Legalább ötvenen szorongtak (szó szerint és képletesen is) 2018. április 10-én, a Magyar Nemzet Üllői úti székházának fekete-fehér kockás folyosóján. Két nappal jártunk az országgyűlési választás után, amikor
Schlecht Csaba, a lap aktuális főszerkesztője közölte, hogy bezárják a lapot, az utolsó szám pedig április 11-én jelenhet meg.
Száz ember munkáját vágta a kukába
A bejelentés óriási pofonként érte a lap munkatársait. Sokan közülük már 15-16 éve dolgoztak az újságnál, ott értek professzionális szerkesztővé, elismert újságíróvá. Bár az sejthető volt, hogy a kormánnyal 2015-ben, a G-napon szembeforduló laptulajdonos, Simicska Lajos személyes kudarcként éli meg a Fidesz újabb kétharmados győzelmét, ilyen reakcióra a választási eredmények ismeretében sem igazán lehetett számítani.
A többség úgy gondolta, hogy a 80 éves, a nyilasok dúlását, a kommunisták kontrollját is túlélő lap ezután is fennmarad, léte nem függhet pusztán ennyitől. Traumatikus volt megtapasztalni, hogy igenis – függhet:
„Még hajtott minket az adrenalin”
Az egy évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatban a lap több korábbi munkatársát is megkérdeztük, akik hol névvel, hol név nélkül mesélték el, hogyan élték meg a „kiűzetést”, miként változott életük azóta.
„Teljesen felkészületlenül ért a bejelentés. Abban bíztunk, hogy az újabb kétharmad ellenére is folytatódik a munka, erre ígéretet is kaptunk a kiadótól” – mondta kérdésünkre György Zsombor, a lap akkori főszerkesztő-helyettese, aki 2002 óta dolgozott az újságnál – „a sokkból azonban gyorsan fel kellett állni; már csak a Népszabadság példájából is tudtuk, hogy csodák nincsenek, ha napokon belül nem találunk ki valamit, szétszéled a csapat, és esély nem marad a folytatásra.” Györgyék így már a bejelentés délutánján a túlélésért kezdtek dolgozni, és április 14-én meg is tudták jelentetni a tüntetéseken is osztott szamizdat Magyar Nemzetet.
„Hamar elillant a remény, hogy a lapot még megveheti valaki, de hajtott minket az adrenalin. Napokkal később zuhant csak rám a felismerés, hogy atyaúristen, az újságnak a jelenlegi formájában vége, oda a régi csapat is” - mondta György Zsombor, aki ma már a lap szellemi örökösének számító Magyar Hang hetilap főszerkesztője.
Vállalhatatlanok, mégis ők győztek
A mára tízezres eladási számot elérő Hangnál dolgozik Lakner Dávid kulturális újságíró is – ő a választás éjszakájának fordulóponttá váló pillanatait idézte fel kérdésünkre. „A köztévében a kormánypárti elemzők már azt latolgatják, hogy Magyarországra visszatérhet a koalíció intézménye is. Aztán hirtelen kisimul az arcuk,”
„Egyik kolléga hitetlenkedve, félig-meddig komolyan kérdezi, hogy "akkor most nekünk is itt a vége, nem?" Másnap a szerkesztő még kért tőlem egy publit egy héttel későbbre, viccelődve kérdeztem, lesz-e akkor még lap. Ekkor már megjött a levél, hogy másnap értekezlet: a legtöbben azt gondolták, magazinként vagy online lapjént legalább tovább élünk majd.”
„Az a – teljesen véletlen – megtiszteltetés ért, hogy én szerkeszthettem az utolsó lapszámot” – emlékezett vissza a Nemzetnél három évet töltő Fokasz Oresztész, a HVG jelenlegi munkatársa is. „ (…) szokatlan kihívások elé állított az a nap, például korábban soha nem kellett a címlaptervet a nemzetközi sajtó fotósai elől a testemmel védelmeznem.”
A bezárást Fokasz visszatekintve komoly vesztességnek éli meg, már csak a nyilvánosság és a demokrácia szempontjából is: „Remek szellemi műhely volt felkészült, igazi bulldogharapású újságírókkal (…) mint közösség, illetve minden kolléga külön-külön is megcselekedte, amit megkívánt a haza.”
A NER nem felejt
A Magyar Nemzetnél mintegy százan dolgoztak és negyedük folytatta a munkát az utódnak tekinthető Magyar Hangnál, információink szerint csak a korábbi munkatársak fele maradt a sajtóban (közülük többen a Népszavánál dolgoznak, ahogy a cikk szerzője is).
A pályán maradni ugyanis sokszor nehezebbnek bizonyult, mint elhagyni azt. A médiapiac napról napra szűkül – központosítás jegyében most tettek az utcára 200 embert a Hír TV-től – a kormány és médiahelytartói pedig nem feledkeztek meg a G-nap után a Nemzetnél maradó, árulónak tartott újságírókról. A kapuk gyorsan zárulnak: hallottunk olyan, saját területén több évtizedes rutinnal bíró munkatársról, aki állásajánlatot kapott egy KESMA -laptól, hogy aztán éppen egy Fidesz-hű, volt magyar nemzetes munkatárs húzza át jelentkezését.
Van, aki jobb híján hivatalnokként dolgozik a tavaly áprilisban elküldött szerzők közül, más hajógépésznek képezte át magát, de tudunk építkezéseken segédmunkát vállaló egykori rovatvezetőről is – örülhet most Bayer Zsolt, aki még a közpénz százmilliókkal kitömött Echo TV-ből üzente a nemzetes újságíróknak: éljenek meg a piacról, „Mindenki kussol, és eltakarodik a sarokba.” Többen azonban egy év alatt sem találtak magukra, jelenleg alkalmi megbízásokkal vagy éppen munkanélküliként próbálnak túlélni valahogy.
„Korlátok nélkül írhattunk”
Sokakat megszólaltattunk az egykori munkatársak közül, olyannal azonban eggyel sem találkoztunk, aki megbánta volna, hogy kormányzati ellenszélben is a Magyar Nemzetnél dolgozott.
„Éreztük a felelősségét annak, hogy ez egy fontos időszaka a tömegtájékoztatásnak egy olyan időben, ahol a minőségi felületek száma egyre csökken” - mondta Népszavának a lap egyik volt sportújságírója, ezzel pontosan megfogalmazva, mi lehetett a Magyar Nemzet igazi vonzereje a munkatársak és az olvasók számára.
A folytatást már ismerjük: az újság többszörös tulajdonosváltás visszakerült a NER ölelő karjaiba. „Tökéletes helyettese” a Magyar Idők 2019. február 6-án, a G-nap negyedik évfordulóján aztán felvette a napilap nevét, és – mint levetett bőrt – saját szellemiség híján a kormány iránti végtelen odaadással töltötte meg.
