” – mondta.
Az Unió jövőjét meghatározó legfőbb törésvonal, amit a magyar kormányfő a menekültkérdéssel igyekezett elfedni: vagy győznek az európai demokratikus erők májusban, vagy úrrá lesz a kontinensen az autoriter jobboldal, és akkor Orbán minden most kikényszerített higgadt szavát elnyeli az archívumok sötétje.
Szerző
Friss Róbert
Frissítve: 2019.03.25. 09:04