irodalom;Takács Zsuzsa;Aegon-díj;

2019-03-27 12:56:32

Takács Zsuzsáé az Aegon Művészeti Díj

Magyarország egyik legnagyobb pénzjutalommal járó, magánalapítású irodalmi elismeréséről döntöttek.

Rábíztuk azokra a döntést, akik értenek hozzá, ez a díj nem arról szól, hogy a mecénás választ magának udvari bolondot – az Aegon Magyarország Zrt. elnök-vezérigazgatója, Zatykó Péter szerdán ekként hangsúlyozta az Aegon Művészeti Díj szakmaiságát, amely nem mellesleg az egyik legnagyobb pénzjutalommal – hárommillió forinttal – járó, magánalapítású irodalmi elismerés Magyarországon. Az Aegon által évenként felkért szakmai zsűri mindig az előző év kiemelkedő, kortárs szépirodalmi alkotását jutalmazza. Idén erre tizennegyedik alkalommal került sor, a zsűrit ezúttal Kálmán C. György kritikus, E. Csorba Csilla művészettörténész, Eszes Valéria magyar-történelem szakos középiskolai tanár, Gács Anna kritikus, Kulcsár-Szabó Zoltán tanszékvezető egyetemi tanár, Lévai Balázs filmrendező és Ott Anna irodalomszervező alkotta.

Idén a könyvkiadók több mint nyolcvan kötetet jelöltek a díjra, a döntősök listájára tíz könyv került fel. Dragomán György Rendszerújra, Garaczi László Hasítás, Kemény István Nílus, Krusovszky Dénes Akik már nem leszünk sosem, Mán-Várhegyi Réka Mágneshegy, Márton László Két obeliszk, Simon Márton Rókák esküvője, Szvoren Edina Verseim, Takács Zsuzsa A Vak Remény, valamint Tolnai Ottó Szeméremékszerek (A két steril pohár) című kötete.

Az Aegon Művészeti Díjat idén Takács Zsuzsa A Vak Remény című verseskötete nyerte el. A könyv mintegy ötven év verseit tartalmazza, elején a legújabb, Vak Remény-versekkel. Takács Zsuzsa egészségügyi okokból nem tudott jelen lenni az eredményhirdetésen, ad íjátadó gálát április 8-án a budapesti Katona József Színházban tartják.

 

A diákok körében az elmúlt években újra szezonja lett a verseknek – számolt be az eredményhirdetésen Eszes Valéria, az Eötvös József Gimnázium igazgatóhelyettese. Április 11-től, a kötészet napjától pedig chatbotok (beszélgető robotok) is fogják népszerűsíteni azokat a verseket, az Aegon Művészeti Díj közelébe kerültek – árulta el Zatykó Péter.

Takács Zsuzsával interjúnk a Népszava pénteki számának Nyitott mondat mellékletében lesz olvasható.