Rossz boltot csinált Európa a Roszatommal

Nincs olyan EU-tagállam, amely nyert volna azzal, hogy az orosz atomóriással dolgoz(tat)ott – állítja az EP zöld frakciója által készíttetett Fenyegető függőség című tanulmány.

Európában nincs problémamentes atomerőmű-építkezés. Finnországban az Olkiluoto 3 esetében az eredetileg becsült 2,5 milliárd eurós ár helyett 9,6 milliárdnál járnak, amihez (legalább) hét éves csúszás is társul. Franciaországban a Flamanville 3 szintén hét éves késedelmet szedett eddig össze, miközben a 3 milliárd eurós ár a háromszorosára nőtt. A mohi atomerő két új blokkját 2013-ra akarták megépíteni – most 2019-2020 a becslés, az ár pedig 2,8 milliárd helyett valahol 6 milliárd körül fog megállni. A másik folyamatban lévő finn projekt, a Hanhikivi 2020-ra készült volna el, de legjobb esetben is csak az építési engedélye lesz kész addigra, és már rég leállították volna csődöt jelentve, ha Oroszország időközben nem szerez jelentős részesedést benne.

Mindez az európai zöldek (Greens/EFA) friss Roszatom-tanulmányából derül ki, mint ahogyan az is, hogy Paks2-t ugyanúgy nyilvános pályázat nélkül kapta meg a Roszatom, mint Hanhikivit. „A magyar szerződés egyik legkritikusabb pontja a 2026-ban kezdődő visszafizetés, amiről kezdetben azt gondolták, hogy addigra a reaktorok termelni fognak, ám a csúszások miatt ma már egyértelmű, hogy meg kell kezdeni a törlesztést, mielőtt még a blokkok a hálózatra kapcsolódnának” - írja az anyag, azt is hozzátéve: a helyzet Magyarországra nézve hátrányos, Oroszországot viszont nem aggasztja. „Finnországhoz hasonlóan a magyar nukleáris hatóság is küzd azzal a problémával, ami a benyújtott engedélyezési dokumentáció minőségéből, az orosz nyelvtudás hiányából és az orosz illetve a magyar szakemberek eltérő felkészültségéből adódik” - áll a szövegben. A tanulmány arra is kitér, hogy a Roszatom fölvásárolta azt a magyarországi gyártókapacitást, amelynek esélye lenne alvállalkozóként beszállni a beruházásba, így esélytelen a szerződésben közös szándékként szereplő 40 százalékos magyar beszállítói arány elérése. (Azt is jelzi ugyanakkor az elemzés, hogy az orosz cég mindenütt lehetőséget biztosít a helyi oligarcháknak valamilyen fokú részvételre.)

Bulgária egy másik jó példa arra, hogyan avatkoznak be az oroszok a tagállami és az uniós nukleáris politikába. A Roszatom-részvételű, félbehagyott Belene-projekt az EU legdrágább atomkudarca, amely eddig 620 millió euróba került, és a Roszatomon kívül a tanulmány szerint mindenki rosszul járt vele.

Felmutatható sikerek nincsenek, számszerűsíthető veszélyek viszont vannak – állapítja meg a tanulmány. A francia nukleáris kutatóintézet kalkulációi szerint Európa közepén egy súlyos nukleáris baleset 450 milliárd euró (135 ezermilliárd forint) lehet, részben a más országokra átterjedő károk miatt. A kelet-európai atomerőművek viszont a magas kockázatú, de alacsony összegre biztosított létesítmények közé számítanak, Pakson például az anyagban szereplő kármérték századára sem nyújt fedezetet a felelősségbiztosítás.

Épp a biztonság iránti növekvő igény (és annak megfizettetése) az egyik tényező, ami kiszorítja a nukleáris energiát a piacról. A szöveg szerint Németország az Energiewendével (az atomerőműveket zöldenergiára cserélő, 2002-ben indult programmal) voltaképpen szerencsejátékba kezdett, de mára egyértelműen nyerésben van, mivel az atom ára meredeken nő, a zöldenergiáé viszont csökken. A német példát hasonló megfontolásból azóta Belgium és Svájc is követte. A folyamatot ráadásul nem a 2011-es fukusimai katasztrófa indította el – az csupán felgyorsította a meglévő trendet, főleg az atomenergia kockázatának beárazásával és a költséges biztonsági fejlesztések kikényszerítésével. A változás a Roszatomot új generációs reaktorok kifejlesztésére késztette (ebbe a kategóriába tartozik a Paksra tervezett két új blokk is), és az igen magas árú fejlesztések az orosz gyártót átmenetileg szinte monopolhelyzetbe hozták, főleg azzal, hogy komplex (kivitelezési és finanszírozási) csomagokat kínál. A Roszatom-erőművek azonban eddig csak papíron bizonyultak olcsónak – a valóságban semmivel sem kerülnek kevesebbe, mint az Areva, a Westinghouse és a Hitachi gyártmányai –, és a tényleges árat nem mindig képesek megfizetni a megrendelők (ez vezetett a bolgár atomberuházás bedőléséhez).

Az Oroszországban és Fehéroroszországban megépült új Roszatom-erőművekről viszont az derült ki, hogy a megvalósult formában nem exportképesek, azaz nem lennének engedélyeztethetőek az EU-ban. Maga a Roszatom nem egy klasszikus állami cég, hanem egy sajátos hibrid: nem csak az orosz atomenergia-ágazatért, hanem a nukleáris fegyverek szektoráért is felelős. A vállalat az aktuális orosz hatalomhoz lojális, ez az érdek mindig felülírja az üzleti szempontokat. Az átláthatósági kifogások is részben ide vezethetőek vissza: Oroszország nem írta alá a környezeti adatok nyilvánosságáról szóló Aarhusi Egyezményt, és nem is kívánja betartani, miközben az az uniós tagállamokban a nemzeti jog része – viszont a Roszatom képes az európai kormányokat rákényszeríteni a saját érdekeinek elfogadására. Ebből is adódik, hogy a vállalat a korábban a szovjet gazdaságtól függő Finnországon kívül egyedül a volt keleti blokk országaiban tud Európában üzletet kötni.

Visszapattanó ellenzéki lövedékek

Sorozza az ellenzék a kormányt a tervezett paksi beruházás kapcsán, ám a szóbeli lövések rendre lepattannak Süli János Paks 2 ügyi miniszterről, aki ugyanakkor védőbeszédeiben rendre egy-egy új információt is elrejt. Legutóbbi, szekszárdi, az MTI idézte felszólalása során például azt tudhattuk meg tőle, hogy a beruházás csúszását az Európai Unióval is engedélyeztetik: az új időpont ezután válik nyilvánossá. Jelenleg – a 2014-ben tett, 2023-2024-es ígéretekhez képest – az utolsó, hivatalos határidő 2026-2027. Azóta csak arról nyilatkoztak, hogy csúsznak, de az új dátum titok. Így azt se árulják el, mikor készül el a munkálatok megkezdéséhez alapvetően szükséges létesítési engedélykérelem. (Miközben az iratot az Országos Atomenergia Hivatal több mint egy év alatt bírálja el, a hatóság szerint a beadásra jogosult, állami Paks II Zrt. még ez évre sem jelzett benyújtási szándékot.)

Ezen túlmenően Süli János szinte naponta elismétli, hogy a kormány fix, 12,5 milliárd euróból fel fogja építeni a két, egyenként 1200 megawattos paksi atomblokkot, mert szerinte „olcsó, időjárásfüggetlen blokk csak atomerőmű lehet”. Ez tételes valótlanság. Az atomblokk a kormány saját számításai szerint is csak a mostani lakossági tarifánál jóval magasabb áramár mellett térül meg, illetve számos más erőműtípus is időjárásfüggetlen. Bár utalt az időjárásfüggő napelemek robbanásszerű hazai terjedésérére – ami szerinte jól megfér az atomerőművel -, afelett átsiklik, hogy a szakértők zöme a kevésbé napsütéses vagy éjszakai időszakokra, illetve kiugró igények kielégítésére éppenséggel gáz- vagy más megújulóenergia-alapú erőműveket javasol a kevésbé szabályozható atom helyett. Bár két héttel ezelőtti parlamenti Süli János felszólalásában azt állította, hogy a kormány a szélenergia mellett is elkötelezett, ez alighanem nyelvbotlás, hisz a kabinet három éve – a szakértők teljes értetlenségétől övezve - lényegében betiltotta ilyen típusú, környezetkímélő áramtermelők építését. Bevett, ám téves kormányzati érvelés a háromszor magasabb német áramár is. A németek ugyanis az ottani, a hazainál több nagyságrenddel előrébb tartó megújulós fejlesztések költségeit – társadalmi egyetértés mellett – az ipar helyett a lakossági árra hárították. Vagyis az ottani díjat nem a termelés módja, hanem a különböző extra járulékok emelik. A – ma már jórészt megújuló-alapú – német áram nagykereskedelmi ára ugyanakkor jóval alacsonyabb, mint nálunk. Eladdig, hogy olykor akár 0 euróra is leesik.

Az ellenzéki kérdésekkel élen járó, LMP-s Demeter Márta, illetve a független Szél Bernadett érdeklődött az iránt is, hogy a csúszás tükrében hol tartanak az orosz államtól a beruházásra felvett, tízmilliárd eurós hitel 2026 március 15-i visszafizetési kezdőidőpontjának átütemezési tárgyalásai. A válaszok szerint ugyanakkor a kormány továbbra is elkötelezett a szerződés mellett, mivel – amiként azzal már éltek is - 90 napon belül, a piacról olcsóbban felvett források segítségével, az az oroszok felé kamatmentesen törleszthető. Mivel Süli János már tavaly kilátásba helyezte a hitelvisszafizetési időpont-módosítással kapcsolatos tárgyalásokat, a válaszokból leginkább az a következtetés vonható le, hogy azokról mindeddig nem jutottak dűlőre. - Marnitz István