Az értelmiség ereje

Mintha a történelem ismételte volna önmagát. Pár napja Prágában hömpölygő tömeg vonult fel a Vencel téren, s követelte a kormány, illetve Andrej Babis miniszterelnök lemondását. Ekkora emberáradatot utoljára – néhány hónap híján – harminc éve láthattak a cseh főváros szívében. Az akkori következményeket ismerjük, napok alatt dőlt le a kommunizmus újabb dominója. Hogy most lesz-e bármi változás, az azonban erőteljesen kérdéses. Ám a hatalmas megmozdulás bizonyítja: Csehországban a társadalom képes megvédeni a demokratikus vívmányokat, ha úgy látja, rossz kezekben van az ország.
A gondok forrása Andrej Babis miniszterelnök. Az Európai Bizottság jelentése szerint továbbra is a kormányfő intézi 2017-ben állítólag leadott cége, az Agrofert ügyeit. Ez azonban súlyos összeférhetetlenség, törvénybe ütköző cselekedet. Az országnak várhatóan 17,5 millió eurót kell visszafizetnie az EU kasszájába.
Csehország megosztott, a radikális jobboldaltól a radikális balig minden párt jelen van a parlamentben. A tüntetések azonban megmutatták, hogy egy demokráciában a társadalom akkor is képes kikényszeríteni a fékek és ellensúlyok biztos működését, ha a nyilvánvaló csalást saját, demokratikusan megválasztott vezetői követik el. Eszerint még nem vált mindenhol természetessé, hogy akár egy stróman is egyik évről a másikra hazája legerősebb emberévé válhat, mégpedig az uniós pénzek felettébb ügyes lenyúlása, illetve a csalás törvényerőre emelése révén.
Itthon sikerült elkábítani az embereket, Magyarországon a folyamatos migránsozásnak köszönhetően mintha már semmi sem érné el a polgárok ingerküszöbét, beleértve az értelmiség nagy részét is. Pedig nem kell messzire utaznunk ahhoz, hogy más példákat is találjunk arra, az adott társadalom mennyire felelősen viselkedik kiélezett helyzetekben. Szlovákiában tavaly tüntetéshullám indult az újságíró Jan Kuciák meggyilkolása után. Az emberek a politikai elit és a maffia nyilvánvaló összefonódása miatt vonultak az utcára, s követelték a kabinet menesztését. A tüntetéseket elsősorban fiatalok, értelmiségiek szervezték. A civil társadalom hétről hétre mind jobban ráérzett arra, mekkora erő lakozik benne. Az összefogásnak meg is lett az eredménye, Robert Fico távozott, s elindult valamiféle megtisztulás a politikában, melynek eredményeként idén Zuzana Caputovát választották meg az ország új elnökének.
Romániában is tömegek tüntettek tavaly, amikor veszélyben érezték az igazságszolgáltatás függetlenségét, és Lengyelországban is rengetegen vonultak az utcára az abortusztörvény szigorítása ellen. A civil szféra még létezik ezekben az országokban. Vannak, akik aggódnak a demokrácia sorsa iránt.
Hogy Magyarország miért vált a lemondás, az érdektelenség, szigetévé? Sokan és régóta keresik erre a választ, amint arra is, miért lettek ennyire fogékonnyá az emberek itthon az aljas propagandára. A bölcsek kövét még senki sem lelte meg, de látnivaló: itthon az értelmiség inkább kivonja magát a közügyekből, és a társadalom nem képes olyan összefogásra, mint Európa más vidékein.

Veszélyes üzem

Bige László konok ember. A 80-as években Erdélyből települt át és kezdett először, kajak-kenu-edzősködés mellett, üzletelgetni. Magyarország Romániához képes kismiska - szokta volt mondani. És tény, néhány év bizniszelgetés után máris vezető politikusok-vállalkozók vadásztársaságaiban találta magát. Itt barátkozott össze Csányi Sándor OTP-vezérrel is. Aki számos jel szerint már ekkor előszeretettel kasztingolt magának, hogy mondjam, szoros üzleti partnereket, akik esetében elég az adott szó, akikkel kiemelten olajozott a kapcsolat. Na, szóval olyanokat, mint Orbán Viktornak Mészáros Lőrinc: egy olyan vállalkozó-üstököst, aki vagyonából szívesen juttat az egykori jóbarátnak. Nem tudom amúgy, Csányi miért nem vesz egyes iparágakat a nevére, miközben Kis Jóskáról meg Nagy Jolánról is tudvalévő, hogy "ő Csányi”. Létezhetnek ugyan összeférhetetlenségek, ám látható vagyonukkal így egyes térségi szupergazdagok is lekörözik. Bige László eleinte tökéletesen alkalmasnak tűnhetett a szerepre. Így OTP-segítséggel megvehette a nagymúltú, szolnoki Tiszamenti Vegyiműveket, majd hasonló háttérrel – mégpedig a Csányi „alelnökölte” Moltól – övé lett az ország legnagyobb műtrágyagyára, a pétfürdői Nitrogénművek is. Ám ezután rákaphatott a mágnáslét ízére. Így talán Csányitól egyre több baráti szívességet tagadott meg. A bankvezér bizonyára berágott, hisz íratlan szabályok áthágását megbüntetni nem, legfeljebb megtorolni lehet. Csányi Sándornak olyan lett hát Bige László, mint Orbán Viktor Simicska Lajos. Bár a bankvezér gyorsan felmondta tízmilliárdos hitelüket, ekkor - a Gyurcsány-kormány idején - előkerültek a baloldali vadásztársak és így érkezett állami mentőöv is. Azóta a liberalizmussal kevéssé vádolható Bige László már-már nyugatias gazdálkodási elveket vegyít a józan paraszti ésszel. Hitelt többé nem vesz fel - vallja, bár kötvényben jócskán eladósodtak. Beruháznak, hatékonyságot növelnek, nyereségesek. Óvatosan, hisz a vegyianyaggyártás - is - veszélyes üzem. Jól becsülhető vagyonát most épp több mint kétszázmilliárdra tartják, amivel bérelt helyet tudjat magáénak a hazai topgazdag-klubban. Ám ha valaki, hát Bige László tudja, mit nem lehet sokáig széllel szemben. Az pedig egyre csípősebben fúj: most épp hatóságok garmadája – a háttérben az egykoron az OTP-igazgatóságot erősítő Pintér Sándorral - bukkan a háza táján olyan hibákra, amik egy kurzusközeli vállalkozónál fel se tűnnének. Ám Bige láthatólag begőzölt: van pénze, villája, helikopterleszállója, mi kell még? Akkor inkább dőljön minden. Szívózik a hatóság a szolnoki gyárral? Lakatot rá! Adunk a magyar iparnak meg a GDP-nek! Most hasonlótól retteghetnek a Nitrogénművek dolgozói és vevői is. Elkeserítő, hogy a magyar gazdaság működése azon áll vagy bukik, melyik oligarcha kivel ápol jó viszonyt vagy veszett épp össze, illetve ki hány emberre ül Orbán Viktortól a VIP-lelátón. Mindenesetre remélem, hamarosan ezt is felveszik az államtól nemrég Mol-közelbe került Corvinus Egyetem tananyagába.
Szerző
Marnitz István
Frissítve: 2019.06.13. 13:59

Lepetés!

Az egyik unokaöcsém kicsi korában imádta a meglepetéseket, csak a szó volt még túl hosszú a számára. „Lepetés!”-kiáltotta, ha valami váratlannal találkozott. 
Nahát, most a politikában van „lepetés”. Kormánynál is, ellenzéknél is. Orbánék roppant szórakoztató módon igyekeznek visszamászni Néppárt-nagybácsi ölébe, a félreértett jófiú ártatlan orcájával. Ez sem mindennapi látvány. Amint az sem, ahogy az ellenzéki térfélen váratlanul kinyílt a budapesti előválasztási verseny. 
Bár ha a Fideszre hallgatunk, náluk szó sincs semmiféle „lepetés”-ről. Egyszerűen csak félreértettük őket. Amikor olyanokat mondtak, hogy elegük van a Néppártból, mert az „a bevándorláspárti baloldal túsza lett”, ezt mi úgy értettük, hogy elegük van a Néppártból, mert az a bevándorláspárti baloldal túsza lett. Pedig dehogy. És rútul felsültünk akkor is, amikor azt, hogy Weber alkalmatlan, és durván megsértette a magyarokat (mármint a Fideszt, de az ugyanaz), képesek voltunk úgy érteni, hogy Weber alkalmatlan, és durván megsértette a magyarokat. Nincs semmi fantáziánk. Csak az szolgál mentségünkre, hogy nem volt nehéz belezavarodni. Mert Orbán még azután is, hogy Weber megszavazta a Sargentini-jelentést, egy német lapban hitet tett amellett, hogy „mindvégig támogatjuk Webert”, hiszen „van úgy, hogy az ember barátját bepalizzák”. Mire eltűnődhettünk volna azon, hogy ez a Weber eszerint nagy balek lehet, kiderült, hogy nem balek, hanem ellenség, Ezt botor módon komolyan vettük. Magas ez nekünk, mint malacnak a csembaló, majomnak a zongora, ahogy tetszik. Nem véletlenül van a magyarban ennyi változata a szólásnak, elég sűrűn kell alkalmaznunk, és az ember, ha már ilyen szűk agyú, legalább fejezze ki magát választékosan. 
Mert hogy megint félreértettünk mindent. Kiderült, hogy Weber azért annyira nem alkalmatlan, és annyira nem sértette meg a magyarokat, hogy ne lehessen az EP legnagyobb frakciójának elnöke. Ezért szavazta meg a Fidesz. Valószínűleg rosszul hallottuk Orbánt: Weber nem megsértette, hanem megértette a magyarokat. Így mindjárt más, akkor mégis szabad szeretnünk. További utasításig.
Azt már nem is mondom, micsoda buta félreértéseink voltak Salvinival. Szó szerint vettük miniszterelnökünk mondatát: „ő az én hősöm”, meg hogy „látványosan, bevallottan és nyíltan” fognak együttműködni vele. Biztosan kacsintott közben, csak nem vettük észre, mert lekötött a drótkerítés kellemdús látványa, ahol ölelgették egymást. Nyilván semmi köze az EP választás eredményéhez, de Gulyás Gergely utóbb megvilágította, hogy a meghatározó szereptől távol kerülő Salvini-frakciót immáron ejtettük. „Látványosan, bevallottan és nyíltan”, ahogy szoktuk. Ezzel szemben a Néppárttal az a helyzet, hogy „jobb ott nekünk. Az Európai Néppárt számára is az a jobb, ha megtart minket”. Sőt: kooperálni is tudunk a balközéppel, a zöldekkel, és még –irgalom atyja, ne hagyj el! - a liberálisokkal is. Miért ne? Legfeljebb a kénkőszaguk ellen alkalmazunk néhány ördögűző szertartást, füstölő, könyörgések, ilyesmi.
Mindenesetre novemberig, amikor a Néppártban döntenek a Fideszről, van egy rövid kegyelmi időszak. A kormány sietve visszavont ezt-azt, főleg olyasmit, ami már a német multik szemét is csípte. Mégsem lesz közigazgatási különbíróság, mert a német vállalatok sem veszik szívesen, ha az állammal való vitáikban egy miniszter befolyása alatt álló bíróság dönt. Fokozatosan leépítik a reklámadót, ami nekik is fájt. Kérdés, elég-e ez a Néppártnak. Nekünk biztosan nem. És itt jön, jöhet képbe az ellenzék. Amelynek egy része talán még nem ocsúdott fel egy másik meglepetésből: hogy az ezt már előbb jelző Momentum mellett a DK (amelyik pár napja még elkötelezte magát Karácsony mellett) mégis saját főpolgármesterjelöltet állít, nem is akármilyet.
Nem érdemes úgy tenni, mintha ez az MSZP-t túl jó pillanatban érné. És úgy sem, hogy ennek nincs köze az MSZP-DK rivalizáláshoz, a két párt jövőjéhez, sőt az újabb DK-Momentum háziversenyhez. De már kár ezen lamentálni, az időt sértődésekre pazarolni. A tét növekedése, a magyar politikába sikeres innovációt hozó előválasztás felértékelődése esélyt is ad a városnak. Akkor, ha az MSZP, a Párbeszéd, maga Karácsony Gergely, és persze a másik két fajsúlyos jelölt teljes erővel beleáll. Ha kiderül: nem igaz, hogy az ellenzékben nincsenek alkalmas vezetők az Orbán-gárda váltására. Vagyis: hajrá!
Budapest és Brüsszel között leszűkült a távolság. A budapesti elődöntő különleges pillanatban zajlik. A NER-rel szemben most kell ütni a vasat, amíg az Unióban Orbánék egy időre védekezésbe szorultak. Prágában 120 ezren tüntetnek az uniós pénzek elsíbolása ellen. Ha nálunk az ország nem küld erős jelzéseket, hogy nem azonos Orbánnal, marad a néhány látszat-engedmény, és Európa figyelme másfelé fordul. Azt szeretném, ha a főpolgármesterjelöltek nemcsak a kötelező vitaköröket futnák, hanem együtt vagy külön bizonyítanák politikusi képességeiket az Európának is üzenő megszólalások és megmozdulások szervezésében. Ez volna az igazi verseny. Ne hagyják múlni a pillanatot. Nem tudni, mikor lesz legközelebb.
Szerző
Lendvai Ildikó