Egyesült Államok;kanyaró;

2019-04-25 09:45:10

Az Egyesült Államok 22 tagállamában terjed a kanyaró

Az oltásnak „ellenálló” szülőket törvény elé idézték, ők akár ezerdolláros büntetésre is számíthatnak.

Az Egyesült Államok 22 tagállamában diagnosztizáltak kanyarós megbetegedéseket – jelentette be szerdán este Alex Azar egészségügyi miniszter Washingtonban.

A tárcavezető az amerikai járványügyi hivatalra (CDC) hivatkozva közölte, hogy 2000 óta – amikor már megszűntnek nyilvánították a betegséget – nem diagnosztizáltak ennyi megbetegedést. Alex Azar közleményt adott ki, amelyben nagyobb átoltottságot sürgetett. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az oltóanyagok – az egyes, interneten terjedő információkkal ellentétben – évek óta bizonyítottan biztonságosak. Az idén 695 beteget kezelnek kanyaróval, a legtöbb megbetegedést az északnyugati Washington államban és New Yorkban regisztrálták.

New York városának Brooklyn negyedében néhány héttel ezelőtt egészségügyi szükségállapotot hirdettek a hatóságok és elrendelték a kötelező oltást is. Az oltásnak „ellenálló” szülőket törvény elé idézték, akár ezerdolláros büntetésre is számíthatnak. Brooklyn ortodox zsidó közösségében egyébként tavaly október óta 390 új kanyarós megbetegedést rögzítettek.

A betegség terjedését az erősödő oltásellenes mozgalom segíti elő, több közösségi portálon is rendszeresen jelennek meg hamis információk az oltások állítólagos veszélyességéről. Amesh Adalja, a Baltimore-i Johns Hopkins kórház fertőző betegségekkel foglalkozó egyik orvosa szerdán újságíróknak azt mondta: a betegség teljes mértékben megelőzhető.

Az amerikai járványügyi hivatal szerdán ismételten közleményt adott ki, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a járvány terjedése folytatódik, és az alacsony átoltottságú közösségekben nem sikerül gátat vetni neki, akkor a kanyaró az Egyesült Államokban ismét mindennapos betegség lehet.