Újrafordítják Shakespeare-t - mégpedig keresztrejtvényként

Publikálás dátuma
2019.05.08. 19:19

Fotó: Szalmas Peter / ALL RIGHT RESERVED
A Gyulai Várszínház idén 56. évadában június 26. és augusztus 13. között hét héten zajló művészeti programokkal és öt új premierrel várja a közönséget. A fiatalokból álló Sztalker Csoport második önálló bemutatóját viszi Gyulára, a Vízkereszt, de amúgy mindegy című produkciót Ifj. Vidnyánszky Attila rendezi. Vecsei H Miklós (képünkön) újrafordította Shakespeare vígjátékát. Elmondta, hogy nincs szükség új Shakespeare-fordításra, de alkotótársaival ők egyfajta keresztrejtvényként fordítanak Shakespeare-t. Darvasi László Karády Katalinról írt egy monodrámát Karády zárkája címmel, melyet Béres László rendez, Karádyt Bartha Boróka játssza. Árkosi Árpád Hemingway regénye alapján Az öreg halász és a tenger egy színészre, Bicskei Istvánra komponált színpadi játékát adaptálja színpadra, Szelevényi Ákos dzsesszzenész és Hajdu Imelda közreműködésével. Elek Tibor, a Gyulai Várszínház Nonprofit Kft. ügyvezetője  elmondta idén három pilléren nyugszik a sorozat: a Weöres Sándor napok, a hagyománnyá vált Shakespeare-fesztivál és az Erdélyi Hét emelkedik ki a széles kínálatból.  A 15. alkalommal megrendezett Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon idén csak komédiák szerepelnek; a magyar mellett francia, orosz, iráni, grúz és olasz színházak előadásait is megtekinthetik az érdeklődők.  
Szerző

Életmáglya

Publikálás dátuma
2019.05.08. 12:30

Fotó: gbrci/Geisler-Fotopress / AFP
„Tudod, hogy hívják a fákat az erdőtűzben? (…) Üzemanyagnak. És tudod, hogy hívják azokat a fákat, amiket nem vágtak ki, mire áthalad ott a tűz? (…) Az álló halottak.” Richard Ford, a világszerte ismert amerikai szerző, számos kitüntetést elnyert már, sőt, az Independence Day című 1995-ös regénye megkapta a Pulitzer és a PEN/Faulkner-díjat is, ezzel pedig az első olyan mű lett, amely mind a két rangos amerikai elismerést bezsebelte. Szerzeményeit a nyelvi minimalizmus, a szereplők hiteles ábrázolásának megragadására és a mögöttes tartalmak, belső monológok elhagyására való törekvései miatt, a „dirty realism” azaz „piszkos realizmus” irányzatába sorolják. A magyarul Berta Ádám fordításában megjelent, Vadon című, 1960-ban, a montanai Great Falls városkában játszódó, a háromfős Brinson család életének egy rövid epizódját, a 16 éves Joe szemszögéből elbeszélő regényét, a kamasz fiú, szülei iránt érzett intenzív érzelmeiből fakadó elfogult elbeszélésmódja teszi igazán egyedülállóvá. Egy hajdan boldog, de immár széthulló félben lévő házasság bukásának, egy még félig gyerek fiú ártatlansága elvesztésének, és felnőtté válásának apránként kibontakozó, ám töretlenül a drámai végkifejlet felé tartó története ez, melynek hátterében az emberi érzelmek összetett rétegzettsége, kifürkészhetetlensége lapul. Sallangmentes, erőteljes elbeszélése egy hétköznapi, egyszerű történetnek, aminek, már felütésében megsejthetjük a végzetes szikrát, azaz a „happy end” elmaradását. Az életmáglyán mind megégetjük magunkat. A kérdés csak az, ki marad állva a pusztító lángjátékban.   

Infó:

Richard Ford: Vadon Athenaeum 2019.

Szerző
Frissítve: 2019.05.08. 19:27

Tovább floydoznak

Publikálás dátuma
2019.05.08. 11:30

A Pink Floyd pompeji koncertfilmjének élményét az aquincumi amfiteátrumban teremti meg a Keep Floyding pénteken.
A kritika nem tévedhetetlen, sőt maga a művész sem. Ezt a Pink Floyd 1972-ben bemutatott koncertfilmje, a Live at Pompeii története is bizonyítja, amelyet a Melody Maker és a Billboard zenei magazin fanyalgással fogadott, míg a brit progresszív rockzenekar énekes-gitárosa, David Gilmour annak idején úgy nyilatkozott róla: „Meglehetősen kínosnak találom. Biztosan sok embernek szórakoztató, de nem nekem.” Ám a rajongók, zeneszeretők a saját fülüknek-szemüknek hittek, körükben már az 1970-es években olyan „szakrális” státuszba került a film, mint a későbbi Floyd-lemezek, a The Dark Side of the Moon, a Wish You Were Here, vagy a The Wall. Ami valószínűleg meg sem született volna, ha nem történik egy szerencsés baleset. A fiatal, Párizsban élő brit filmrendező, Adrian Maben Nápolyban keresett kulisszákat egy művészi Pink Floyd-filmhez, ám hazautazása előtt rá kellett döbbennie, nemcsak a nagy ötletet, az útlevelét sem találja. Pompeji amfiteátrumában aztán mindkettő meglett: a környezet csendje, a vulkánkitörés által elpusztult kultúra látványa beindította a rendező fantáziáját egy olyan „dolgozó zenekar” közönség nélküli koncertfilmjének az elkészítéséhez, amely ellenpontja lehet az olyan tömegjelenetekkel operáló zenés mozisikereknek, mint a Woodstock vagy a Gimme Shelter. A nápolyi egyetem professzora, Ugo Carputi nagy Pink Floyd-rajongó volt, az ő közbenjárására a zenekar néhány napra ki is bérelhette az amfiteátrumot, ahol olyan számokat forgattak le, mint például a 23 és fél perces Echoes. Az operatőrök között pedig ott volt a magyar-olasz veterán, Pogány Gábor, Vittorio de Sica munkatársa is. David Gilmour azóta revideálta a nézeteit a filmről: a koncertet 2016-ban közönség előtt megismételte Pompejiben. 
Pénteken az aquincumi amfiteátrumban koncertezik a húszéves Keep Floyding (Floydozz tovább) emlékzenekar. – Az 1971-es pompeji koncert atmoszféráját, hangulatát, élményét szeretnénk visszaadni – mondta el lapunknak a zenekar énekes-gitárosa, Goldschmidt Gábor. − Egyszeri és megismételhetetlen esemény lesz, amire mintegy ezerfős közönséget várunk. – A pompeji program mellett a Dark Side of the Moon és a The Wall számaiból is válogatni fognak. A Keep Floyding évente tíz-húsz koncertet ad, többször fellépett a Müpában és az A38-on is. Rajongók és kritikusok szerint is a legjobb Pink Floyd emlékzenekar, van olyan vélemény is, amely szerint a „gyógyít” a Floyd zenéjével. – A gyógyítás bizonyos szempontból nem túlzás. Ha például A Fal számait egy „egészséges” kisebbségi komplexussal bíró srác hallgatja, abból tényleg erőt meríthet – tette hozzá Tóth András gitáros, aki szerint az intellektuális zenék hallgatása nem annyira az elrévedésben, mint inkább abban segíthet az embernek, hogy túl tudjon lépni a problémáin. Goldschmidt Gábor és Tóth András szerint a Pink Floyd mind zeneileg, mind mondanivaló tekintetében eléri azt a szintet, ami a klasszikus zene tud közvetíteni. A Keep Floyding szinte minden tagjának van polgári foglalkozása, de húsz év „gyakorlással” az aquincumi amfiteátrumban is bátran a közönség elé állnak, hogy megmutassák, a Pink Floydot milyen nagyon lehet szeretni.

Infó

Keep Floyding: Live at Pompeii Május 10. Aquincumi Amfiteátrum

Témák
Pink Floyd