Renoir múzsája a Szépművészetiben

Publikálás dátuma
2019.05.23. 17:49
ORBÁN Viktor; BAÁN László
Fotó: Máthé Zoltán / MTI
A francia impresszionista mester 3,5 milliárd forintért megvásárolt művével a középpontban nyílt kamarakiállítás a Szépművészeti Múzeumban.
„Az utóbbi száz év legdrágább műtárgy vásárlásának örülhet a Szépművészeti” – írtuk február második felében, és most megismételhetjük a mondatot. Akkor a flamand barokk mester, Anthonis Van Dyck képével, Stuart Mária Henrietta portréjával bővült a múzeum gyűjteménye, amelyet a kormány 2,1 milliárd forintért vett meg, most utóbb pedig a francia impresszionista Pierre-August Renoir (1841–1919) Fekvő női aktjával, amelyért 12,3 millió dollárt (mintegy 3,5 milliárd forintot) fizetett a Miniszterelnökség. A vétel a világ legnagyobb képzőművészeti vásárán, a maastrichti TEFAF-on történt még március közepén. (Korábban a Magyar Nemzeti Bank vásárolt több festményt a TEFAF-on a Szépművészetinek.) Az ArtNews művészeti portál vezető hírként közölte, hogy már a vásár első napján megvált a festménytől a londoni Dickinson galéria. (Korábban a Galerie Durand-Ruel birtokában volt, amely 10,2 millió dollárért jutott hozzá a Christie’s New-York-i árverésén.) Renoir festményét mintegy tíz nappal korábban Orbán Viktor már bemutatta az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ avatóján. Most a múzeum főigazgatója, Baán László nyitotta meg azt a kiállítást, amelynek középpontjába helyezték Renoir 1903-ban készült festményét. Baán László a vernisszázson újra tett utalást arra, amit korábban a Klubrádiónak adott interjújában elmondott: nem Renoir festménye volt az utolsó nagy értékű festményvásárlása a magyar államnak a Szépművészeti Múzeum részére. A fekvő női akt Renoir kései korszakának egyik remeke, Van Dyck festményéhez hasonlóan főműként tartják számon. Modellje Gabrielle Renard, aki a festő fia – a későbbi filmrendező –, Jean Renoir nevelőnője volt, továbbá unokanővére. Pierre-August Renoir több mint kétszáz festményének volt a modellje, és mint az Jean Renoir feljegyzéseiből is tudható: múzsaként új erőt adott az akkor már súlyos ízületi problémákkal küszködő festőnek. A Fekvő női akt (Gabrielle) nem először jár Budapesten: 1907 decemberében tizenegy Renoir-festmény között szerepelt a Nemzeti Szalon tárlatának fénypontjaként. A Szépművészeti Múzeum kamarakiállítása részben ezt a 102 évvel zelőtti kiállítást idézi meg. Gabrielle aktja mellett látható többek között Paul Cézanne nevezetes Tálalója, Renoir 1895-ös festménye, a Fiatal nő mellképe, Maurice Denis 1895-ben született műve, az Anyai boldogság, Pierre Puvis De Chavannes 1897-es Magdolnája, továbbá Paul Gauguin, Camille Pissarro, Eugene Boudin és Charles-Francois Daubigny egy-egy remeke.

Pierre-August Renoir: Fekvő női akt Kurátor: Kovács Zsófia Augusztus 20-ig Szépművészeti Múzeum, Michelangelo terem

Frissítve: 2019.05.23. 18:28

Mégiscsak volt rendszerváltás

Publikálás dátuma
2019.05.23. 10:00

Fotó: OSA Archívum
A Blinken OSA Archívum virtuális kiállítása igyekszik ellensúlyozni a 1989 politikai indíttatású átírását.
Visszalapozva a harminc évvel ezelőtti eseményekhez, az ember újra átérezheti azt az eufóriát, amelyet a rendszerváltás évének majd' minden napját jellemezte. Ha rendszerváltásról még csak a bátrabbak is mertek álmodni, abban mindenki biztos lehetett, komoly történelmi pillanatok tanúja. Május 22-én Horn Gyula külügyminiszter Egerben, az Országgyűlés elnöke, Szűrös Mátyás pedig rádió- és tévényilatkozatban jelentette ki, hogy Nagy Imre és mártírtársai politikai koncepciós per áldozatai lettek. Közben már szerveződött a mártír miniszterelnök újratemetése. Ezen a napon kezdte meg adását Magyarország egyik első kereskedelmi rádióállomása, a Calypso is. A Magyar Televízió is hírt adott arról: a rendkívüli állapot ellenére a Tienanmen téren egész nap több százezres tömeg tüntetett, Li Peng miniszterelnök lemondását követelve.
Május 23-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette a népellenes és háborús bűnökkel vádolt, meghurcolt politikust, Demény Pált. „A magyar kormány már elpazarolt 18 milliárd dollárt, és még mindig nem tudta megoldani az ország gazdasági problémáit. Az Egyesült Államoknak a kis- és közép méretű üzleti vállalkozásokat úgy kellene segíteni, hogy azokba közvetlenül, a magyar kormányt kihagyva fektetne be” – javasolta Vidos Tibor, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának szóvivője a Szabad Európa Rádió beszámolója alapján. Egy szovjet-lengyel történészbizottság e napon nyilvánosságra hozta: valóban volt titkos záradéka a Molotov-Ribbentropp paktumnak Lengyelország felosztásáról. A Tienanmen téren eközben a tömeg már milliósra duzzadt. A Fidesz a Metró Klubban rendezett tanácsülést, a választmányi beszámoló a Soros Alapítványtól kért anyagi támogatás részletezésére szorítkozott – derül ki az állambiztonság operatív információs jelentéseinek egyikéből.
Megújult a Blinken OSA Archívum 1989: volt-e? című, 2010-ben Pulitzer Emlékdíjat nyert virtuális kiállítása: rendszerváltás harmincadik évfordulóján 1989: lesz-e? címmel került a nagyközönség elé. Az archívum igazgatója, Rév István történész szerint jelenleg a történelem átírása, a rendszerváltás emlékezetének kisajátítása zajlik. Magyarországon. Ezt ellensúlyozandó tették közzé forrásgyűjteményüket: a Fortepan és a Deutsche Kinemathek, Nagy Piroska és Urbán Tamás fényképeit, az Europeana 1989-es tárgyfotóit, dokumentumait, személyes történeteit, a Kossuth, a Szabad Európa Rádió és a BBC magyar adásainak hangfelvételeit, szöveges átiratait, a Fekete Doboz videótudósításait. A gyűjtemény folyamatosan bővül, és nemcsak a politikai, történelmi eseményeket, hanem egészen hétköznapi, emberi történeteket is bemutat. Tudja még valaki például, miért kellett ahhoz korcsolyázni, hogy valaki bekerülhessen a Mozaik című televíziós műsorba? Vagy emlékszik valaki az 1989-es érettségi botrányra: vajon az Országos Pedagógiai Intézet érintett volt-e az ügyben. Ilyen „apróságokat” is felfedezhetünk, felidézhetünk a Blinken OSA Archívum 1989-es honlapján.

Tarantino, az őszinte kultuszfilmes

Publikálás dátuma
2019.05.22. 21:09
Tarantino és Brad Pitt Cannes-ban
Fotó: MUSTAFA YALCIN / AFP
A 72. Cannes-i Filmfesztivál legnagyobb dobása Quentin Tarantino jelenléte. Kérdés, a huszonöt évvel ezelőtt forradalminak számító alkotó, aki akkor a Ponyvaregénnyel Arany Pálmát nyert, idén a régi iskola védelmezőjeként, hősként távozik-e a Croisette-ről.
Egy nagy újdonságot hordoz magában Quentin Tarantino legújabb műve, a Volt egyszer egy Hollywood: míg korábbi filmjeiben rendezői kézjegy volt, hogy kedvenc B-kategóriás műveit megidézte, most a hatvanas évek álomgyárának a kevésbé csillogó oldalát alkotói szempontból mutatja be: hősei a trash produkciókban főgonoszt alakító Rick Dalton (Leonardo di Caprio) és állandó dublőre, sofőrje és barátja, Cliff Booth (Brad Pitt). Nem rekonstruálni akarta a sorsukat – erre talán senki sem volna kíváncsi –, hanem a művészet erejével újraírni a film- és egyéb történeti tényeket. Jelesül: megmutatni, milyen is volt Hollywood, mielőtt a nagy strukturális váltás és Charlie Manson hadjárata megtörtént.
Felvetődhet a kérdés: miben új és más ez a produkció Tarantino korábbi nagy műveihez képes. Első triviális különbség, hogy immár nem újat akar alkotni a mester, hanem tisztelegni azok előtt, akiken felnőtt. Természetesen ezt a maga módján teszi: megalkotott két fiktív karaktert, akik létezhettek volna annak idején. Ez a két fickó, a már említett Rick és Cliff tarantinói archetípus: sokat isznak, brutálisak, amennyiben szükséges, de mindenekelőtt alkotók. Rick az fajta színész, aki a B-filmek rajongóinak az álmát testesítik meg, tehát, ha kell, lángszóróval végzi ki a náci vezérkart – természetesen egy film a filmben szituációban. Rick igazi lúzer, aki színészként limitált, a karrierje vége felé jár – egy western forgatása során egy nyolcéves színészpalánta leány mind mentálisan, mind szakmailag übereli. Persze, ilyenkor ott van az európai karrier lehetősége is, a spagetti western és gengszterfilm olyan rendezőkkel, mint Sergio Corbucci. Erre Ricket a menedzsere beszéli rá, bizonyos Marvin Schwarz – Al Pacino váratlan fellépésében. Hőseink aztán visszatérnek az álomgyárba – Rick olasz feleséggel – és élik tovább a B-kategória gyönyöreit. Amit látunk, sok pillanatában egyedi és lenyűgöző, miközben számos nosztalgikus jelenet túltolt.
Leonardo di Caprio a filmben
Mindazonáltal van a filmnek egy vitathatatlanul izgalmas és lehengerlő párhuzamos cselekményszála, mely Tarantino sajátos értelmezése a Charlie Manson-féle hippikultusznak. Fiktív hőseink többször találkoznak a Manson féle lányokkal, sőt Cliff még a farmra is eljut és a rendező kérésére tárgyalni tiltott, amúgy sokak számára minden bizonnyal botrányos fináléban minden szál összefut, ami történik, az tényleg egyedi és sokkoló. Talán annyit mégis elárulhatok, hogy brutálisan tombol az erőszak és folyik a vér. Szimbolikusan és valóságosan egyaránt.

„Polanski nem zseniális”

Quentin Tarantino igencsak befeszült a Volt egyszer egy Hollywood cannes-i sajtótájékoztatóján, ahol a kényes kérdések kapcsán rendre kikerülte a válaszadást. Arra a kérdésre például, hogy a filmben valós szereplőként feltűnő Roman Polanskival (Cliff a szomszédja) és a Charlie Manson által meggyilkolt feleség, Sharon Tate szerepeltetése kapcsán egyeztetett-e a művésszel, hűvös nem volt válasz. Sőt, Polanski kapcsán kijavította a filmet idéző AFP újságíróját: nem tartja Polanskit zseniális rendezőnek, csupán szuper népszerűnek, aki annak idején a Rosemary gyermekével meghökkentően nagyot kaszált, mondta Tarantino. Azt a kérdést, amely arra vonatkozott, hogy Sharon Tate nem beszélt eleget a filmben, kifejezetten visszautasította. A Manson-lányok ábrázolását szintén magyarázat nélkül hagyta.