Rossz boltot csinált Európa a Roszatommal

Publikálás dátuma
2019.03.29. 06:45
Európában a volt szovjet érdekszférán kívül eddig nem sikerült orosz atomerőművet eladni
Fotó: ROSATOM
Nincs olyan EU-tagállam, amely nyert volna azzal, hogy az orosz atomóriással dolgoz(tat)ott – állítja az EP zöld frakciója által készíttetett Fenyegető függőség című tanulmány.
Európában nincs problémamentes atomerőmű-építkezés. Finnországban az Olkiluoto 3 esetében az eredetileg becsült 2,5 milliárd eurós ár helyett 9,6 milliárdnál járnak, amihez (legalább) hét éves csúszás is társul. Franciaországban a Flamanville 3 szintén hét éves késedelmet szedett eddig össze, miközben a 3 milliárd eurós ár a háromszorosára nőtt. A mohi atomerő két új blokkját 2013-ra akarták megépíteni – most 2019-2020 a becslés, az ár pedig 2,8 milliárd helyett valahol 6 milliárd körül fog megállni. A másik folyamatban lévő finn projekt, a Hanhikivi 2020-ra készült volna el, de legjobb esetben is csak az építési engedélye lesz kész addigra, és már rég leállították volna csődöt jelentve, ha Oroszország időközben nem szerez jelentős részesedést benne. Mindez az európai zöldek (Greens/EFA) friss Roszatom-tanulmányából derül ki, mint ahogyan az is, hogy Paks2-t ugyanúgy nyilvános pályázat nélkül kapta meg a Roszatom, mint Hanhikivit. „A magyar szerződés egyik legkritikusabb pontja a 2026-ban kezdődő visszafizetés, amiről kezdetben azt gondolták, hogy addigra a reaktorok termelni fognak, ám a csúszások miatt ma már egyértelmű, hogy meg kell kezdeni a törlesztést, mielőtt még a blokkok a hálózatra kapcsolódnának” - írja az anyag, azt is hozzátéve: a helyzet Magyarországra nézve hátrányos, Oroszországot viszont nem aggasztja. „Finnországhoz hasonlóan a magyar nukleáris hatóság is küzd azzal a problémával, ami a benyújtott engedélyezési dokumentáció minőségéből, az orosz nyelvtudás hiányából és az orosz illetve a magyar szakemberek eltérő felkészültségéből adódik” - áll a szövegben. A tanulmány arra is kitér, hogy a Roszatom fölvásárolta azt a magyarországi gyártókapacitást, amelynek esélye lenne alvállalkozóként beszállni a beruházásba, így esélytelen a szerződésben közös szándékként szereplő 40 százalékos magyar beszállítói arány elérése. (Azt is jelzi ugyanakkor az elemzés, hogy az orosz cég mindenütt lehetőséget biztosít a helyi oligarcháknak valamilyen fokú részvételre.) Bulgária egy másik jó példa arra, hogyan avatkoznak be az oroszok a tagállami és az uniós nukleáris politikába. A Roszatom-részvételű, félbehagyott Belene-projekt az EU legdrágább atomkudarca, amely eddig 620 millió euróba került, és a Roszatomon kívül a tanulmány szerint mindenki rosszul járt vele. Felmutatható sikerek nincsenek, számszerűsíthető veszélyek viszont vannak – állapítja meg a tanulmány. A francia nukleáris kutatóintézet kalkulációi szerint Európa közepén egy súlyos nukleáris baleset 450 milliárd euró (135 ezermilliárd forint) lehet, részben a más országokra átterjedő károk miatt. A kelet-európai atomerőművek viszont a magas kockázatú, de alacsony összegre biztosított létesítmények közé számítanak, Pakson például az anyagban szereplő kármérték századára sem nyújt fedezetet a felelősségbiztosítás. Épp a biztonság iránti növekvő igény (és annak megfizettetése) az egyik tényező, ami kiszorítja a nukleáris energiát a piacról. A szöveg szerint Németország az Energiewendével (az atomerőműveket zöldenergiára cserélő, 2002-ben indult programmal) voltaképpen szerencsejátékba kezdett, de mára egyértelműen nyerésben van, mivel az atom ára meredeken nő, a zöldenergiáé viszont csökken. A német példát hasonló megfontolásból azóta Belgium és Svájc is követte. A folyamatot ráadásul nem a 2011-es fukusimai katasztrófa indította el – az csupán felgyorsította a meglévő trendet, főleg az atomenergia kockázatának beárazásával és a költséges biztonsági fejlesztések kikényszerítésével. A változás a Roszatomot új generációs reaktorok kifejlesztésére késztette (ebbe a kategóriába tartozik a Paksra tervezett két új blokk is), és az igen magas árú fejlesztések az orosz gyártót átmenetileg szinte monopolhelyzetbe hozták, főleg azzal, hogy komplex (kivitelezési és finanszírozási) csomagokat kínál. A Roszatom-erőművek azonban eddig csak papíron bizonyultak olcsónak – a valóságban semmivel sem kerülnek kevesebbe, mint az Areva, a Westinghouse és a Hitachi gyártmányai –, és a tényleges árat nem mindig képesek megfizetni a megrendelők (ez vezetett a bolgár atomberuházás bedőléséhez). Az Oroszországban és Fehéroroszországban megépült új Roszatom-erőművekről viszont az derült ki, hogy a megvalósult formában nem exportképesek, azaz nem lennének engedélyeztethetőek az EU-ban. Maga a Roszatom nem egy klasszikus állami cég, hanem egy sajátos hibrid: nem csak az orosz atomenergia-ágazatért, hanem a nukleáris fegyverek szektoráért is felelős. A vállalat az aktuális orosz hatalomhoz lojális, ez az érdek mindig felülírja az üzleti szempontokat. Az átláthatósági kifogások is részben ide vezethetőek vissza: Oroszország nem írta alá a környezeti adatok nyilvánosságáról szóló Aarhusi Egyezményt, és nem is kívánja betartani, miközben az az uniós tagállamokban a nemzeti jog része – viszont a Roszatom képes az európai kormányokat rákényszeríteni a saját érdekeinek elfogadására. Ebből is adódik, hogy a vállalat a korábban a szovjet gazdaságtól függő Finnországon kívül egyedül a volt keleti blokk országaiban tud Európában üzletet kötni.

Harc a határidőkkel

A tanulmány szerint a Finnországban és Magyarországon is tapasztalható engedélyezési nehézségek fő oka az, hogy a Roszatom nem rendelkezik megfelelő mennyiségű és felkészültségű szakemberállománnyal. Azt is nehezen fogadja el, hogy míg a volt szovjet rendszerben az engedélyezés rugalmas folyamat volt – ahol a terveket a kivitelezés közben is lehet módosítani –, az európai szisztémában az engedélyezési tervtől már nehéz eltérni. 2016 decemberében az Orbán-kormány orosz nyomásra megpróbálta ezt a posztszovjet engedélyezési szisztémát becsempészni a magyar atomtörvénybe, majd Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselőjének brüsszeli beadványa nyomán, az Európai Bizottság beavatkozásának hatására visszakozott. A bécsi Biztonsági és Kockázati Tanulmányok Intézete a finn és a magyar engedélyezési gyakorlatot vizsgálva azt állapította meg, hogy Finnországban a benyújtott papírok megfelelősége, Magyarországon pedig emellett az atomenergia-hivatal elégtelen személyi kapacitása is lassítja a papírmunkát. Közben a beruházót és a hatóságot is nyomás alá helyezi, hogy a már benyújtott terveket adott határidőn belül el kell bírálni: ez sietséghez és a biztonsági szempontok háttérbe szorulásához vezet. A magyar parlament a kormány indítványára most éppen az engedélyezési határidők ismételt csökkentésére készül, vagyis a hatóságokon lévő nyomást fokozná. Jávor szerint ez aligha szolgálja a biztonságot; a politikus jelenleg vizsgálja, van-e ismételt vétólehetősége az uniós intézményeknek.

TRAFÓHÁZ ALAPOZÁSA PAKSON - Épül a szegény ember atomerőműve

Visszapattanó ellenzéki lövedékek

Sorozza az ellenzék a kormányt a tervezett paksi beruházás kapcsán, ám a szóbeli lövések rendre lepattannak Süli János Paks 2 ügyi miniszterről, aki ugyanakkor védőbeszédeiben rendre egy-egy új információt is elrejt. Legutóbbi, szekszárdi, az MTI idézte felszólalása során például azt tudhattuk meg tőle, hogy a beruházás csúszását az Európai Unióval is engedélyeztetik: az új időpont ezután válik nyilvánossá. Jelenleg – a 2014-ben tett, 2023-2024-es ígéretekhez képest – az utolsó, hivatalos határidő 2026-2027. Azóta csak arról nyilatkoztak, hogy csúsznak, de az új dátum titok. Így azt se árulják el, mikor készül el a munkálatok megkezdéséhez alapvetően szükséges létesítési engedélykérelem. (Miközben az iratot az Országos Atomenergia Hivatal több mint egy év alatt bírálja el, a hatóság szerint a beadásra jogosult, állami Paks II Zrt. még ez évre sem jelzett benyújtási szándékot.) Ezen túlmenően Süli János szinte naponta elismétli, hogy a kormány fix, 12,5 milliárd euróból fel fogja építeni a két, egyenként 1200 megawattos paksi atomblokkot, mert szerinte „olcsó, időjárásfüggetlen blokk csak atomerőmű lehet”. Ez tételes valótlanság. Az atomblokk a kormány saját számításai szerint is csak a mostani lakossági tarifánál jóval magasabb áramár mellett térül meg, illetve számos más erőműtípus is időjárásfüggetlen. Bár utalt az időjárásfüggő napelemek robbanásszerű hazai terjedésérére – ami szerinte jól megfér az atomerőművel -, afelett átsiklik, hogy a szakértők zöme a kevésbé napsütéses vagy éjszakai időszakokra, illetve kiugró igények kielégítésére éppenséggel gáz- vagy más megújulóenergia-alapú erőműveket javasol a kevésbé szabályozható atom helyett. Bár két héttel ezelőtti parlamenti Süli János felszólalásában azt állította, hogy a kormány a szélenergia mellett is elkötelezett, ez alighanem nyelvbotlás, hisz a kabinet három éve – a szakértők teljes értetlenségétől övezve - lényegében betiltotta ilyen típusú, környezetkímélő áramtermelők építését. Bevett, ám téves kormányzati érvelés a háromszor magasabb német áramár is. A németek ugyanis az ottani, a hazainál több nagyságrenddel előrébb tartó megújulós fejlesztések költségeit – társadalmi egyetértés mellett – az ipar helyett a lakossági árra hárították. Vagyis az ottani díjat nem a termelés módja, hanem a különböző extra járulékok emelik. A – ma már jórészt megújuló-alapú – német áram nagykereskedelmi ára ugyanakkor jóval alacsonyabb, mint nálunk. Eladdig, hogy olykor akár 0 euróra is leesik. Az ellenzéki kérdésekkel élen járó, LMP-s Demeter Márta, illetve a független Szél Bernadett érdeklődött az iránt is, hogy a csúszás tükrében hol tartanak az orosz államtól a beruházásra felvett, tízmilliárd eurós hitel 2026 március 15-i visszafizetési kezdőidőpontjának átütemezési tárgyalásai. A válaszok szerint ugyanakkor a kormány továbbra is elkötelezett a szerződés mellett, mivel – amiként azzal már éltek is - 90 napon belül, a piacról olcsóbban felvett források segítségével, az az oroszok felé kamatmentesen törleszthető. Mivel Süli János már tavaly kilátásba helyezte a hitelvisszafizetési időpont-módosítással kapcsolatos tárgyalásokat, a válaszokból leginkább az a következtetés vonható le, hogy azokról mindeddig nem jutottak dűlőre. - Marnitz István
Témák
Roszatom Paks II.

Határtalan bevásárlások - dübörög a boltturizmus

Publikálás dátuma
2019.03.28. 07:30

Fotó: Draskovics Ádám
Már évi öt millió alkalommal kerekednek fel a magyarok kifejezetten azzal a céllal, hogy a határ túloldalán bevásároljanak. A legtöbb pénzt Ausztriában költik el.
Eintausend gramm Schinken, bitte! – kér egy kiló sonkát a márciusi síelésre érkező férfi az egyik osztrák síközpont szupermarketjében. Az eladó a biztonság kedvéért visszakérdez, jól hallotta-e, mert az osztrák vevői nem szoktak ilyen mennyiségben vásárolni. De azért nincs meglepve. A vásárló nemzetiségét ugyanis nem csak jellegzetes akcentusa árulja el, de a síruháján virító piros-fehér-zöld színű kokárda is. A férfira a felesége még rá is szól, vegyen inkább több sonkát, biztosan el fog fogyni. A szomszédos pultnál azután vesznek még többféle sajtot, szintén legalább egy kilónyit, majd elégedetten távoznak.  Nem ritka jelenet ez az osztrák boltokban: a hosszú hétvégékre vagy síelni átruccanó magyarok a kisebb osztrák üzletek előtt olykor még az utcán is sorban állnak, hogy feltöltsék osztrák áruval otthoni készleteiket. Nagy népszerűségnek örvendenek körükben a kiváló minőségű sajtok, amelyek ára épp csak egy kicsit magasabb a hazainál. A tej, a vaj, a tejföl is kurrens árunak számít. De nem csak élelmiszert, hanem ruhaneműt is gyakran vásárolnak a magyarok Ausztriában – főképp leárazáskor. A burgenlandi kereskedők oly mértékben számolnak már a magyar vásárlókkal, hogy a „Sonder Angebot”-ot, vagyis az akciókat magyar nyelven is hirdetik az interneten és más közösségi felületeken, de a helyi sajtótermékekben is – meséli a Sopronban élő nyugdíjas pedagógus, Térei Mária. Szerinte ezeken a 40-70 százalékos leárazásokon nagyon jó minőségű ruhadarabokhoz juthatnak hozzá a vásárlók, a magyar árakhoz képest olcsóbban. A soproniak nagy része persze  beszél németül, így számukra a német nyelvű hirdetések sem jelentenek akadályt. Pláne, hogy a város polgárainak jelentős része Burgenlandban, Bécsben vagy a távolabbi tartományokban dolgozik.  A bevásárlóturizmus ugyanakkor nem egyirányú: Burgenlandból - de már a távolabbi osztrák tartományokból is - leginkább a fodrászhoz, műkörmöshöz, pedikűröshöz ruccannak át Magyarországra. Az osztrákok szívesen jönnek át ebédelni vagy vacsorázni is a határ menti városok vendéglőibe. Térei Mária szerint az osztrák adagoknál jóval bőségesebb magyar porciók jelentik számukra a fő vonzerőt. Sopronban az utóbbi időben rengeteg olasz, francia, és természetesen magyar fogásokat kínáló étterem nyílt. A minőséggel azonban akad némi probléma – mondja. A helyi vendéglősök persze nem csodálkoznak ezen, amikor ezzel szembesítjük őket. Hiszen – mint mondják - jóformán havonta cserélődik a személyzet. A határ menti településeken ez minden szolgáltatási ágazatra igaz. Az éttermek azonban különösen megsínylik ezt, hiszen nehéz úgy színvonalas vendéglőt működtetni, ha a személyzet a pincértől a szakácsig - a magyar jövedelem többszöröséért - Ausztriába távozik. Mégpedig olyan gyorsan, hogy az újakat gyakorlatilag betanítani sincs idő.   

Magyar beteg Ausztriában

Régóta járnak át osztrák szomszédaink fogorvosi kezelésekre a határhoz közeli magyar városokba – Sopronba, Kőszegre, Szombathelyre –, a régióban erre már valóságos iparág épült. Az utóbbi években egyre jelentősebb ugyanakkor az ellenkező irányú – Magyarországról Ausztriába irányuló – egészségügyi turizmus is. A nyugat-dunántúli határ menti településeken élő tehetősebb magyarok egyre nagyobb számban veszik igénybe a burgenlandi, bécsi, de még más osztrák tartományok egészségügyi szolgáltatásait is. Hiába van ugyanis a nagyobb hazai városokban kórház, ha kevés ott az orvos és a nővér. Magyar egészségügyi dolgozókkal sokkal inkább találkozni viszont az osztrák intézményekben. Így a külföldi kezelésnél az sem gond már, ha valaki nem beszél németül. 

Bankolás a Lajtán túl

Számos soproni már osztrák pénzügyi szolgáltatásokat vesz igénybe a hazaiak helyett. Ennek legfőbb oka, hogy a jövedelmét is a szomszédból kapja, így azt nem is hozza haza, hanem ausztriai számlára utaltatja. Pláne, hogy jó néhány banki szolgáltatás olcsóbb is Ausztriában, mint Magyarországon. A soproni bankok ügyfélkörét az is szűkíti, hogy a fentiek miatt számos soproni nem is vehet föl hitelt, hiszen nincs magyarországi jövedelme. Osztrák számlájának és bevételeinek adatait pedig a többség nem szívesen osztja meg a magyarországi intézményekkel, így a bankokkal sem. 

Az osztrák bolt a nagy kedvenc

Csak Ausztriában 76 milliárd forintot költöttek el tavaly a vásárlási céllal egy napra kiutazó magyarok, akik egy-egy kiruccanás során átlagosan 25 ezer forint értékben vásárolnak. Ez 28 milliárd forintos növekedést jelent 2017-hez képest – derül ki a KSH statisztikáit vizsgáló Blokkk.com szakportál elemzéséből. Összességében tavaly mintegy 135 milliárd forintot költöttek el ily módon a magyarok külföldön, ami azt jelenti, hogy a magyar bevásárlóturizmus megduplázódott az elmúlt öt évben. A leglátványosabban az ausztriai költések növekednek - a tavalyi 33 milliárd forintos megugrás 85 százalékát ezek hozták - de sokan járnak át Ukrajnába, Romániába, Szerbiába  és Szlovákiába is shoppingolni. Utóbbi országban tavaly 4 milliárd forinttal nagyobb értékben – összesen 19 milliárd forintért - vásároltak a magyarok. Ezen országok fő vonzerejét a hazainál jóval alacsonyabb árak jelentik. Ukrajnában egyebek mellett a magyarhoz képest rendkívül alacsony bérek tartják az árakat is földközelben, míg a Magyarországhoz egyre inkább felzárkózó Romániában az általános forgalmi adó (áfa) kevesebb mint fele a magyarországinak. Horvátországba viszont a statisztika szerint csak nyaralni járnak a magyarok. A bevásárlóturizmusnak mélyek a gyökerei: korábban az áruhiány mozgatta, és nem is nagyon számított, hogy mi mibe kerül külföldön az adott áru. Azóta megszűnt az árubeszerzés korlátozása, és most az ár lett a fő szempont, a külföldi vásárlási kedv azonban megmaradt. A statisztikákból látszik is, hogy nem csak az elköltött összeg növekszik, hanem a határokon túli bevásárlások gyakorisága is: tavaly már több mint 5 millió alkalommal kerekedtek fel e célból a magyarok. Márpedig ez 2014-hez képest másfélszeres növekedést jelent.  A mintegy 135 milliárd forint csupán az az összeg, amit a kifejezetten vásárlási céllal kiutazó magyarok költenek el a határok túloldalán - magyarázza Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint nem könnyű különválasztani a bevásárló turizmust attól a jelenségtől, hogy rengeteg magyar jár át dolgozni is Ausztriába, és ott is vásárol be. Az ugyanakkor egyértelműen látszik az adatokból, hogy a magyar bevásárlóturizmus növekszik. Igaz, a 11 ezer milliárd forintos éves hazai kiskereskedelmi forgalomhoz képest ez a növekvő összeg sem tűnik túl jelentősnek. A Blokkk.com összeállításából ugyanakkor az is kiderül: Magyarországra is érkeznek turisták szép számban bevásárolni. Az ilyen egynapos, vásárlási célú kirándulások száma tavaly 10 millióra rúgott Magyarországon. Ezek során a turisták összesen 176 milliárd forintot költöttek el, ezen belül 60 milliárdot élelmiszerekre. A szlovákok költötték a legtöbbet: több mint 50 milliárd forintot, az osztrákok 40-40 milliárd forint körüli értékben vásároltak. A mérleget nézve tehát a bevásárlóturizmusból a magyar boltosok jártak jobban. 

Szerző
Frissítve: 2019.03.28. 11:47

A legszegényebbekkel fizettetik a legtöbbet: másfélszeres áron telik meg a falusi kosár

Publikálás dátuma
2019.03.27. 07:30
A hónap végéhez közeledve eltűnnek a vásárlók. Aki mégis betér valamelyik kisboltba, az csak a legszükségesebbeket veszi meg
Fotó: Radó Ferenc
Tizennégy év alatt 30 százalékkal csökkent a kistelepüléseken az élelmiszerüzletek száma. Ha mégis van kisbolt, a helyiek sokkal borsosabb árakkal találkoznak.
- Napi szinten itt vásárolok: tejet, kenyeret, felvágottat – mondja a jutai kísérleti lakótelep melletti vegyesboltból kilépő Kolip Jánosné, majd hozzáteszi: - Igazából itt mindent lehet kapni, de azért a nagybevásárlások miatt bemegyünk Kaposvárra. A kisboltban tényleg mindenből akad, persze nem olyan a felhozatal, mint egy városi hipermarketben, de ha valakinek éppen kifogy valamije otthon, a falusi boltban jó eséllyel megveheti, s nem kell tíz kilométert autóznia a megyeszékhely széli diszkontba. - Két éve nyitottunk, s mára már pontosan tudjuk, mire van szüksége az embereknek – magyarázza a bolttulajdonos, Csonka József. – A többség a napi kisbevásárlás miatt jön, megveszik a reggelire és vacsorára valót, a vegyiáruból a mosogatót és a hypót, de dezodort például szinte sohasem adunk el. Azt is érezni lehet, hó eleje, vagy éppen vége van, ugyanis meglátszik a forgalmon, hogy fogy a pénze az embereknek. Csonkáék Kaposvártól délre, a belső-somogyi, halmozottan hátrányos helyzetű Hencsén is vittek korábban egy kisboltot, ahol a helyiek jellemzően csak felírásra tudtak vásárolni. - Amikor megkapták a közmunkásbért vagy a segélyt, többen összeálltak, felfogadtak egy autóval rendelkező ismerőst és bementek Kaposvárra vásárolni. Egy hónapra próbáltak bespájzolni – teszi hozzá Csonka József. – A napi minimumért jöttek csak hozzánk, s hitelbe vitték a tejet és a kenyeret. A pénz nagy úr, s a falusi kisboltok egyszerűen képtelenek versenyezni a városi diszkontokkal és hipermarketekkel. Miután sokan amúgy is ingáznak a munkahelyükre, nem helyben vásárolnak, ezért a kistelepülések vegyesboltjainak forgalma drasztikusan lecsökkent. Így viszont képtelenek kitermelni a folyamatosan növekvő bérköltséget, emiatt sokkal drágábban árulnak, mint a városokban a multik, ami miatt tovább apad a vevőkör. Sok faluban már fel is adta a vállalkozó, s bezárta a boltot, ezáltal éppen a leginkább rászorulóknak szaporodtak meg a gondjaik, hiszen az idősek közül sokaknak már az is gondot okozott, hogy a boltig elballagjanak, nemhogy utazni a kenyérért, tejért. - Csak a kenyeret – feleli Sándor a jutai bolt előtt, amikor arról kérdezzük, mit szokott helyben megvenni. És persze, ha elfogy főzés közben valami, akkor is eljövök, de ez tényleg csak szükségmegoldás. A várdai kisboltban körülnézve hasonló a látvány, mint Jutában: a szükséges minimumot pakolták ki a pocokra, a felvágottas pultban is csak a legalapvetőbb fajtákat látni, a tőkehúsos pedig éppenséggel üres. Oda csak csütörtökönként érkezik áru, az is csak csirke, ha valaki marhát vagy disznót akar, megrendelik neki külön. - Gyenge a választék, meg drágább is minden, mint a városban – mondja a zsákfalu egyik nyugdíjasa. – Persze megértem, kicsiben szereznek be mindent, így drágább nekik. Kenyérből cirka húsz kiló megy el naponta a helyi boltban, tejből negyven liter. Utóbbi hetente. Persze érthető, hogy a nagy többség a városban vásárol, hiszen a normál tej 120 forinttal kerül többe, mint Kaposváron a multinál, a kispoharas tejföl egy húszassal, a kenyér kilója hetvennel, a zsemle és a kifli darabja tízzel. A legegyszerűbb sajt kilója viszont kilencszázzal, a virslié hatszázzal drágább, a kenőmájas éppen a duplája, mint a városi diszkontban, a kispoharas joghurt pedig 130 százalékkal. A tartós tej litere 110 forinttal kóstál többet, a tusfürdőé 220-szal, az alma kilója kilencvennel, egy nagy kóla 110-zel, a liszt, a cukor vagy a rizs pedig másfélszer annyiba kerül, mint az áruházláncoknál. Mint látható, éppen a napi bevásárlásoknál kosárba kerülő termékeknél a legnagyobb árkülönbség, hiszen ezeket kénytelenek helyben megvenni a falusiak, vagyis ebből származik érdemi bevétele a kereskedőknek. Ez meg is látszik a falusi boltok kínálatán alapuló kosarunk árán: a kistelepülési vegyesboltban több mint 16 és félezer forintot kellene fizetni mindazért, amit a városi diszkontban tizenegyezerért megkapnánk. Ami 52 százalékos árkülönbséget jelent – érthető tehát, miért is ül a többség autóba, s vásárol be hetekre a városokban a helyi kisbolt helyett. - Mennék én is, ha tehetném – sóhajt fel Jutában Annus néni -, de a boltig is alig tudok eljönni, nemhogy utazni a vásárlás miatt. A legtöbbször még a kisbolt sem jöhet szóba, főleg télen a mozgóboltban vásárolok. Igaz, az még a helyi boltnál is drágább, de megáll a kapu előtt, nem kell cipekednem. Amíg futja a nyugdíjból, kifizetem, ha pedig fogytán a pénz, mint most is, hát leerőlködöm magam a boltig. Száz forint a különbség csak a kenyérnél, huszadika után már nagyon számít.
A táblázatban szereplő tételek nem a cikkben említett jutai bolt árai.

Fogynak a kisboltok

Egyre kiszolgáltatottabbak a kistelepülések lakói, a legkisebb, kétezer főnél alacsonyabb lélekszámú lakóhelyeken az üzlethálózat folyamatosan csökken. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatásaiból kiderül: míg 2003-ban mindössze 44 olyan község volt, ahol nem működött üzlet, mára országosan 228 ilyen kistelepülés van. Ahol még van élelmiszerbolt, ott is egyre kevesebb: 2005-höz képest 30 százalékkal csökkent a kisközségekben lévő üzletek száma, így az akkori 17 ezer kisbolttal szemben ma mindössze 12 ezer működik. A kereskedelmi statisztikából kiderül: a kisboltok száma az utóbbi évtizedekben folyamatosan csökkent, a világválság, illetve a megszorítást követő kereskedelmi sokkok csak felgyorsították a hálózat leépülését, az utóbbi évek belső fogyasztásnövekedéséből pedig nem igazán tudtak profitálni.
A kisebb falvakban élők helyzetét az is nehezíti, hogy - mint arról korábban beszámoltunk - az országban jelenleg valamivel kevesebb mint 2400 bankfiók és több mint 7000 pénzkiadó automata működik, ám ezek többsége városokban, nagyobb településeken van. Ez azt jelenti, hogy a 3200 településből nagyjából 2500 faluban nem lehet pénzt felvenni, mert nincs se bank, se automata. A helyzet ráadásul nem javul: a jövő évig egyetlen nagybankká olvad össze a még működő 12 takarékszövetkezet és a Takarék Csoport további 3 bankja, mindez pedig racionalizálással jár együtt, így a veszteséggel működő kirendeltségeket és ATM-eket bezárják, utóbbiakból nagyjából háromszázat. Mivel ezek nagy része a kisebb településeken működik, a jövőben a kétezer fősnél kisebb településeken szinte lehetetlen lesz pénzt felvenni.  - B. Z. 

Nemcsak a vásárló, a kisboltos is többet fizet

A legkisebb, jellemzően a legszegényebb településeken a legdrágább az élelmiszer - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Van arról szóló kutatás, hogy mennyivel drágábbak a kistelepülések boltjai? Olyan hivatalos statisztika, felmérés nincs, amiből pontosan kiderülne, hogy a kistelepülések üzleteinek mekkora az átlagos árszintje a városi üzletekhez képest. Amúgy is óvatosan kell bánni a megállapításokkal: előfordul, hogy a városi nagy bolt drágább, míg vannak olyan kisboltosok, akiknek ugyan valamivel magasabb az árszintje, ám igyekeznek egy-egy terméket olcsón adni, mondhatni akcióznak a saját környékükön. Az azért az kimondható, hogy éppen a legkisebb, jellemzően legszegényebb településeken a legdrágább az élelmiszer. Mi ennek az oka? Ez két tényezőre vezethető vissza. Az egyik a beszerzés: a kisbolt csak kis tételekben tud készletezni, így nem tud árengedményt elérni a nagykereskedőnél. A másik probléma a szállítási költség, az árut ugyanis el kell juttatni a faluhelyre, így az egy termékre eső szállítási költség jóval nagyobb, mint a nagy tételben, kamionnal szállító nagy üzleteknél. Ez a világon mindenütt így működik: a kisbolt valamivel drágább, mint a nagy üzletek. Ugyanakkor nálunk néhány év alatt 132-vel nőtt a település nélküli üzletek száma. Megállhat egy ponton a kisboltok leépülési hulláma? Nehéz lenne jóslatokba bocsátkozni. Azért azt is látni kell, hogy vidéken is alaposan megváltoztak a vásárlási szokások. Például szokássá vált, hogy néhány szomszéd összeáll és pénteken vagy szombaton közösen elmennek autóval bevásárolni. Mozgóboltok elterjedhetnek a kistelepüléseken? Külföldön már kialakult ez a szolgáltatási forma és Magyarországon is van erre példa. Arról nincs hivatalos összesítés, mennyi ilyen üzlet működik. Ám a mozgóboltnak is megvannak a maga költségei, például speciális, élelmiszerhigiéniai követelménynek megfelelő autóra van szükség. Egyelőre inkább a kevert működési mód tűnik kifizetődőnek: például ha valakinek van egy kis péksége, ahonnan valahová beszállít, annak megéri, hogy útközben máshol is megáll, és ott is árusít. - Batka Zoltán
Szerző
Frissítve: 2019.04.04. 16:55