Lázár János;

2019-05-29 10:26:30

Lázár János szerint elgurult a gyógyszer, már vissza is vonták a Mezőhegyesi Ménesbirtok wellnessközpontos közbeszerzését

Azt állítja, hogy a menedzsment a tudta nélkül döntött.

Mint azt már korábban megírtuk, 800 millió forintos közbeszerzést írtak ki az állami tulajdonú, de Lázár János által felügyelt Mezőhegyesi Ménesbirtokon tervezett beruházások tervezésére és előkészítésére, eszerint a birtokon termálvizes fürdő, 4 csillagos szálloda, lelátós prémium lovarda, verseny kézilabda-pálya, két kosárpálya, két squashpálya, edzőterem, fitneszterem, wellnessrészleges konferencia- és rendezvényterem, golfklub és kisvasút is épülne, miközben egyébként az utóbbi hónapokban 70 embert küldtek el a cégtől.

Lázár a 444.hu-nak a közbeszerzés hírére a következőképpen reagált:

Mint mondta, ennek személyi következményi is lesznek, felmentéseket kezdeményez a menedzsmentben, és azonnali hatállyal visszavonja a kiírt közbeszerzést.

Nem sokkal Lázár nyilatkozatának megjelenése után a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. menedzsmentje közleményt adott ki, amelyben azt írták: „A menedzsment, Lázár János kormánybiztos utasítására visszavonja az elektronikus közbeszerzési rendszerben 2019. 05. 28-án EKR000530842019 számon megjelent, 800 millió forintos keretösszeggel meghirdetett tervezési feladatokra irányuló közbeszerzési eljárását” – vette észre a HVG.