Mint a régi szép hidegháborús időkben: az orosz fenyegetéssel foglalkozik a NATO

A Fekete-tengeren is farkasszemet néz az oroszokkal az észak-atlanti szövetség, amely korához képest egészen energikus állapotban ünnepli 70. születésnapját.

A Washingtoni Szerződés aláírásának április negyedikei kerek évfordulójára az eredeti helyszínen gyűlnek össze a tagállamok külügyminiszterei, nem csupán az ünneplés végett, hanem - miként az Jens Stoltenberg főtitkár előzetes sajtótájékoztatóján elhangzott - azért is, hogy döntéseket hozzanak az orosz fenyegetés elleni határozott fellépés jegyében – csakúgy, mint a régi hidegháborús időkben –, továbbá hogy megvitassák a terrorizmus elleni harc, valamint a védelmi terhek elosztásának a kérdéseit.

Ami az oroszokat illeti, az utóbbi időben a Fekete-tenger térsége került a feszültség földrajzi centrumába, hiszen a Krím bekebelezése, majd a félszigetet az orosz szárazfölddel keleten összekötő kercsi híd megépítése erős konfliktusgerjesztő hatással járt, és a Fekete-, illetve az Azovi-tengeren időnként tesztelik egymás toleranciaszintjét az oroszok és az ukránok. Az atlanti szövetség ebben a helyzetben időszerűnek látja, hogy nyomatékot adjon Ukrajna melletti kiállásának, és erősítse haditengerészeti jelenlétét ezeken a vizeken. Így például fokozza – egyébként nem csupán Ukrajnának, hanem Grúziának is nyújtott - támogatását a parti őrség képzése, valamint az információmegosztás terén.

A külügyminiszterek politikai döntését már meg is előzte bizonyos cselekvés: számos NATO-ország hadihajója – köztük a Toronto kanadai és a Santa Maria spanyol fregatt kelt át a Dardanellákon és a Boszporuszon, hogy közösen gyakorlatozzon az ukránokkal. A feszültségélező válasz nem is maradt el: fokozott készültségbe helyezték a fekete-tengeri orosz flottát.

Az orosz fenyegetés másik, sokat vitatott eleme a közepes hatótávolságú rakéták tilalmának a megsértése, ami miatt az Egyesült Államok sem kívánja már tartani magát a szerződéses korlátokhoz. Most NATO-körben is megvitatják, hogy ez konkrétan mivel járjon.

A terrorizmus elleni harc témakörében új nemzetközi helyzet állt elő az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet által korábban ellenőrzött szíriai, illetve iraki területek teljes felszabadításával – ami persze korántsem jelenti még a terrorizmus gyökereinek az elpusztítását, miként korábban az Al-Kaidára mért csapások sem számolták fel az iszlám radikalizmus veszélyét.

A tehermegosztási vita háttere, hogy az Egyesült Államok lényegében a kezdetektől fogva egymaga állja a NATO-országok által védelemre fordított pénz oroszlánrészét – az amerikaiak részaránya az utóbbi években a kétharmad és a háromnegyed között mozgott. Ezt az egymást követő washingtoni kormányzatok már jó ideje szóvá teszik, és nógatják az európaiakat, hogy „ne csak fogyasztói, hanem szolgáltatói is legyenek saját biztonságuknak”, vállaljanak több terhet.

A bruttó hazai termék 2 százalékának védelemre fordítása régóta „politikai elvárás” a NATO-ban, ami úgy értendő, hogy nem jogi kötelezettségvállalás, és a legtöbb tagállam máig nem tartja be. Az amerikai sürgetés hangneme azonban az elmúlt évtized folyamán egyre érdesebbé vált, majd Donald Trump hivatalba lépésével „szintet lépett”: a Fehér Ház lakója nem riadt vissza a kollektív védelem elvének a feltételes megtagadásától sem arra az esetre, ha hiába követelne több pénzt az európai szövetségesektől.

Hivatalosan nem szerepel a napirenden, de óhatatlanul beárnyékolja a washingtoni NATO-külügyniniszteri találkozó hangulatát az amerikai-török fegyverkezési vita.

Az Egyesült Államok értésére adta a NATO második legnagyobb létszámú hadseregét fenntartó Törökországnak: elfogadhatatlannak tartja, hogy Ankara Sz-400-as orosz rakétavédelmi rendszert vásároljon. A török fél azonban eddig nem változtatott döntésén, és folytatja a tárgyalásokat az orosz fegyverzet megvételéről. Washington ezért leállította az F-35-ös vadászgépek fogadásához és hadrendbe állításához szükséges felszerelések és kézikönyvek szállítását Törökországnak.

Ez azonban csak a jéghegy csúcsa: természetesen nem a felszerelések és kézikönyvek, hanem a repülőgépek sorsa forog kockán. Amerikai részről közölték: ha Ankara továbbra is tárgyal Moszkvával, Washington felmondja a száz darab, „ötödik generációs” vadászbombázó eladásáról kötött megállapodást. Washington részben azzal érvel, hogy az orosz fegyverzet nem felel meg az észak-atlanti szövetség szabványainak, részben pedig azzal, hogy biztonsági fenyegetést jelent amerikai fegyverzet eladása olyan országnak, amely közben az oroszokkal folytat katonai együttműködést.