Ismét lecsapott a verskommandó Orbán házánál

Ezúttal egy Weöres Sándor-verssel üzentek a diákok a miniszterelnöknek a költészet napján.

Tavaly ilyenkor József Attila Levegőt című alkotását, két éve Arany János A walesi bárdok című versét írták föl színes krétákkal az aszfaltra Orbán Viktor Cinege utcai háza előtt egy budapesti iskola diákjai a költészet napjának hajnalán. Akkor nem kellett sokat töprengeni az üzenet megfejtésén, a reggeli munkakezdéskor már az FKF munkatársai tisztogatták magas nyomású mosóval az útfelületet.

Idén Weöres Sándor Merülő Saturnus című verse került az útra. Az alkotók most kissé távolabb mentek a bekamerázott miniszterelnöki otthontól: a Cinege utca járdájára csak a vers címét írták föl, a kifejtés már a Kútvölgyi úton folytatódik (amelybe a Cinege utca beletorkollik). Az olvasás irányát színes nyilak jelzik. A T. S. Eliot emlékének szentelt vers a zsarnokság átvészelésének egyik lehetséges módozatáról és az értelmiség felelősségéről szól. Ahogyan egy online elemzésben olvasható: „Az egyén tragédiáján keresztül megláthatjuk a világ tragédiáját is. A költő bemutatja, hogyan kergették el sorra a szellemi vezetőket, az értéket képviselő embereket (a papot, a királyt, a bölcset, a tudóst, s végül a költőt). Hangneme itt ironikus, szatirikus, ezzel gúnyolva ki a korabeli társadalom értékrendjét, felszínességét, hogy a mélyről jövő, igazi érték helyett a praktikusságot, sablonosságot támogatják ("célszerű dalnokok") Majd a jelen tragédiája következik, ahol mindenki egy vályúnál tolong, fejük lehajtva - jól is van ez így, legalább nem néznek körül, nem látnak. Aki pedig lát és gondolkodik, azt megbüntetik ("agyarat döfnek belém, ha látom"). (…) A harmadik versszakban a lehetséges jövő képe tárul elénk. Weöres az akkori társadalmat, állapotot egy száguldó vonathoz hasonlítja, amely egy szakadék felé, a saját vesztébe rohan. (…) Ki is vonja magát a felelősség alól: "ők tudják, nem én". Az utolsó sorokban pedig mintegy válaszol saját kérdésére, hogy bánja-e. "Nekem már mindegy.", mondja, és belenyugszik sorsába. Lemond hivatásáról, leheveredik pihenni, s már nem látja, mi úszkál a vályúban - nem is érdekli - csak az állatok farát és lobogó füleit látja.”

A verset cikkünk írásáig nem távolították el: reggel fél 9 körül töprengve nézték a rendőrök, de végül beavatkozás nélkül távoztak.