Az agyag volt mindennapi kenyere - Kovács Margit életmű-kiállítás Szentendrén

Publikálás dátuma
2019.04.13. 14:30

Kovács Margit keramikusért nemcsak Kádár János és Aczél György rajongott: volt, hogy egymillióan keresték fel a múzeumát. Szentendrén most újrarendezték az életmű-kiállítását.
A költészet napjának estéjén, több hónapnyi zárva tartás után nyílt meg Kovács Margit újrarendezett életmű-kiállítása Szentendrén. A vernisszázsra érkezők élénkebb fantáziával gondolhatták úgy is, hogy az 1977-ben elhunyt kerámiaművész szelleme a Dumtsa Jenő utcában elébük jött. A versekkel telitűzdelt virágládák egyikéből ugyanis kikandikált Radnóti költeménye, a Nem tudhatom – Kovács Margiték és Radnóti Miklósék pedig rendszeresen vendégül látták egymást, egy házban éltek a Pozsonyi út 1. szám alatt. Az 1930-as években már nagyon népszerű kerámiaművésznél és édesanyjánál tett gyakori vizitekről Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni is rendszeresen beszámolt a naplójában. „Úgy szeretem a Margit drága, gyermeki színes kedélyét, olyan ragyogó ember, olyan csupa szín és élet és jóság és emberség. Milyen gyönyörüket dolgozik megint. Egy igazi tündéri jelenség, csupa derű és jóság” – írta. Gyarmati Fanni lelkesedése annak fényében különösen figyelemre méltó, hogy naplójában mindenkit előszeretettel illetett kritikával. Egy ember kivételével: ez pedig Kovács Margit volt. Radnótiék széles társaságának volt egy amatőr színész-előadóművész tagja is: Aczél György, a Kádár-korszak első számú kultúrpolitikusa. Aczél György alakját Szentendre alpolgármestere, Gyürk Dorottya is megidézte személyes hangvételű megnyitóbeszédében: ugyanis Aczél – illetve az MSZMP Pest megyei bizottságának titkára, Cservenka Ferencné – ambicionálta, hogy Szentendrén nyíljon meg Kovács Margit múzeuma, majd váljon a városból egyfajta kulturális „kirakat”, egyre több új, kis múzeumok hálózatával. (1980-ban Szentendre múzeumait többen keresték fel, mint a Szépművészeti, a Magyar Nemzeti Galéria és a Mátyás-templom kiállításait együttvéve. Volt, hogy csak a Kovács Margit múzeumot egymillióan keresték fel – ma összesen nem keresik fel ennyi turista Szentendrét.) A Kovács Margit Kerámiamúzeum külföldi delegációk, iskolakirándulások állandó, népszerű úti célja lett. A történet kevésbé szép vonása, hogy az épület eredetileg lakott volt, mikor Kovács Margit rámutatott a neki felkínált három ház közül, és emiatt innen kiköltöztették az utca névadója, Vastagh György festőművész leszármazottait. Kovács Margitot az itt élő művészbarátain kívül semmi nem kötötte Szentendréhez – szülővárosa, Győr viszont ekkor még ódzkodott attól, hogy önálló múzeumot adjon Kovács Margit műveinek – állítólag az életmű hangsúlyos részét kitevő szakrális tematika miatt. (Kádár Jánost mindenesetre néhány nappal a művész halála után fogadta VI. Pál pápa magánkihallgatáson: az első titkár egy Kovács Margit kerámia-Madonnát ajándékozott a katolikus egyház vezetőjének.)
„Egy könyv, amit senki nem olvas, egy festmény, amit senki nem lát soha, egy kerámia, amit senki nem csodál meg, az nem létezik, mint műalkotás, hiába hozza létre az alkotó.” A Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója, Gulyás Gábor e tekintetben is a legszerencsésebb XX. századi magyar művésznek láttatta beszédében Kovács Margitot – akinek nemcsak a különböző politikai rendszerek ismerték el a művészetét (1945 előtt rengeteg egyházi megrendelést kapott, utána pedig államit), hanem valóban sikerült utat találnia a közönséghez. Ma már ez a felfokozott népszerűség megmagyarázhatatlan – vélte Vadas József művészettörténész, Kovács Margit monográfusa, aki azt sem hallgatta el, hogy legsikeresebb modelljeinek sokszorosításával Kovács Margit már-már szobadísszé degradálta a művészete egy részét. Vadas József azt külön hangsúlyozta: Kovács Margit a sikereit női alkotóként érte el, ami az ő korszakában egyáltalán nem volt általános. A titka talán az életigenlése volt, a mértéktartása – sosem volt túlzó vagy érzelgős a művészete −, a töretlen hite a szépben és az emberi tisztességben. „Az agyag mindennapi kenyerem, örömöm, bánatom. Már az első érintésekor életem elemévé vált” – mondta halála előtt nem sokkal. Mindenesetre Szilágyi Zsófia Júlia és Eged Dalma kurátori munkájának köszönhetően egy pillanatra sem érezheti azt a kiállítás látogatója, hogy az Iparművészeti Vállalat valamelyik bemutatótermébe tévedt volna be. Vannak meglepetések,szívszorító pillanatok és ismerős formák: a bizánci művészet, a romantika, a gótika, a trecento és az art deco eszköztárából is merítő Kovács Margit „se nem modern, se nem historizáló, se nem népi, se nem urbánus” művészete könnyen érthető, mindennapi – olykor megrázó − történeteket mesél el. Számos köztéri alkotását, épületplasztikáját is megidézi a kiállítás, amelynek címe épp egy ilyen munkára utal: a Budapest, a Duna királynője című kerámiapannóját az 1937-es párizsi világkiállítás magyar pavilonjában mutatták be.
***
Kovács Margit, a Duna királynője Szentendre, Kovács Margit Kerámiamúzeum Kurátorok: Szilágyi Zsófia Júlia, Eged Dalma

Aranyat érő Bach-variációk

Publikálás dátuma
2019.04.13. 12:35

Ha minden igaz, Bach rengeteg aranyat kapott az álmatlanságban szenvedő Kayserling gróftól, merthogy olyan művet, variációsorozatot komponált számára, amelynek hallgatásával könnyebben múlathatta hosszú éjszakáit. A történet szerint a variációkat a Goldberg nevű csembalista játszotta neki hálószobája előterében, aki, amikor a mű nyomtatásban is megjelent, éppen csak tizennégy éves volt. Hogy az anekdotából mennyi és hogyan igaz, aligha fog már pontosan kiderülni, mindenesetre a sorozat az aranykezű és aranynevű, valóban nagyon tehetséges művészről kapta közkeletű titulusát. Bach legnagyobb szabású csembalóművéről van szó, amely minden téren fantasztikus: hossza, koncepciójából következő felépítése, játéktechnikai nehézségei ma is kihívásokat jelentenek a billentyűs művészek számára. Amit az is bizonyít, a fiatal dél-koreai születésű, de gyerekkorától kezdve Amerikában tanuló Kim Ji-yong, aki ma már egyszerűen csak Ji néven szerepel, jó lehetőségnek találta, hogy a Goldberg-variációkkal lépjen ki arra a világszínpadra, ahol tucatjával jelennek meg villámgyors kezű, és gyakran nagyon is muzikális zongoristák. A lemezt mi is méltattuk, a felvétel alapján úgy tűnt, nagy tudású, és főleg nagyon is egyéni látásmóddal bíró művész választotta a bemutatkozásnak ezt a módját. Meg is előzte híre Jit, a Zeneakadémia zsúfolásig megtelt, és az ifjú koreai művész nem okozott csalódást. Technikai képességei valóban kiválóak, de ami a lényeg, miközben ujjai a hajmeresztő módon száguldoznak a billentyűkön, rá tud mutatni a hangokra gyakorlatilag egyenként, el tudja őket helyezni a zenei folyamatban, és ezt a harminc, egymástól nagyon is különböző kis változat - plusz az előttük-utánuk elhangzó téma – mindegyikében meg tudja tenni, ami valódi teljesítmény. Továbbá tud nagyon szépen lassú dallamokat formálni is, ha kell, játéka nyomán tisztán feltárulnak a belső szólamok, egy-egy új hangsúly eddig nem ismert, rejtett dallamokra irányítja a figyelmet. modern zongoristák túlnyomó többségétől eltérően mer barokkos szabadsággal, de sohasem túlzó szabadossággal bánni a leírt hangokkal, hozzájuk tenni a maga által kigondoltakat. Szabályoktól hemzsegő világunkban jó hallani ilyen felfogású és dimenziójú muzsikust.  *** Infó:  J(i). S. Bach Goldberg-variációk Ji zongora  Zeneakadémia, Nagyterem 2019. április. 11.  
Szerző
Témák
koncert Bach

A zenei szerkesztő korlátlan hatalma

Publikálás dátuma
2019.04.13. 11:50

Fotó: Draskovics Ádám / Népszava
Életművéért kapott a minap Fonogram-díjat Göczey Zsuzsa. Most a Klubrádió zenei szerkesztője, de nevet és elismerést egykor a Magyar Rádióban szerzett.
A zenei szerkesztők lényegében kortalanok. Szinte hihetetlen, hogy Göczey Zsuzsa is elmúlt már 70 éves, de nyugodtan állíthatjuk, hogy örökifjú. Már csak azért is, mert „szakmájában” mindenhez értenie kell. A komoly zenében éppúgy otthon kell lennie, mint a legfrissebb pop-, rock- és egyéb slágerekben. És mindehhez több is kell, mint hogy zenei tanulmányokat végzett, s játszott zongorán, meg gitáron is. Akkor tűnt fel, amikor még csak egyetlen rádió volt Magyarországon (igaz, előbb két, majd három adóval), s a műsornak sokkal nagyobb hatása volt, mint napjainkban. Ó pedig egy igazi, remek csapatba került, ahol azonban szinte mindenki egyéniségének megfelelően működhetett. Még akkor is, ha a hetvenes-nyolcvanas években szigorú szabályok közt dolgoztak a zenei szerkesztők is. Ám volt egy főnökük, Török Mária, aki hagyta, hogy mindannyian kibontakoztathassák tehetségüket és műsoraiknak saját arculata lehessen. Így válhatott országosan ismertté – többek között – Divéky István, Csiba Lajos és Kiss Gyöngyi. És persze Göczey is, aki a korszak – utóbb szinte szimbólummá vált - szerkesztője, Komjáthy György mellett kezdte a pályáját. Majdnem tíz évig volt a munkatársa, úgynevezett forgató, akinek az a dolga, hogy előkészítse az adásra kijelölt felvételeket. Eredetileg pedig technikusnak jelentkezett a Magyar Rádióba, meg is tanulta az akkori hatalmas stúdiógépek kezelését, de rövid időn belül közelebb került a zenei szerkesztőkhöz. 1980-ig azonban csak külsősként dolgozhatott, s közben tanított a postás szakszervezet zeneiskolájában. Erre már csak azért is szüksége volt, hogy legyen bejelentett állása, hiszen különben közveszélyes munkakerülő lett volna. Zenei szerkesztőként aztán – kollégáihoz hasonlóan - már megvalósíthatta műsorötleteit, amelyek egyre népszerűbbek lettek a hallgatók körében. Egyik legismertebb programja a Lemezbörze helyett, amelyben azokat a kortárs nyugati rock- és popalbumokat játszotta le, amelyeket a legjobban kerestek a Múzeum körúti Kodály Zeneműbolt előtt, ahol – mint mesélte - „mindig nagytáskás pasik álltak, jugoszláv és nyugati nyomású nagylemezeket árulva a kapualjban”. Ő indította el a Rockújság című adást is, mégpedig azután, hogy Korom Mihály, az állampárt nagyhatalmú központi bizottsági titkára egyszer kijelentette, amíg ő a helyén van, addig nem lesz rockújság Magyarországon. Göczey megmutatta, hogy lett. Ezt a műsort aztán lapunk jelenlegi munkatársa, Varga Péter örökölte tőle. Neki is több mint tíz éve kellett távoznia az akkorra már teljesen megváltozott Magyar Rádióból, Göczeynek és az egykori nagy csapat tagjainak már sokkal előbb. 1994 elején – amikor Csúcs László alelnök irányításával 129 embert rúgtak ki – ő is rajta volt a listán. Bár pár hónap múlva többségüket visszavették, de – mint felidézték - aztán már semmi nem volt olyan, mint korábban. Göczey végül 2001-ben távozott az „anyaintézményből”, azóta a Klubrádió hallgatói győződhetnek meg róla - többek közt a Basszus című adásban -, hogy az egyik legkitűnőbb zenei szerkesztő.    Hatalma korlátlan. És nincs is nagyobb elismerés annál, mint hogy „A Göczey” műsorait napjainkban éppúgy keresik, mint évtizedekkel ezelőtt. 
Frissítve: 2019.04.13. 11:59