Gyorsan elfogynak a rendőrök, ha így folytatódik: egy év alatt felére olvadt az utánpótlás

Publikálás dátuma
2019.04.06. 08:15
Nemcsak az alacsony bér, hanem a túlterheltség és az értelmetlen szabályok is riasztóak
Fotó: Tóth Gergő / Népszava
A tavalyi drámai adatokat is alulmúlva további 48 százalékkal csökkent az idén rendészeti szakközépiskolába jelentkezők száma.
Öt év alatt közel negyedére esett vissza az ország négy rendészeti szakközépiskolájába jelentkezők száma. Míg 2014-ben 3060-an, 2018-ban már csak 1715-en jelentkeztek, az idén pedig alig 880-an érezték vonzónak a rendészeti képzést – közölte lapunk érdeklődésére a Belügyminisztérium, amely az Alfahírt is tájékoztatta az adatokról. Ráadásul a jelentkezők száma 880, nem pedig a felvetteké. Tapasztalatok szerint sokan már meg sem jelennek a felvételi vizsgákon, akik pedig mégis, azok harminc százaléka az első körben kihullik a rostán az alkalmassági vizsgákon. Az egyik rendészeti középiskola tanára azt mondta lapunknak: nem lehet azon csodálkozni, hogy ilyen mértékben csökken a jelentkezők száma, a rendőri pálya nem vonzó, egy gyárban, betanított munkásként többet lehet keresni.  
Fénykorában, 2010 előtt 1200 diák is tanult a miskolci rendészeti szakközépiskolában. Az idén szeptembertől azonban – a Belügyminisztériumtól kapott adatok szerint – jó, ha 200-an megkezdik itt tanulmányaikat. Míg 2010-ben 2618-an jelentkeztek, tavaly már csak 640-en, idén pedig mindössze 303-an. Nem jobb a helyzet az ország másik három rendészeti szakközépiskolájában sem. A körmendibe a tavalyi 328 helyett idén már csak 181, az adyligetibe 501 helyett 276, a szegedibe pedig 246 helyett 150 diák jelentkezett. – Elkeserítő, hogy már a nyílt napra sem jönnek el, nemhogy jelentkezzenek. Régebben legalább érdeklődtek, de mára teljes az érdektelenség. Azt látjuk, hogy legfeljebb „biztosítékként” adják be a felvételi kérelmet hozzánk is, de ha bekerülnek egy normál felsőoktatási intézménybe, többségében inkább azt választják – panaszkodik az egyik rendészeti középiskola tanára. Szerinte nem lehet azon csodálkozni, hogy ilyen mértékben zuhannak a statisztikai adatok: a rendőri pálya nem vonzó, egy gyárban, betanított munkásként többet lehet keresni, s nem kell hozzá két évig még az iskolapadba is beülni. Ráadásul ott, ha túlóráznak, megkapják a plusz pénzt, s nem szabadnapokkal fizetnek a túlóráért, mint 2020-tól majd a rendőrségen.   Korábban megírtuk: a frissen végzettek nagyjából tíz százaléka leszerel, amint lejárt az a határidő, amíg vissza kellene fizetnie a képzése költségét, de később is nagy a lemorzsolódás. Gál Sándor, a Független Rendőr Szakszervezet Tanintézeti Tagozatának ügyvivője szerint a többi fegyveres szakma rendesen szipkázza el a rendőröket, de ezen nem is nagyon lehet csodálkozni: – A honvédségnél közel ötvenezer forint az az illetményalap, amivel a bérek számításakor kalkulálnak, nálunk ez még mindig csak 38600 forint, vagyis a kereset is jóval alacsonyabb. Ha elmennek vagyonőrnek, akkor is jobban járnak, még ha ugyanazt a bért is kapják: a felelősség kisebb. Ráadásul a rendőrök mellékállást is csak korlátozottan tudnak vállalni, a törvény értelmében pedig őket és családtagjaikat is folyamatosan ellenőrizhetik: mindezek közel sem állnak arányban a megszerezhető jövedelemmel.  
Noha az utánpótlás elapadása önmagában nagy csapás, egyre több a leszerelő: már nemcsak a négy-öt éve pályán lévő, a szakmához még kevésbé kötődő fiatalok választanak jövedelmezőbb hivatást, hanem a 20-25 éves szolgálati viszonnyal rendelkezők is. A lapunknak nyilatkozó rendőrök szerint az alacsony fizetések mellett az értelmetlen szabályok és parancsok, a fegyelmi eljárások, a túlterheltség, és az előrelépés reménytelensége játszik szerepet a pályaelhagyásokban. 

Megéri az államnak fenntartani négy iskolát?

Kérdés, hogy ha ilyen kevés a diák, megéri-e az államnak fenntartani négy iskolát, s fizetni a tanárok bérét pár tucatnyi tanuló okításáért. – A négy közül talán csak az adyligeti intézménynek lehet hosszabb távon létjogosultsága – mondták el a belső folyamatokat jól ismerők. – Ide ugyanis inkább budapestiek, vagy a fővárosi agglomerációban élők jelentkeznek, akiket később „felszív” az ORFK. Egy szabolcsi fiatal felnőtt eleve nem tud Budapesten állást vállalni, mert a rendőri fizetéséből nemhogy albérletet, de még a megélhetését is alig tudja finanszírozni. Ezért leginkább azok maradnak meg a pályán, akiknek a lakhatása a fővárosban megoldott. Több szakszervezeti vezetővel beszélgetve kiderült: szerintük elképzelhető egy iskolán kívüli oktatási rendszer, ami inkább az állományban lévők továbbképzését szolgálja majd, akár körzeti megbízotti akár bűnügyi szaktanfolyamok levezénylésével. A Készenléti Rendőrség hat éve hirdet iskolarendszeren kívüli képzést, egyebek között határvadász-oktatást, s ennek révén több száz rendőrjelölt végzett, és állt szolgálatba – ezeket a tanfolyamokat akár a rendészeti szakközépiskolákban is tarthatják. Végső esetben pedig az is elképzelhető, hogy jelentkezők híján ezeket az iskolákat profilváltással karcsúsítják, az ide kivezényelt belügyi állományt egyszerűen visszavezénylik az illetékes megyei rendőr-főkapitányságok kötelekébe, s ott találnak majd munkát nekik - vélekedtek.

Szerző
Frissítve: 2019.04.06. 11:22

„Nem titkolóztunk, mert nincs miért” - interjú Veres András püspökkel

Publikálás dátuma
2019.04.06. 07:30

Fotó: Tóth Gergő / Népszava
Furcsa módon a kommunizmus rendőrsége is hozzájárult ahhoz, hogy nálunk kevesebb kiskorúak elleni bűncselekmény történt a katolikus egyházban – mondta Veres András győri püspök, a püspöki kar elnöke.
Nemzetközi tanácskozást rendeznek a jövő hónapban Budapesten a „kiskorúak védelmének fontosságáról”. A magyar püspöki kar ennyivel elintézi a papi zaklatások ügyét, vagy várható valamilyen folytatás? Elsődlegesen a megelőzés lehetőségeiről tárgyalunk majd, tehát egy szakmai konferenciáról van szó. Mindenképpen jó lenne, ha megjelenne, mert különben, sajnos, egyoldalúvá válik minden nyilatkozat: ahogyan a Szentatya is hangsúlyozta, a kiskorúak zaklatása és szexuális molesztálása legkevésbé egyházi ügy. Alapvetően világi jelenségről van szó. Az egyházi személyek által elkövetett bűncselekmények aránya 0,4-0,5 százalék körül mozog. A fennmaradó 99,5 százalékról senki nem beszél. Ferenc pápa ezért – az egyházon belül tett intézkedéseken túl – a politikusokat is felkérte, hogy lépjenek fel a rendkívül súlyos problémával szemben. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy az egyházban egyetlen eset is megengedhetetlen. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia is mindent megtett, amit csak meg tudott tenni.  Mit? II. János Pál pápa 2001-ben arról rendelkezett, hogy minden zaklatásos ügyet a hittani kongregáció elé kell vinni. Később – amikor már XVI. Benedek volt pápa – újabb körlevél született arról, hogy minden püspöki karnak eljárási rendet kell kidolgoznia az ilyen ügyek kezelésére. A magyar püspöki kar ezt az eljárási rendet megalkotta és el is fogadta 2012-ben.    Miért nem tájékoztatták erről a közvéleményt? Egyházon belüli intézkedésről volt szó, hiszen a mi személyeinkre, intézményeinkre vonatkozik. Tudomásom szerint ez a világi intézmények esetében sincs másképpen.   Nyilvánosan hozzáférhető a püspöki kar által elfogadott eljárási rend? Sok olyan dokumentum van, ami az egyház belső életéről szól. Ezek azok számára elérhetőek, akiknek ezt alkalmazniuk kell. Bár én akadályát sem látnám, hogy ez mások számára is hozzáférhető legyen, csak eddig ez a kérés fel sem merült.  Hány magyarországi egyházi személy ellen indult eljárás – akár katolikus, akár világi bíróságon – 2012 óta? Pontosan nem tudom megmondani. Nem kaptunk rá felkérést, hogy készítsünk összesített statisztikát, és nem is érzem szükségét ennek, mert minden egyházmegye és minden szerzetesrend maga jár el a saját ügyeiben. Nekem tizenegynéhány ilyen esetről van tudomásom.   Melyik döbbentette meg a leginkább? Egyiket sem ismerem részleteiben, sőt a legtöbbet egyáltalán nem ismerem, csak hallottam az eljárásról.   Akadt olyan elkövető, aki a szűkebb környezetéhez tartozott? Hála Istennek: nem.   Külföldön sorozatban törtek ki a botrányok, a szexuális visszaélések megrengették a világegyházat. Magyarországon miért volt ilyen nagy a csend? Nem titkolóztunk, mert nincs miért. Nálunk valószínűleg kevesebb visszaélés történt, mint más országokban. Én úgy látom, a magyar ember és a magyar kultúra gyerek- és családbarát, ami akadályozza az ilyen irányú bűnelkövetést.    Legalább ennyire elterjedt idehaza a hallgatás és az áldozathibáztatás „kultúrája” is. Ezzel együtt a gyerekek védelme erősen benne él a magyar társadalomban. Amikor börtönökben jártam, hogy fogvatartottakkal találkozzak, mesélték: igen nehéz annak, akiről kiderül, hogy gyerek sérelmére követett el bűncselekményt. A többiek ellehetetlenítik az életét.   Azok az országok, ahol sok visszaélésre derült fény, nem elég gyerek- és családbarátok? Meglátásom szerint liberálisabbak nálunk. Mi a helyzet a döntően katolikus Spanyolországgal? Vagy Írországgal? A nyugati társadalmak jelentős részére érvényes a liberális szellemiség. A „liberálist” nem politikai kategóriaként használom, hanem az emberek felfogását meghatározó kifejezésként. Magyarországon egyébként van még egy ok, amiért a múltban kevesebb visszaélés történhetett. A kommunizmus idején a politikai rendőrség szigorúan fellépett a kiskorúak elleni bűncselekményekkel kapcsolatban, még az egyházi közösségekben is.   Tessék? A Kádár-rendszer titkosszolgálatának is köszönhető, hogy a katolikus egyházban kevés volt a zaklatás? Igen, bármilyen furcsán hangzik, indirekt módon a kommunista rendszer is szerepet játszott ebben, de ez csak egy feltevés a részemről.   A hívek mennyiben várják el, hogy az egyház megbüntesse a zaklató papokat? Ambivalens a dolog. Egyrészt fontos tisztázni, hogy mi minősül zaklatásnak. Vannak, akik átfogó, teljes tisztázást és nyilvánosságot igényelnek, s vannak, akik szeretnék, hogy ezek csöndben intéződjenek el. Itt jegyzem meg, nekünk az ártatlanság vélelmére is ügyelnünk kell. Csak akkor tekinthető bűnösnek valaki, ha bebizonyosodik a bűnössége. Megtörtént ugyanis, hogy ártatlanul vádoltak meg valakit. Ha viszont kétséget kizáróan kiderül valakiről, hogy bűnös, akkor arról a belső nyilvánosságban a hívek is értesülnek.   A püspöki kar tagjai mentálisan felkészültek rá, hogy ilyen kényes ügyekkel foglalkozzanak? Természetesen, hiszen ez a feladatunk, és szakértők bevonására is sor kerül, ha arra szükség van. Hangsúlyozom, hogy a zaklatásokkal, szexuális visszaélésekkel szemben az egyházban zéró tolerancia van érvényben. A jövőben még nagyobb gondot fordítunk a megelőzésre. Megismétlem, amit a március 25-én kiadott közleményünkben is írtunk: döntöttünk arról, hogy pedagógus szakvizsgára felkészítő akkreditált továbbképzést indítunk gyermek- és ifjúságvédelmi szakirányban. Ennek képzési terve a Pápai Gergely Egyetem gyermekvédelmi intézetének ajánlásain és más hazai példákon alapul.   Térjünk át a közéletre. A püspöki kar elnökeként hogyan látja: „jó irányba mennek a dolgok” Magyarországon? Szerintem ön is tudja, mi a véleményem erről. A magam részéről fontosnak tartom, hogy hazafias, az egyházak és a kereszténység iránt elkötelezett kormánya legyen az országnak. Az ilyen kormány másképpen politizál, mint az elődei. Még akkor is, ha mindenki követhet el hibákat.    Milyen hibákat követett el a fideszes kormány? Úgy fogalmaztam: „követhet”. Hiszen emberek vagyunk, a hibázás lehetőségét nem szabad kizárni. Nem szeretném a sajtót felhasználni arra, hogy a kritikáimat közvetítse. Van rá mód, hogy ne az újságokban tegyem szóvá az észrevételeimet.   Hanem? Milyen fórumon? Személyes találkozások alkalmával. Rendszeresen adódnak ilyen lehetőségek.   A törvény szerint járó juttatásokon felül a katolikus egyház százmilliárdos nagyságrendben kapott állami támogatást. Nem érzi aggasztónak, hogy az egyház anyagilag függ a kormánytól? Korábbi időszakokban előfordult, hogy az egyházi iskolákat hátrányban részesítették, még a normatív támogatások sem érkeztek meg maradéktalanul. Most nincs ilyen probléma. A törvényben előírt források azonban csak a működtetéshez elegendők, a fejlesztésekhez újabb összegek kellenek. Ugyanúgy, ahogyan az állami intézmények esetében is. Nem rossz helyre megy a pénz: az egyházi iskolákba is magyar adófizető állampolgárok gyerekei járnak. A kulturális értékeink ügyében ugyanez a helyzet. Templomaink a magyar állam kincsei. A templomok építésének költségeit régebben sem a hívek, hanem elsősorban az állam vagy arisztokraták fedezték. Valamilyen mecenatúrára tehát szükség volt akkor is. Valóban többet kapunk, mint más kormányok idején, ahogy több más egyház is.   Feladatának tekinti-e a katolikus egyház, hogy tompítsa azokat a feszültségeket, amelyeket a kormány „migránsozós” és „sorosozós” kampányai keltettek a társadalomban? A Szíriában és a térség más országaiban élő püspökök abban kérték a közreműködésünket, hogy segítsük a keresztényeket a szülőföldjükön maradni. A keresztények létszáma vészesen csökken, rengetegen menekültek el a hazájukból. Márpedig a cél az, hogy mindenki a saját országában boldogulhasson. A magyar püspöki konferencia már több alkalommal szervezett gyűjtést annak érdekében, hogy hozzájáruljon az ottani keresztény közösségek megerősítéséhez. Európa sok bűnt követett el ezekkel az országokkal szemben, kötelességünk segíteni.   Csakhogy a kérdésem a súlyos közpénzekből megvalósított gyűlöletkeltő kampányokra vonatkozott. Közvetve a kérdésére válaszoltam, amikor arról beszéltem, hogy mit tartunk fontosnak: a megfogyatkozott keresztény közösségek támogatását, és nem azt, hogy egy politikai párt mit gondol valamiről.   Felmérések szerint Magyarországon változatlanul nagyok, bizonyos mutatókban mintha még nőnének is a különbségek a tehetősebb és a leszakadó térségek között. Hogyan egyeztethető össze mindez a társadalmi igazságosságról szóló keresztény tanításokkal? Létezik az a mondás, hogy „csak annak a statisztikának hiszek, amit én magam hamisítottam”. Magyarország keleti részében születtem, nyugati részében teljesítek püspöki szolgálatot. Van összehasonlítási alapom. Amikor hazamegyek a Nyírségbe, olyan állami pénzből végrehajtott beruházásokat és fejlesztéseket látok, amilyeneket Nyugat-Magyarországon sem. Nem akarom kétségbe vonni a kimutatások megbízhatóságát, de nekem vannak más személyes tapasztalataim.

Névjegy

Veres András 1959-ben született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Pócspetriben. Középiskolai tanulmányait a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban végezte, 1989-ben Budapesten, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán doktorált. 1986-ban szentelték pappá, 2000-ben püspökké. 1998-tól a püspöki kar titkára volt 2006-ig, ekkor szombathelyi püspök lett. 2015-ben megválasztották a püspöki kar elnökévé, a következő évben győri püspökké nevezték ki.

Szerző
Frissítve: 2019.04.06. 09:25