Kína;Egyesült Államok;Huawei;

2019-05-27 07:37:55

Huawei vezető: a kínai technológia már lehagyta az amerikait

A szankciók miatti hátrányt saját fejlesztésekkel dolgoznák le Zsen Cseng-fej szerint. Állította azt is, Kína nem korlátozná bosszúból az Apple-t, holott erre decemberben volt már példa.

A saját fejlesztések felgyorsításán, illetve más beszállítókkal való együttműködéseken keresztül igyekszik fenntartani helyzetét a piaci versenyben az amerikai szankciók után a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat - nyilatkozta Zsen Cseng-fej (Ren Zhengfei), a Huawei Technologies alapítója a Bloomberg amerikai hírügynökségnek, egy hétfőn közzétett interjúban. A cégvezér elismerte, hogy

Zsen ugyanakkor úgy vélte: csupán idő kérdése, hogy a Huawei saját megoldásokkal álljon elő, hiszen már évek óta gyárt mikrochipeket, amelyeket ma már a saját gyártású okostelefonjaiban is használ. Emellett pedig telefonok és szerverek számára is fejlesztenek operációs szoftvereket - tette hozzá, miközben azonban

A kínai cég már számos áramkört és alkatrészt fejlesztett ki saját okostelefonjai számára, de a legfejlettebb technológiát képviselő alkatrészek terén amerikai beszállítóktól függ.

A korábban a nyilvánosságtól elzárkózó vezérigazgató - aki idén január előtt legutoljára 2015-ben nyilatkozott a külföldi sajtónak - az elmúlt hónapok során egyre inkább a rivaldafénybe kényszerült annak érdekében, hogy minél inkább enyhítse az amerikai-kínai kereskedelmi háború kereszttüzébe került vállalatot érő károkat. A kínai Huawei Technologies tavalyi 105 milliárd dolláros (721 milliárd jüan) forgalmával a világ legnagyobb mobil távközlési berendezésgyártója volt. Évente mintegy 70 milliárd dollárt fordít alapanyagok és alkatrészek beszerzésére világszerte, ebből 11 milliárd dollár értékben vásárol amerikai cégektől alkatrészeket. Az amerikai kereskedelmi minisztérium azonban május közepén feltette a Huaweit és hetven leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől. Néhány nappal később pedig az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek eladását a kínai telekommunikációs óriásvállalatnak. Ennek eredményeként a Google május 19-én bejelentette, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium rendeletének értelmében felfüggeszti több együttműködését a Huawei-jel, a leállítandó szolgáltatásokat azonban még nem részletezte.

 Rámutattak például: a vállalat a kínai hadseregtől, Kína Nemzeti Biztonsági Bizottságától és egy állami védelmi szervezettől szerzett pénzt. Az Egyesült Államok állítása szerint a Huawei távközlési berendezései kémkedésre adnak lehetőséget a kínai hatóságoknak. A Huawei és a kínai kormány több alkalommal is visszautasította az Egyesült Államok állításait és bizonyítékok bemutatására szólította fel.

A Huawei-jel szemben felmerülő másik vád, hogy a cég az ipari kémkedés és a nagyrészt amerikai csúcstechnológiás megoldások ellopásának eszközeivel tört fel ilyen gyors ütemben. Zsen ezzel kapcsolatban azt jelentette ki: olyan technológiával bírnak, ami az Egyesült Államokban még nem is áll rendelkezésre. Azokkal a találgatásokkal kapcsolatban, hogy Peking esetleg az amerikai szankciókra válaszul megtorló intézkedéseket vezetne be az Apple amerikai technológiai óriásvállalattal szemben - mint hogy decemberben például már több iPhone modell tiltását is elrendelte egy kínai bíróság -, Zsen a Bloombergnek elmondta: "ez egyrészt nem fog megtörténni. Másrészt, ha mégis megtörténne, én fogok ellene elsőként tiltakozni".