google;Facebook;Apple;monopolhelyzet;

2019-06-06 10:35:00

Milliárdos kérdés - bekeményítenek az internetes világcégekkel szemben

Hatalmas büntetéssel sújthatják az internetes világcégeket az Egyesült Államokban, ha kiderül róluk, visszaéltek helyzetükkel.

Nehezen térnek magukhoz az internetes világcégek részvényei azután, hogy bekeményítenek velük szemben az Egyesült Államokban. Az amerikai közvéleményt évek óta foglalkoztatja a kérdés, visszaélnek-e hatalmukkal a számítógépes világcégek, így az Amazon, az Apple, a Facebook, vagy a Google. Az amerikai Kongresszus ezért megvizsgálja, hogy ezek a vállalatok túlságosan is monopolhelyzetben vannak-e, s akadályozzák-e a piaci versenyt. Előzőleg a Wall Street Journal és a New York Times úgy értesült, hogy a washingtoni igazságügyi minisztérium, illetve Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission, FTC), alaposabban górcső alá veszik az internetes világcégeket. David Cicilinne amerikai demokrata képviselőházi honatya közölte, több meghallgatást terveznek ez ügyben. Mint mondta, a vizsgálat nem konkrétan egy vállalatot érint, hanem az internetes praktikákról próbálja meg fellebbenteni a fátylat. Donald Trump amerikai elnök már korábban is a szigorúbb fellépést támogatta, indoklása szerint a Google, illetve egyes közösségi oldalak „elnyomják a konzervatív hangokat”.

Az Amazon, az Apple, a Facebook és a Google tevékenységét nem csak az Egyesült Államokban, hanem az Európai Unióban is ellenőrizték már. Vizsgálat indult a Facebook ellen a Cambridge Analytica botrány kapcsán. Trump elnökjelölti kampányába 2016 nyarán szállt be egy kis brit gyökerű cég, a Cambridge Analytica, amely több tízmillió Facebook felhasználó adatait szerezte meg, s használta fel az elnök népszerűsítése érdekében. Mint kiderült, a közösségi oldal hanyagul kezelte az adatokat.  

A Google-t többször vádolták azzal, hogy keresőmotorja előnyben részesíti a vele kapcsolatban álló szolgáltatásokat. Az EU két alkalommal is gigabírságot szabott ki a cégre. Először azért büntették több milliárd euróval, mert visszaélt erőfölényével az androidos rendszert futtató mobiltelefonok esetében. Az idén márciusban pedig újabb 1,49 milliárd befizetésére kötelezték, mert megsértette az Unió trösztellenes szabályait azáltal, hogy számos korlátozó záradékot foglalt bele a különböző weboldalakkal megkötött szerződéseibe, amelyek megakadályozták ezeken a rivális cégek hirdetőinek megjelentetését. A Google megpróbáltatásai azonban ezzel sem érnek véget:kedden ugyanis kilenc ország kezdeményezett eljárást a vállalat ellen, mert a vád szerint reklámcégeknek adta tovább a felhasználók adatait.

Az Apple azért került bírálatok célkeresztjébe, mert applikációs kínálatában hátrányos megkülönböztetésben részesítette a nem az iPhone által készített szoftvereket. Tim Cook Apple-vezér nem vitatta az óriáscégek elleni vizsgálat jogosságát, de azt közölte, vállalata nem élt vissza helyzetével. Amennyiben a vizsgálat ennek ellenkezőjét állapítja meg, több milliárd dolláros büntetéssel sújthatják őket, s az is elképzelhető, hogy módosítani kell az amerikai versenyjogi szabályokat.